A helikopter szülő fogalmát először dr. Haim Ginott használta 1969-ben a Parents&Teenagers című könyvében. Azokról a tinikről írt, akiknek a szülei folyamatosan köröznek a fejük fölött, mint egy helikopter. De ez a nevelési stílus igazán csak 2011-ben vált népszerűvé, és lett azoknak a szülőknek a védjegye, akik csak a gyerekükre koncentrálnak és túlféltik őket.
„Helikopter szülőnek tekintjük azokat a szülőket, akik gyermekük életkori szükségleteit meghaladó módon és mértékben veszik őt körül gondoskodással” – fogalmaz Mag Judit gyermekpszichológus.
A helikopter szülő már annyira feloldódik a szülői szerepben, hogy a gyerek életének minden egyes pillanata fölött igyekszik átvenni a hatalmat. Túlfélti és túl keveset is vár el tőle, nem igazán törekszik arra, hogy önállóságra nevelje a gyermekét, inkább megcsinál helyette mindent, és nem engedi, hogy olyan helyzetekbe keveredjen, amiket esetleg nem tud – a szülő szerint – jól megoldani.
Te is helikopter vagy?
Mag Judit szerint nem egyszerű felismerni magunkon, hogy valóban helikopter szülők vagyunk-e vagy normális elvárásokat támasztunk a gyerekünk felé, ezért érdemes nyitott szemmel és füllel járni.
„Fontos visszajelzéseket adhatnak a gyerekünket ismerő pedagógusok, illetve jelzés értékű az is, ha otthon sosem öltözik fel egyedül az óvodás, de bezzeg a nagyszülőknél zokszó nélkül, sőt büszkén megteszi.
Minden gyerek élvezi, amikor önállóan oldhat meg helyzeteket, amikor megmutathatja, képes már egyedül kanállal enni, lecsúszni a csúszdán, bekötni a cipőjét. A kisgyermekek, óvodások – ha jól csináljuk – szívesen kapcsolódnak be a házimunkába is, hiszen egyébként is örömmel utánoznak minket, így sajátítanak el új viselkedési formákat, így szocializálódnak.
Könnyen ráéreznek azonban arra is, ha azt közvetíti ilyenkor a felnőtt, hogy ez veszélyes, hosszadalmas, problémát okoz. Ebből hamar megértik, hogy ők nem olyan ügyesek, nem tudnak magukról gondoskodni, nekik úgysem sikerül, ahogy ők csinálják, az úgysem jó.”
Mit okoz a helikopter szülő?
Természetesen nem rossz szándékkal teszi azt, amit tesz, gyakran észrevétlenül csúszik át a helikopterségbe a szülő. Segíteni akar, szereti a gyerekét, csak út közben szem elől téveszti, hogy igazából mire van a gyereknek szüksége. Úgy érzi, ő csak törődik a gyerekkel, amikor megoldja helyette a házi feladatot, vagy nem engedi el a kezét még a játszótéren sem. A probléma az, hogy mindezt általában féltésből teszi, és ha egy szülő félelemből kezd el döntéseket hozni, akkor a gyerekét nem engedi bele olyan helyzetekbe, amikben ott a kudarc esélye is. Ha pedig nem éri kudarc a gyereket, akkor nem is tud tanulni a saját tapasztalataiból, ezzel pedig az önállósága, problémamegoldása, konfliktuskezelése sem tud fejlődni. A szakértő szerint a szülőkben azért is kialakulhat a helikopter viselkedés, mert szükségük van a nélkülözhetetlenség érzésére.
„Természetes igénye mindannyiunknak, hogy szükség legyen ránk, nélkülözhetetlenek legyünk. Ettől szeretettnek és fontosnak érezzük magunkat. Veszélyes azonban, ha ennek a szükségletünknek a kielégítését gyermekünktől várjuk. Ők ugyanis kiszolgáltatottságuknál fogva készséggel alkalmazkodnak.
Ha végiggondoljuk, látható, hogy ennek az ára, hogy ők viszont önmagukat csökkent értékűnek, bizonytalannak, a világot veszélyes helynek kell, hogy lássák. Mindez fokozott szorongáshoz vezet, kezdeményezőkészségük csökken, a »tanult tehetetlenség« állapotába kerülnek, ami idővel valószínűleg különféle szorongásos problémákat, depressziót okoz.
Továbbá kortárs kapcsolataikban idővel elszigetelődhetnek, előfordul, hogy önálló párkapcsolatot is nehezebben alakítanak ki, hisz igazi társuk a szülő marad. Mindezek miatt pedig a munkahelyükön is nehezebben teljesíthetnek, ami látszólag a szülő előfeltevését igazolja, azaz gyermekük nélkülük életképtelen.”
Képünk illusztráció – Forrás: iMDb
Önbizalom vs. túlaggódás
A túlaggódó szülő azt tanítja meg a gyermekének, hogy nem képes a saját lábán megállni, nem tudja még a cipőjét sem bekötni nélküle. Anikó mesélt a saját helikopterségéről, amit csak akkor vett észre, amikor a fiai már középiskolások lettek.
„Egyfolytában a fiaim nyomában voltam, levakarhatatlanul. Még homokozni sem nagyon mehettek egyedül, beültem melléjük, hogy ellenőrizzem, nincs-e macskakaki a homokban. Ők voltak azok, akik nem tudták megkötni a cipőfűzőjüket még 8 évesen sem, mert inkább én megcsináltam minden reggel.
Akkor így tűnt helyesnek, azt hittem, hogy csak egy kicsit aggódósabb vagyok az átlagnál, de aztán rájöttem, hogy túlzásba estem. Amikor középiskolások lettek, úgy éreztem, elfáradtam abban, hogy kiszolgálom őket folyamatosan. Természetesen el is várták ekkor már, hiszen alaposan rászoktattam őket, hogy nekik semmit sem kell csinálniuk.
Próbáltam szépen lassan bevezetni, hogy segítsenek a házimunkában vagy legalább néha készítsenek maguknak egy szendvicset, de szinte hülyének néztek, és mindenre az volt a válaszuk, hogy ők nem tudják, hogyan kell, és úgyis elrontanák. Pár évembe – és sok konfliktusba – került, mire rá tudtam venni a fiúkat, hogy tegyenek a saját érdekükben, de ma már sokkal jobb a helyzet, már nincsenek annyira elveszve nélkülem.”
Anikó példájából is jól látszik, hogy a helikopter szülők végül megisszák a levét a saját túlféltésüknek, mert azt az üzenetet közvetítik a gyereküknek, hogy nem bíznak bennük, nem bíznak a képességeikben, ezért aztán a gyerek fel is hagy a próbálkozással egy idő után, már nem is akar önálló lépéseket tenni.
Pedig a gyereknevelésnek nem az a célja, hogy a gyerek ne boldoguljon a szülő nélkül, hiszen ahogy Judit is megfogalmazta: „Mindannyian azt szeretnénk, hogy gyermekeink felnőttként önállóan, magabiztosan megállják a helyüket a világban. Képesek legyenek a problémáikat megoldani, társas kapcsolataikban, munkahelyükön kompetensen helytálljanak.”
Mi a megoldás?
Ha észreveszed magadon, hogy helikopter módjára körözöl te is a gyerek fölött, akkor tudatosan le lehet állítani ezt a viselkedést. A hétköznapi apróságokkal kezdd el, mint hogy vegye fel egyedül a bugyiját vagy mossa meg a fogát anélkül, hogy asszisztálnál hozzá. Attól függően, hogy hány éves a gyermek, adj neki feladatokat a ház körül: szedje össze a saját játékait, vigye ki a szennyesét, töltsön magának egy pohár vizet, ha szomjas és kenjen meg vajjal egy kenyeret, ha éhes. A szakértő szerint az a legjobb, ha olyan helyzetek elé állítod a gyereket, amiket önállóan oldhat meg.
A nevelés során kulcsfontosságú, hogy tudjunk egy lépést hátrébb lépni. Megengedni, hogy gyerekeink önállóan próbálkozzanak megoldani helyzeteket. Ki kell tudnunk bírni, ha hibáznak, ha nem sikerül elsőre. Nagy odafigyeléssel reális elvárásokat támaszthatunk feléjük. Az önálló problémamegoldás sokszor fontosabb, mint a siker. Mutassunk példát, hogyan kezeljük a kudarcot, és hogy gyakorlással elérhető a jó eredmény!
Szponzorált tartalom
