„Én nem vagyok szuperhős anya. Csak egy anya” – pályázatunk szinte minden jelöltje ezt mondja magáról. Ugyanakkor mi igenis hősnek látjuk őket és minden szülőt. Igaz, ők nem világokat mentenek meg, viszont a világot jelentik egy vagy több gyerek számára. És mindegyikük története különleges. Szavazz rájuk!
Mária, aki bántalmazó kapcsolat és rákbetegség után is szereti az életet
Mária és unokája, Peti (Fotó: magánarchívum)
„Az én anyukám valóban egy szuperhős. Na nem azért, mert felnevelt (még mindig nevelget) három egymástól teljesen különböző személyiségű lányt. Hanem azért, mert még ha megtépázta is az élet, talpon tudott maradni.” Ezekkel a sorokkal küldte el pályázatát hozzánk Mária nagylánya, és most, hogy már megismertük a történetüket, nagyon is igazat adunk neki.
Mária első gyermeke annak ellenére fogant meg, hogy Máriát egy évvel korábban műtötték agyalapimirigy-daganattal. Az orvosok már ezt a terhességét is csodának tartották, és annak sem sok esélyt adtak, hogy a nőnek valaha lehet még gyereke. Ennek ellenére a „csoda” még kétszer sikerült. Később a sors további kihívások elé állította a családot: Mária elvesztette a férjét, majd kivették az egész vastagbelét, ma sztómával él. Ennek ellenére életvidám, és mindent megtesz a lányaiért.
Mária teljes történetét itt olvashatod.
Margit, aki a legnagyobb genetikussal is szembement a gyerekéért
Margit, Tamás és kisfia Ádám (Fotó: magánarchívum)
Ha még az ismert genetikus is lemondóan nyilatkozik az ember gyermekéről, az bizony bárkit tönkretenne lelkileg. Margit viszont annál inkább erőt gyűjtött, és maga fejlesztette kisfiát, aki teljes baloldali izomsorvadással, az ujjai között hártyákkal született, és akinek a bal karja négy és fél centivel rövidebb volt, mint a jobb. Bár egy rosszul sikerült műtét miatt Tamás több ujját is elveszítette, az úszásban és a vízilabdában is sikeres lett. Margit életét nehezítette, hogy látássérült férjét is ő ápolta amellett, hogy továbbtanult, és üzlethálózat-vezető pékmester lett. De legnagyobb sikerének azt tartja, hogy mára fia is boldog szülő.
Margit teljes történetét itt olvashatod.
Laura, aki már rég nem álmodik kislányról hét fia mellett
Laura és családja (Fotó: magánarchívum)
„Főállásban nevelő vagyok egy gyermekotthonban, de anyaként is főállást töltök be mindennap” – fogalmaz András Laura. Ezt el is tudjuk képzelni annak tudatában, hogy férjével hét fiút nevelnek. „Egyáltalán nem tartom magam hősnek, természetes rendje az életnek, hogy minket felneveltek, és mi is felneveljük a következő nemzedéket” – mondja az édesanya.
Nincs egyszerű dolguk Erdélyben, Laura mégsem panaszkodik: „Mondják, ahova az isten bárányt adott, kertet is ad hozzá.”
Ugyan eredetileg nem álmodtak ekkora családról, ma már el sem tudnák képzelni máshogy az életet. „A harmadiknál azt mondtam, kész, vége, összevegyültem mindennel. De aztán mindig rájövök, hogy az örömök az aprókból tevődnek össze. Most a kicsi leszokott a pelenkáról, nekünk ez már nagy öröm. Vagy a vicces beszólásaik… Meg hogy a hatévesre olyan kiértékelőt kaptam az iskolából, ami egy nyolcévesnek felel meg…”
Ettől még persze az életük egy vég nélküli logisztika. Lányutódra pedig nem vágynak, „úgysem szeretem a rózsaszínt” – magyarázza jelöltünk.
Laura teljes történetét itt olvashatod.
Krisztina, aki kétszer került utcára négy lányával
Krisztina és lányai (Fotó: magánarchívum)
Krisztina alig tizennégy évesen veszítette el mindkét szülőjét: teljesen egyedül maradt a világban. Nem csoda, hogy már tizenhat évesen férjhez ment, nagyon vágyott saját családra. Ám nem adatott meg neki a harmónia, férje bántalmazása elől hajléktalanszállóra menekült. Később hiába ment férjhez újra, ez a házasság sem volt boldog. Négy gyerekkel került ismét az utcára, innen küzdötte fel magát. Ma konyhai kisegítőként dolgozik. Mint mondja, mindig is azért harcolt, hogy ők mindannyian egy család maradhassanak. És talán azért is, hogy lányainak már jobb, könnyebb sora legyen, mint ami neki jutott. „Igyekszem megadni nekik mindent. Néha erélyesebb vagyok, mint egy apa, máskor engedékeny, ahogy az anyukák” – meséli, hogyan próbálja pótolni az összes szerepet.
Krisztina teljes történetét itt olvashatod.
Magdolna, aki egyedül vészelte át fia leukémiáját, mégis van ereje másokért tenni
Magdolna (Fotó: magánarchívum)
Magdi kétszer vágott bele a családalapításba, bár – mint annyian – nem így tervezte annak idején. Aztán egyedülálló anyaként folytatta az életét a ma már nyolcéves Dettivel és a tizenkét éves Bercivel. Emellett világéletében önkénteskedett, tanult folyamatosan, sőt tanul a mai napig is, és nem csak azért, hogy eltarthassa magukat. Kozmetikus, fodrász és szociális munkás végzettsége is van, amiket kiválóan tud ötvözni a zuglói Tükörkép Műhelyben.
Nők, férfiak, gyerekek, olykor egész családok jönnek Magdihoz, hogy újjászülessenek – az önkormányzat jóvoltából ingyenesen. Persze a szakember nem bírja ki, hogy ne segítsen máshogyan is: folyamatosan gyűjti az adományokat.
Kisfiának két születésnapot tartanak, mert Berci öt évvel ezelőtt csontvelő-transzplantáción esett át leukémia miatt. Hogy ma tünetmentes, az talán az édesanyjának is köszönhető: „Fanatikusan hittem a gyógyulásában.”
Magdolna teljes történetét itt olvashatod.
Éva, aki egy három hónapos kisfiú mamájaként élte túl az áttétes rákot
Éva és kisfia (Fotó: magánarchívum)
Éva házasságát az őrölte fel, hogy nem sikerült szülővé válniuk. „Teljesen összetörtem: depressziós és pánikbeteg lettem, az önsajnálatba menekültem – meséli. – Egy évig csak arra bírtam gondolni, hogy nincs értelme az életemnek. Ennek ellenére a sors engem mindig jó irányba sodor.” Egyik napról a másikra felállt, beköltözött egy kecskeméti albérletbe, és olyan munkát talált, amiről korábban álmodni sem mert volna: ma kertészmérnök egy nemesítő cégnél. Hatalmas öröm érte, amikor új kapcsolatában várandós lett. „Nem tudtam felfogni, hiszen papírom volt róla, hogy természetes úton nem eshetek teherbe. A terhességi teszt felért egy csodával” – meséli. Ehhez képest mindenkit letaglózott a hír, miszerint nagyon komoly, áttétes mellrákban szenved. Csontjai, nyirokrendszere, tüdeje és mája is érintett volt. Érthetetlen, hogyan volt ereje a továbbiakhoz, különösen, hogy innen egyedül kellett folytatnia. „Két kemoterápia között vettem egy kicsi házat, felújításba kezdtem, megcsináltam a mestervizsgám – egyszerűen nem hagytam magamnak időt arra, hogy azon gondolkodjam, beteg vagyok, mi lesz velünk Marcival…”
Éva még mindig kezelés alatt áll, de már vannak részeredmények. „Ami a jövőt illeti, azon túl, hogy szeretnék újra fájdalom nélkül élni, dolgozni és futni, egyvalamit akarok csak igazán: felnevelni a fiamat.”
Éva teljes történetét itt olvashatod.
Gabriella, aki úgy próbál szeretni, hogy nem tanították meg rá
Gabriella és családja (Fotó: magánarchívum)
Gabriella nagyon nehéz indulást kapott az élettől. „Nálunk nem volt szokás megölelni egymást, vagy azt mondani, hogy szeretlek. De olyat rendszeresen hallottam a szüleimtől, hogy minek jöttem a világra, minek születtem meg…” – meséli. Apja sajnos verte is. Ennek ellenére (vagy tán épp ezért) már gyerekként tudta, hogy nagy családot szeretne. Ám ez sem ment könnyen. Első kapcsolata tönkrement, ráadásul egy időre le kellett mondania a lányáról is. P4-es citológiai lelet miatt műteni kellett, majd orvosai azt mondták neki, hogy többé nem lehet gyereke. Az élet szerencsére rácáfolt az ítéletre: Gabriella megismerte második férjét, Alexet, akivel három gyermekük született, és Gabriella a legnagyobb lányát is visszakaphatta, őt férje örökbe fogadta.
Ma együtt nevelik a kamaszkorú Annát, az ötéves Szabolcsot, a hároméves Zitát és a pár hónapos Zarát. Az egész családból sugárzik a nyugalom, ők boldogok azzal, ami van. Legfőképp egymás társaságával. „Mikor Zara megszületett, és rám tették, szinte éreztem, hogy megdobban a szívem. Akkor azt éreztem, hogy tudok szeretni. Ma már elmondhatom: egyszerűen csak anya vagyok, engem ez tesz boldoggá.”
