“Tejfehérje allergiás és laktózérzékeny vagyok, ez két különböző dolog – magyarázza a 40 éves Sára. – Az egyik egy allergia, a másik egy intolerancia, a kettőt sokan összekeverik. Kettes típusú laktózintoleranciám van, ami azt jelenti, hogy az anyatejet még meg tudtam emészteni, de tinédzser koromra teljesen eltűnt a szervezetemből az ezt lehetővé tevő laktáz enzim. Ez viszonylag ismerős lehet, sok emberre jellemző ez az állapot. A tejfehérje allergia hasfájással, kiütésekkel, ödémás elváltozásokkal jár.
Az egész tizenhat éves koromban kezdődött. Egy barátnőmnél aludtam, és azt vettem észre, hogy kiütések borítják az egész testemet, mindenem nagyon viszket, bedagad a szám, a fejem, és rosszul vagyok. Sajnos többször is előfordult ez, ügyeletet kellett hozzám hívni. Több orvosnál is jártunk, mire kiderült, hogy mi a problémám oka, ám ekkoriban az emésztésem már olyan rossz állapotban volt, hogy gluténra is és mindenféle más fehérjére is allergiás reakciót mutattam.
Az egész teljesen felforgatta az életem. Onnantól fogva sokáig nem mertem nem otthon tölteni az éjszakát. Csak olyan helyekre mertem elmenni, ahonnan húsz perc alatt hazaérhetek – körülbelül ennyi idő kellett a tünetek eldurvulásáig.
Képünk illusztráció (Fotó: Profimedia)
Több mint húsz évvel ezelőtt egyik pillanatról a másikra kellett teljes mértékben megváltoztatni az étrendemet. Akkoriban nem volt semmilyen tejpótló vagy tojáspótló szer Magyarországon, nem is tudtam, hogy létezik rizstej, és hogy az otthon is előállítható. Amiket addig ettem, azoknak körülbelül a nyolcvan százalékát elfelejthettem, hiszen feldolgozott formában tejtermék vagy laktóz szinte mindenben van – még egy ártatlan parizerben is. Rizs, krumpli, csirke, pulyka, zöldség, gyümölcs, magok: nagyjából ezeket ehettem az első hónapokban. Sokan mondják, hogy ők nem tudták volna ezt megtenni, pedig dehogynem. Ha nincs más választásod, akkor megteszed.
Az első két hét nagyon nehéz volt, szinte folyamatosan éhes voltam, és úgy kellett iskolába járnom, tanulnom, Cooper-tesztet futnom, hogy folyamatosan gyötört az éhség. Leadtam körülbelül 4-5 kilót, fáradt és álmos voltam – aztán jó pár hét után a szervezetem átállt erre a másféle táplálkozásra. Fél év után újra ehettem korpás kiflit. Bár lassan rendeződött az életem, sajnos a bélgyulladásom miatt elromlottak a fogaim, többet ki kellett húzni, gyulladások és ciszták keletkeztek a fogínyemben. Az étterem sokáig felejtős volt. Ha megkérdeztem egy étteremben, hogy miben van tej, miben nincs, hogyan készült az étel, teljesen hülyének néztek, finnyás, problémás vendégnek tartottak. Volt olyan, hogy láttam a pincéren, hogy fogalma sincs, mit kérdezek, a testbeszédéből kiolvastam, hogy teljesen bizonytalan, hogy kamuzik, és nem fogja fel, hogy számomra komoly következményei lehetnek annak, ha tejterméket fogyasztok.
Soha nem felejtem el, egy új kapcsolat kezdetén voltam, és a párom édesanyja elhívott minket ebédelni. Otthon jó eséllyel kerül tejtermék az ételbe, bármi is legyen az, én pedig megfelelésből nem mertem szólni az allergiámról. Meg is lett a következménye. Amikor éreztem, hogy kezdek bálnává változni az ebédlőasztalnál, akkor szembesültem vele, hogy a mellékhelyiség az ebédlőből nyílik. Az egy dolog, hogy nem hangszigetelt, és jó eséllyel én szolgáltatom a tűzijátékot az ebédhez, ám a barátom anyukája Tiffany-üveg szenvedélyének hódolt, éppen a wc-ajtó üvegét dizájnolta újra, így csak egy ideiglenesen odabiggyesztett kartondoboz választott el engem az ebédlőtől. Még ki is láttam egy picit a tetején. Szerettem volna kimenni egy kávézóba, kocsmába, de az nem volt a környéken. Nem részletezném a továbbiakat, lényeg, hogy nagy lecke volt. Azóta mindig megmondom, hogy elnézést, de én ebből nem tudok enni.
Ma már sokkal könnyebb ételallergiásként élni, hiszen egyre több embert érint a probléma, nem kell mindenkinek elmagyaráznom, és nagyon sok helyettesítő terméket lehet kapni. Persze a mai napig megesik, hogy nem értik az emberek, és hisztinek, finnyásságnak titulálják ezt a dolgot, holott sokkal több embert érint, mint gondolnánk.
Hogy mire tanított ez az egész? Önuralomra. Muszáj volt egészségesen táplálkoznom, egyszerűen nem volt választásom. Ennek most nagyon örülök, hiszen gyakorlatilag kialakítottam egy olyan étrendet, ami mellett szinte bármennyit ehetek, nem kell a súlyfeleslegtől tartanom.
Megtanultam magamnak elkészíteni az ételeket, hiszen nem tudtam étterembe járni, ételt rendelni. Kollégistaként, albérlőként sokat spóroltam azzal, hogy elérhető alapanyagokból, olcsón tudtam főzni. Ennek mind a mai napig hasznát veszem.Mára teljesen megbékéltem ezzel az állapottal. Nem tartom betegségnek, inkább úgy gondolom, hogy különböző genetikai háttérrel rendelkező emberek különböző életszakaszokban különböző táplálékot kell, hogy fogyasszanak. Nem érzem tragédiának azt, hogy nem fogyasztok tejterméket, rég elfogadtam, hogy az én szervezetemnek erre valószínűleg nincs szüksége. Ez is hozzám tartozik, ez is én vagyok.
És hogy mit eszem? Én készítem a magtejet, a krémlevest, a kencéket, a főzeléket. Próbáltam a vegetáriánus étrendet, de rájöttem, hogy halra szükségem van. Kerülöm a feldolgozott hústermékeket, és igyekszem kerülni a péksüteményeket – bár ezen a téren néha kudarcot vallok. Ha nagyon ritkán húst eszem, azt farmról szerzem be. Sokszor választok vegán étrendet, ha sportolok, vegán fehérjét eszem. Nem vagyok vegán, de ez teljesen tejtermék és tojásmentes étrend, egyszerűbb utazás közben ilyet kérni. Plusz teljesen elszoktam a zsíros, vörös húsos ételektől.”
A gluténérzékenység útvesztőjében
“Negyvenkét éves vagyok és a húszas éveim közepét tapostam, amikor a bőröm elkezdett tönkremenni, hatalmas, gyulladt aknéim lették; állandóan alhasi görcsök gyötörtek, puffadt voltam, és ami a legkellemetlenebb, elgázosítottam a környezetem – meséli Eszter. – Ez így leírva megmosolyogtatja az embert, ám egy munkahelyen, egy párkapcsolatban, vagy akár a BKV-n minden, csak nem vicces. Emlékszem, azért kezdtem el kerékpárral közlekedni, hogy ne ájuljak el az erőlködéstől, hogy magamban tartsam a bélgázokat – már bocsánat a profán fogalmazásért. Az irodában folyamatosan a mellékhelyiségbe rohangáltam, otthon pedig azzal szembesített a párom, hogy ő ezzel nem tud együtt élni. Emlékszem, elég hamar a tettek mezejére léptem, orvostól-orvosig jártam, ám akkoriban a glutén nem volt benne a köztudatban, a háziorvosom is a nőgyógyászatra küldött, mert az alhasi tünetek miatt biztos volt benne, hogy ott lesz a megoldás. Én mindeközben rendre a sarki pékségnél vettem a reggeli kakaós csigát, minden második nap tésztát ebédeltem, rajongtam a fehér kenyérért, a nagyi sütijéért, a tojásos nokedliért, a pizzáért, és az akkoriban felkapottá váló fornettiért.
Forrás: Getty Images
A nőgyógyászati vizsgálat nem hozott eredményt, a tünetek maradtak, nekem pedig nem volt kedvem visszamenni a háziorvoshoz. Szedtem a puffadáscsökkentőt, kentem az arcomat hormonos krémmel, és tovább éltem a siralmas életem. Eltelt jó pár év, amikor egy barátnőm hívott: bejelentkezett egy magán nőgyógyászati klinikára, de nem tud elmenni, és hogy ne vesszen el az időpont, megkért, menjek el helyette. Ez volt az első alkalom, hogy alhasi ultrahangot is készítettek, a vizsgálatot végző orvos pedig megkérdezte, van-e valami ételallergiám, mert a vastagbélnél valami nem oké. Javasolta, menjek el gasztroenterológushoz – ezzel az egy mondatával pedig örökre megváltoztatta az életem. Nagyon hamar kiderült, hogy a gluténintoleránsok táborát erősítem, amiről akkoriban csak nagyon keveset lehetett tudni. Mindenesetre a lényeg átjött, elhagytam mindent, de tényleg mindent, ami glutént akár csak nyomokban is tartalmazhatott, a szervezetem pedig elkezdett megnyugodni. Körülbelül két hónap alatt lement jó pár kiló, a hasam újra lapos lett, a bőröm pedig kitisztult.
Az már egy másik történet, hogy a diagnózissal egy új kálvária vette kezdetét, hiszen nemcsak a rokonságban kellett újra és újra megvédenem magam, de a kifőzdékben, az éttermekben, a pékségekben is el kellett magyarázom, hogy fontos tudnom, miben van glutén. Legtöbben hisztis úrihölgynek néztek, aki nem tudja, hogy jó dolgában, mit csináljon – de én elszántan védtem az igazam, néha még a panaszkönyvet is kikértem, mert hittem benne, ha az üzletvezetés tudomást szerez erről a problémáról, azzal csomó embernek segíthetek. Mivel a boltok akkoriban nem nagyon szolgálták ki az ételallergiásokat, elkezdtem főzni, sütni – és bár az indulás meglehetősen lohasztó ízeket hozott, ma már pont olyan finomakat tudok enni, mint bárki más.
Örülök, hogy az élet rákényszerített az egészséges étrendre.”
Olvass tovább!
- Pacsival menti kis gazdáját a menhelyes kutyus – ismerjétek meg Gofreet, Európa első gluténjelző négylábúját!
- Pozitív lett a cöliákiateszted? Nincs vége a világnak!
- Nehéz megemészteni a 21. századot – a bélügyeinkről muszáj beszélni
Szponzorált tartalom
