Szűrd ki cikkek
Szponzorált tartalom

10 dolog, amit tudnod kell a prosztatáról

A prosztata nemcsak a vizeletürítés során, de a szexuális életünkben is nagyon fontos szerepet kap, ezért is lenne fontos, ha minél többet tudnánk róla.

Bár a férfiak zöme kerüli a témát, mégis fontos beszélni róla: hat férfiból egynél prosztatarákot diagnosztizálnak, ami a leggyakoribb ráktípus a férfiak körében. Számadatok igazolják azt is, hogy egy férfi esetében 35 százalékkal nagyobb a prosztatarák, mint egy nőnél az emlőrák kialakulásának esélye. (Forrás: Prostata Cancer Foundation) Az első lépés annak megértése felé, hogy a prosztata hogyan hat az egészségére az, ha tudjuk, milyen feladatokat lát el, és hogyan működik.

prosztata

A prosztata (Fotó: Getty Images)

  • A prosztata (dülmirigy) mérete körülbelül akkora, mint egy dió, súlya körülbelül 20-25 gramm.
  • A mirigy a húgyhólyag alatt helyezkedik el, és körülveszi az abból kiinduló húgycsövet. A húgycső ezen része, mivel áthalad a prosztatán, különösen érzékeny terület, a mirigy megnagyobbodása esetén ugyanis vizelési nehézséget okoz. Amennyiben a vezeték teljesen elzáródik, a húgyhólyag megfertőződhet, a fertőzés pedig átjuthat a vesére. A prosztata állományát simaizom alkotja, ebben találhatók a mirigyvégkamrák. A prosztatát erős kötőszöveti tok veszi körül.
  • A prosztata öt zónára osztható. A periféria a legnagyobb szegmens, amely a prosztata mirigyeinek körülbelül 75 százalékát tartalmazza. A legtöbb prosztatarák itt, perifériás zónában fordul elő, és ez a hely, ahol a biopsziát el szokták végezni.
  • A prosztata és az ondóhólyag működéséért a tesztoszteron hormon felelős.
  • A prosztata termeli és tárolja a prosztataváladékot, mely az ejakuláció során távozó ondó ötödét adja. A prosztata által termelt váladék a hímivarsejtekkel és az ondóhólyag váladékával együtt képezi az ondót. A prosztataváladék feladata, hogy támogassa a spermiumok mozgását, és enyhén lúgos kémhatása révén mintegy biztosítsa a hímivarsejtek életképességét a savas hüvelyben. A hímivarsejt védelmében a prosztata szűri és eltávolítja a toxinokat, ezzel pedig nemcsak a sperma minőségét javítja, de a megtermékenyítés esélyét is növeli.
  • Mivel a prosztataállomány simaizomból épül fel, az izmok fontos szerepet kapnak az ondó kilövellésében. A prosztatamirigy izmait intim tornával edzeni is lehet.
  • A mirigy felszínén található idegvégződéseket stimulálja a prosztata összehúzódása, olyannyira, hogy az hozzájárul az ejakulációt kísérő orgazmushoz. Orgazmus során a húgycsövet elzárja a mirigy, és vizeletet nem, csak az általa megtermelt váladékot lövelli ki magából.
  • Körülbelül 25 éves kortól a prosztata jóindulatú megnagyobbodása elkezdődik, évente 1,9 százalékkal lesz nagyobb. Ez a magyarázat arra, hogy idősebb korban a vizeletáramlás lelassul. Ötven felett a férfiak mintegy ötven százaléknál fennáll a prosztata-megnagyobbodás, ez a szám a kor előrehaladtával egyre magasabb lesz. Egészséges életmóddal a probléma megelőzhető.
  • A prosztatában a pangó mirigyváladék besűrűsödhet, és úgynevezett prosztatakövek jöhetnek létre. Panaszokat nem okoznak, eltávolítani ezeket egyéb okokból indokolt prosztataműtétek során szokták.
  • A korai stádiumú prosztataráknak gyakran nincsenek tünetei: ezért különösen fontos, hogy 50 éves korban a férfiak rendszeres szűrővizsgálatokon vegyenek részt. Amennyiben a családban előfordult prosztatamegbetegedés, korábban fel kell keresni egy szakembert. Az éves szűrésnek tartalmazzon egy prosztata-specifikus antigén (PSA) vérvizsgálatot és egy digitális rektális vizsgálatot.

Források: prostatacancer.com; compassoncology.com
Nyitókép: Getty Images

Olvass tovább a témában!

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top