Fogyás inzulinrezisztenciával

Ha túlsúlyos vagy, akkor gyakran szembesülnöd kell mások ítélkezésével, társadalmi elvárásokkal, amiknek nem tudsz megfelelni. Azzal a tévhittel is biztos találkozol, hogy akinek súlyproblémái vannak, és nem sikerül a fogyás, az csak lusta és akaratgyenge lehet. Ilyen és ehhez hasonló ítéletekkel tele a padlás, rendkívül fájó pontokká válhat egy ember számára, aki túlsúllyal küzd, hiszen sok esetben áll valamilyen egészségügyi gond az elhízás mögött.

„A diétázás, éhezés az életem része volt”

Az inzulinrezisztencia egy nagy fekete lyuk, ami beszippant és felforgatja az egész életet

Szilvia 25 éves korától kezdve évekig önostorozásban élt, sőt, a környezetétől is gyakran hallgatta, hogy miért nem dobja már le magáról a kilókat. Olyan célozgatásokat és megjegyzéseket kapott általában az édesanyjától, mint a jól ismert „olyan szép arcod lenne, ha lefogynál”, és gyakran mondogatta neki azt is, hogy „kicsivel vékonyabban el sem tudnád kergetni a kérőket”. A fiatal nő ugyanis nehezen talált párt magának, de ehhez nem a túlsúlyának volt köze, mint később tudatosult benne.

„Évekig azt hittem, én vagyok a béna, amiért diéta mellett hízok – kezdi történetét Szilvia. – Egészen 25 éves koromig nem volt semmi problémám a súlyommal, normál testalkatúnak számítottam, se vékony, se duci, hanem olyan pont jó húsban lévő nő voltam. Nem kellett félni, hogy elfúj egy nagyobb szél, de azért még nem a plus size ruhák közül kellett válogatnom. Így visszatekintve, akkor is állandóan diétáztam, elégedetlen voltam, pedig egyáltalán semmi gond nem volt a súlyommal. A diétázás, éhezés az életem része volt, minden barátnőm folyton fogyókúrázott, állandó téma volt az, hogy még vékonyabbnak kell lenni, úgyhogy én is velük tartottam, minden aktuális, új diétát végigpróbáltunk.

Fogyni ugyan nem nagyon fogytunk, de legalább nem is híztunk ezektől a diétáktól, vagyis egészen 25 éves koromig volt ez jellemző, onnantól fordult a kocka, és a levegővételtől is feljöttek rám a kilók. Küzdöttem keményen, tényleg úgy érzem, hogy erőmön felül is megtettem mindent, hogy ne hízzak tovább, de megállíthatatlan volt a folyamat, végül egy év alatt 20 kilót híztam. Bele sem merek gondolni, mi lett volna, ha nem diétázom, akkor vajon hol áll meg a mérleg nyelve?”

Fotó: Getty Images

A hízás, mint tünet

A hízást a legritkább esetben tekintjük tünetnek, és hajlamosak vagyunk saját magunkat hibáztatni, elfogadjuk az ítélkezést, magunkévá tesszük azt a gondolatot, hogy csak rajtunk múlik, hogy a kilók fel vagy lefelé mennek a testünkről. Pedig a hízás egyáltalán nem biztos, hogy attól következik be, hogy túl sokat eszik az ember, sőt, komoly egészségügyi probléma miatt is kialakulhat súlygyarapodás.

„Három évig tartott, mire eljutottam az inzulinrezisztencia diagnózisig – mondja Szilvia. – Én sem kezeltem tünetként a hízást, nem is fordultam orvoshoz egyik tünetemmel sem, mert annyira hétköznapi problémáknak tűntek, eszembe nem jutott volna, hogy egészségügyi gond is lehet mögöttük. Az olyan tünetek, mint hogy nem használ a diéta és hízékonyabb lettem, vagy hogy jobban hullik a hajam, mint régebben, meg hogy zárkózottabbá, lehangoltabbá váltam, nem tudtam rendesen aludni… minderről ki gondolná, hogy betegség jelei? A hajhullásra vitamint szedtem, a lehangoltság, alvászavar és hízás ellen pedig igyekeztem sok mozgással, relaxációval küzdeni. Tudatos embernek tartom magam, most is úgy látom, hogy a törekvéseim teljesen ésszerűek voltak, de persze nem hoztak tartós megoldást, mert nem az okot, csak a tüneteket kezeltem.”

Szilvia esetében az hozta el az áttörést, hogy egy barátnőjénél diagnosztizálták az inzulinrezisztenciát, és ez a barátnő figyelmeztette arra, hogy gyanúsak a tünetei, melyekről Szilvia időről-időre beszámolt neki. Végül a barátnő rábeszélte Szilviát egy terheléses vércukorvizsgálatra, majd ennek eredményével elküldte a saját endokrinológusához, így derült ki, hogy Szilvia változatos tünetei és fogyási képtelensége mögött is az inzulinrezisztencia áll.

„Amikor a doki elmondta a diagnózist egyszerre halálra rémültem és megkönnyebbültem – meséli Szilvia. – Láttam a barátnőmnél, hogy milyen életmódváltással és gyógyszeres kezeléssel jár az inzulinrezisztencia, ami kicsit ijesztő volt első pillantásra, de közben megkönnyebbültem, hogy ezek a kellemetlen tünetek kezelhetők és mégsem én voltam a béna, lusta, akaratgyenge ember, amiért túlsúlyos voltam. Az azóta eltelt két évben sikeresen leadtam azt a 20 kilót, ami felszaladt, és fittebb vagyok, mint valaha, mert nagyon komolyan veszem az életmódot, amit az inzulinrezisztencia karbantartásához követni kell és aminek része a napi mozgás is. Persze, jár egy kis kényelmetlenséggel, míg belerázódik az ember, de ma már rutinból tudom tartani a diétát is, és örülök, hogy segítséggel sikerült helyreállítani az egészségemet.”