Az inzulinrezisztencia diagnózisát nehéz felállítani, olykor évek is eltelnek, mire az érintettek megfelelő kezelésig jutnak, leginkább azért, mert annyira változatos tünetei vannak, hogy nem is gondolnak arra, hogy ezek bármilyen egészségügyi problémára utalnak. Amikor viszont sikerül eljutni a diagnózisig, még nincs megoldva a betegség, hiszen nemcsak gyógyszerek, hanem komoly életmódváltás vár a páciensekre.
Inzulinrezisztencia kisokos
„A legáltalánosabb meghatározás szerint az IR az az állapot, amikor az inzulin egy vagy több hatása az élettanitól elmarad, azaz kvantitatíve normális inzulinválasz csak a fiziológiásnál nagyobb mennyiségű inzulin jelenlétében figyelhető meg. Más megfogalmazással: a hormon csökkent biológiai aktivitása elsődleges célszövetein, a vázizomzaton, a májon és a zsírszöveten. Mivel a hormon számos hatása közül a legjobban a szénhidrátanyagcserét érintők mérhetők, a gyakorlat számára az IR az inzulin eredményezte vércukorcsökkenés normálistól való elmaradását jelenti.” – Forrás: Az inzulinrezisztencia valós és téves értelmezése a klinikai gyakorlatban
Az inzulinrezisztencia leggyakoribb tünetei:
- túlsúly;
- ok nélkül hízás;
- fogyási képtelenség;
- szénhidrátéhség;
- alvásproblémák;
- rendszertelen menstruáció;
- éhség esetén idegesség, izzadás, remegés, feszült hangulat;
- ciszták a petefészekben;
- teherbeesési nehézségek;
- fokozott szőrnövekedés.
Nem úgy kell elképzelni, hogy ezek a tünetek mind egyszerre törnek rá az inzulinrezisztenciával küzdő betegre, van olyan, hogy csak egy-két tünet áll fenn, vagy teljesen tünetmentes az illető és egy laborvizsgálat vagy meddőségi vizsgálat miatt derül fény az inzulinrezisztenciára.
Az inzulinrezisztensek diétája (Kép: Getty Images)
Mindenesetre, ha a fenti tünetek közül van pár, amit észlelünk magunkon, akkor a laborvizsgálat az első lépés, melynek eredményével fel kell keresni az orvost, aki a kezelést el tudja kezdeni (ez általában egy endokrinológus). A gyógyszeres segítség mellett biztosak lehetünk abban, hogy életmódváltásra is kapunk tanácsokat, jellemzően a 160 grammos szénhidrát diétát szokták ajánlani inzulinrezisztencia esetén. Ebben a diétában napi öt-hat étkezést kell tartani, mert a fő cél az, hogy egész nap stabilan tartsuk az evéssel a vércukorszintünket úgy, hogy egy nap alatt összesen 160 gramm szénhidrátot (CH-t) fogyasztunk elosztva az étkezésekre.
Diéta a gyakorlatban
A 160 grammos – az orvos határozza meg pontosan hány gramm szénhidrát kell egyénileg – diétában nem lehet kihagyni a reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát és vacsorát, sőt, a dietetikusok gyakran még egy utóvacsorát is javasolnak, hogy megelőzzük az éjszakai cukorleesést. A szénhidrátok számolása, annak megtanulása, hogy melyik a gyors és melyik a lassú felszívódású szénhidrát, talán első pillantásra bonyolultnak tűnik, de kitartó munkával nem olyan sok idő beleszokni az új életmódba. A pontosan kiszámolt mennyiségekre érdemes energiát fordítani, hiszen csak akkor segíthetünk magunkon az inzulinrezisztenciában, ha tudatosan egyenletesen tartjuk a cukorszintet és az inzulintermelést a szervezetünkben.
Egész napra kell meghatározott módon elosztani az étrendünkben a 160 gramm szénhidrátot, ezt általában így szokták javasolni a szakemberek:
- reggeli: 30 gramm lassú szénhidrát;
- tízórai: 20 gramm lassú, de ebből 10 gramm lehet gyors szénhidrát;
- ebéd: 50 gramm lassú, de ebből 20 gramm lehet gyors szénhidrát;
- uzsonna: 20 gramm gyors vagy lassú szénhidrát;
- vacsora: 40 gramm lassú, de ebből lehet 10 gramm gyors szénhidrát. Ha utóvacsorát is előírnak, akkor 10 gramm lassú szénhidrátot ehetünk, de ebben az esetben ennyivel kevesebbet kell a vacsoránál fogyasztani.
A legkönnyebben úgy követhető ez a diéta, ha rászokunk a főzésre, és bizony magunknak készítjük el mind az öt-hat étkezést, ugyanis csak így lehetünk biztosak abban, milyen összetevők kerülnek a tányérunkra. Számítani kell arra is, hogy a vásárlás ideje kicsit hosszabbra nyúlik az inzulinrezisztens diéta miatt, ugyanis nagyon alaposan át kell bogarászni a címkéket a boltokban, hogy nehogy olyan rejtett cukor vagy gyors szénhidrát legyen a termékben, ami aztán rossz hatással van a vércukorszintünkre. Érdemes tehát magunknak sütni-főzni, és olyan édesítőt használni, aminek semmi köze a cukorhoz (nem méz vagy kókuszvirágcukor és a többiek). És persze mindenben követni az orvos és dietetikus utasításait, hogy az inzulintermelést egyenletesen tartsuk a szervezetünkben.