Ritával mi voltunk a suliban a híres „vörös páros”, ritkaságnak számító, természetes vörös hajkoronánkkal. A tanáraink eleinte azt hitték, testvérek vagyunk, mert az egyforma kék szemünk és fehér bőrünk mellé még a testmagasságunk, a testalkatunk is megegyezett. Ha nem is úgy, mint a két Lotti, de tényleg nagyon hasonlítottunk egymásra. Ám mit ad az ég, 35 évvel az érettségi után mindebből az égvilágon semmi nem látszott.
– Bizony, nem lettem se fiatalabb se soványabb – szabódott Rita, amikor sok év után ismét megölelgethettük egymást. Nekem kicsit nagyobbra kellett tárnom a karjaimat, mint neki, mivel Rita majdhogynem megduplázta a körfogatát érettségi óta. Csak a kék szeme és a fehér bőre maradt a régi, de például a frizuránk már egy cseppet sem hasonlított. Míg én – az utóbbi 10 évben már némi festéknek hála – továbbra is megőriztem a vörös tincseimet, addig Rita az erősen őszülő haját szinte tüsire vágatta. Sminket sem tett fel egyáltalán. Szinte látványosan elhanyagolta magát, így aztán persze hogy idősebbnek nézett ki a koránál.
A többi osztálytárs is eléggé ledöbbent, látván, hogy mi ketten, akiket annak idején testvérpárnak néztek, most majdhogynem úgy néztünk ki, mint anya és lánya.
– Ha majd téged is utolér a klimax, meglátod, nálad is felgyorsul az öregedés! – nézett végig rajtam némi irigységgel Rita. – Majd ha jönnek a hőhullámok, meg a kialvatlanság, neked se marad energiád, hogy magaddal foglalkozz! Mostanság már annak is örülök, hogy élek. Mivel éjszakánként nem tudok rendesen aludni, folyton ingerült vagyok mindenkivel, és láthatod, úgy hízok, mint egy malac. Pedig nem eszem semmivel se többet, mint azelőtt! Neked szerencséd van, hogy még nem jártál így, de hidd el: ahogy anyáink-nagyanyáink sem úszták meg, úgy mindannyian öreg nénik leszünk egyszer… – sóhajtott lemondón Rita.
– Drága Rita! – mosolyogtam rá. – Egy évben születtünk, ezért ne gondold, hogy én nem klimaxolok ugyanúgy, mint te. Ha tudni akarod, már nekem is erősen kimaradozik a menzeszem, és engem is meg-meglegyint jó párszor a hőhullám. Csakhogy én nem nyugodtam bele ebbe. Nagyanyáinknak lehet, hogy nem volt más választásuk, mint a szenvedés, de nekünk, modern nőknek már vannak fegyvereink a kellemetlen tünetek ellen. Én a Remifemin Plus tablettának köszönhetem, hogy az életem nem csak a klimaxos tünetekről szól. Ez egy növényi gyógyszer, ami kétféle gyógynövény kombinációjával enyhíti a változókorral járó panaszokat, többek között a hőhullámokat. Orbáncfű is van benne, ami nem csak a hangulatingadozás ellen hasznos, hanem az alvásra is jó hatással van.
Kiegyensúlyozottabb vagyok tőle, és ezért van energiám továbbra is törődni magammal, például fodrászhoz járni, vagy mindennap tornázni. A mozgás a mi korunkban különösen fontos, és az étkezésre is jobban figyelnünk kell. Egyáltalán nem törvényszerű, hogy a változókorral együtt minden nőnek el kéne híznia! Persze akad, aki olyan szerencsés alkat, hogy az átlagnál lassabban öregszik, de az én esetemben ez nem a szerencsén múlik. Rengeteget teszek annak érdekében, hogy fitt és nőies maradjak, és szerintem ez neked is ugyanúgy sikerülhet. Kezdetnek azt tanácsolom, hogy próbáld ki te is a patikában, recept nélkül kapható Remifemin Plust!