Bár ma már egyre szélesebb körben ismert, hogy a menstruáció előtti nehéz napokat a hormonjaink egyensúlyának megbomlása okozza, még mindig sokan csak egyszerű női hisztinek gondolják az ilyenkor jellemző idegeskedést, ingerlékenységet és hangulatingadozást. A PMS-nek, azaz a premenstruációs szindrómának 150 féle tünetét tartják számon, melyek sok nőnél jelentkeznek a menzesz előtt 7-10 nappal és a vérzés kezdete után 1-2 napon belül megszűnnek.
Nikoletta: „A kollégáim már tudják, mikor nem szabad hozzám szólniuk”
– Bár örülök annak, hogy – sok hasonló korú nőtársammal ellentétben – nekem van menzeszem, mert a női létem egyik zálogát látom benne, a menstruáció előtti napokat mégis a pokolba kívánom. Alapvetően nyugodt természetű, kompromisszumkész csajnak tartom magam, ám ezeken a napokon pillanatok alatt ki lehet hozni a sodromból. Egészen apró dolgoktól pattanásig feszülnek az idegeim, ingerülten és bántón tudok reagálni – meséli a 34 éves Nikoletta, aki koordinátorként dolgozik egy közepes méretű cégnél. – A kollégáim jól ismernek, ezért mindig érzik, hogy mikor kell békén hagyniuk, ennek ellenére néha előfordulnak apróbb konfliktusok. Tudom, hogy a környezetem is megsínyli az ingerlékenységemet és a labilis hangulataimat, mégis úgy érzem, hogy ez az időszak mégis számomra a legnehezebb. Hiába szeretném uralni ezt az érzelmi hullámvasutazást, csak nagyon nehezen tudom kontrollálni magam.
Kata: „Egész nap fájnak és feszülnek a melleim”
– Úgy érzem, nagy szerencsém van, mert olyan férfival élek együtt, akivel meg tudom beszélni, hogyan élem meg a menzesz előtti napokat. A párom elfogadta, hogy ebben az egy hétben veszekedősebb vagyok, és ilyenkor a melleim is annyira fájnak, hogy hason fekve nem is tudok aludni, és ha kicsit is hozzáér, már hangosan felszisszenek. Tisztelem azért, mert férfi létére nem tart hisztériásnak, hanem elfogadta a közösen felállított szabályainkat. – osztja meg tapasztalatait a 33 éves Kata.
Adrienn: „Megkértem a szerelmemet, dugjon el előlem minden édességet!”
– Alapvetően nagyon kényes vagyok az alakomra, ezért mindig odafigyelek arra, hogy mit eszem. A hónap 23 napján rostban gazdag ételeket fogyasztok, csak sovány húsokat eszem, a szénhidrátokat igyekszem minimalizálni. A menzeszt megelőző 7 napban azonban olyan farkaséhség kínoz, hogy képes lennék bármit felfalni. Sajnos nem a gyümölcsöket és a zöldségeket kívánom meg, hanem ha tehetném, ilyenkor csakis csokoládét, sütiket és minél édesebb kekszeket habzsolnék. Amennyire tudok, uralkodom magamon, ennek ellenére mindig találok otthon egy-két tábla csokit, vagy valamilyen édességet elrejtve a lakásban – meséli a 36 éves Adrienn.
Hormonmentesen is csökkentheted a panaszokat
A PMS kellemetlen panaszainak csökkentésére létezik hormonmentes segítség. A koncentrált barátcserje-kivonatot tartalmazó Premens tabletta ellenőrzött és állandó összetételű, recept nélkül kapható gyógyszer. A növény hatóanyagai a hormonális szabályozórendszerre hatnak, és ezáltal pozitívan befolyásolják a testi és a lelki tüneteket is. A Premens tabletta PMS-re gyakorolt jótékony hatását klinikai vizsgálatok is bizonyítják, szemben a barátcserje tartalmú étrend-kiegészítőkkel, melyek terápiás célra való használatát a gyógyszerészeti hatóságok nem javasolják. A Premenst több cikluson át érdemes szedni a megfelelő hatás kialakulása érdekében.