Jobb, ha önszántunkból, időben vesszük igénybe a WC-t (még ha az éppen nyilvános is), mint ha kényszerből kell állandóan oda járnunk! Az nem megoldás, ha nem iszunk eleget, mondván, legalább nem kell mosdóba mennünk. Hogy miért? Mert a visszatartott vizelet is okozhat hólyaghurutot, köznapi nevén felfázást!
A felfázás és a pangó vizelet közötti összefüggés
A felfázás (hólyaghurut) tüneteiért elsősorban a bélrendszerben élő, de a hüvelyben is jelen lévő E. coli baktériumok a felelősek, amelyek számos egyéb körülmény mellett azért tudnak túlszaporodni és megtelepedni a hólyagban, mert meggyengül a lehűlt testtájék kórokozókkal szembeni helyi védelme.
A hüvelybemenet és a végbélnyílás közeli elhelyezkedése miatt a kórokozók könnyen odakeveredhetnek a húgycső közelébe. Mivel a nők húgycsöve rövid, mindössze néhány centiméteres, azon keresztül a baktériumok viszonylag hamar elérhetik a húgyhólyagot, hogy ott szaporodásnak induljanak. Ha a vizelet ürítése nem rendszeres – akár a kevés folyadékfogyasztás, akár a vizelet tartogatása miatt –, akkor a hólyagban pangó vizeletben gyorsan elszaporodhatnak a baktériumok: a számuk körülbelül 20 percenként megduplázódhat. Azaz könnyen megvan a baj, holott kinek hiányzik az állandó vizelési ingerrel, alhasi görcsökkel és pisiléskor égő, csípő érzéssel járó hólyaghurut? A vizelettartogatás helyett tehát jobb, ha inkább megtanuljuk, hogyan használjuk biztonsággal a nyilvános illemhelyeket.
Tipp: Ha mégis felfáztál, igyál óránként legalább 2,5 deciliter vizet, ami hígítja a vizeletet, ezáltal csökkenti az irritációt, másrészt átmossa a húgyutakat, és segít kiüríteni a baktériumokat.
Tippek a helyes WC-használathoz
A legtöbbeknél az egyetlen óvintézkedés, amikor nyilvános helyen pisilnek, hogy nem ülnek rá az ülőkére, hanem csak a WC-kagyló fölé guggolnak. Ennél azért összetettebb a dolog!
Ezeket teheted a valódi biztonságért:
- Moss kezet! Ne csak WC-használat után, hanem előtte is. A lényeg, hogy a kéz legyen tiszta, amikor hozzáérünk az intim területekhez, máskülönben akár milliónyi kórokozót is magunkra kenhetünk.
- Ne nyúlj a kilincshez! Rengeteg kórokozó lebzselhet egy vécékilincsen, amit ezért inkább csak papírzsebkendővel fogj meg.
- Takard le a deszkát! A WC-deszka valóságos baktériumtenyészet, semmiképpen se ülj rá. Ha nem bírod a guggolást, és mindenképpen rá kell ülnöd, akkor takard le valamivel. Tarts például a táskádban kifejezetten erre a célra szolgáló, bármelyik drogériában megvásárolható védőpapírt, az ilyesmi könnyedén elfér egy női táska mélyén!
- Válogasd meg, mivel törlöd meg magadat! A szabadon lengedező WC-papírt inkább egyáltalán ne használd, mert már kórokozók tapadhattak meg rajta. Inkább vegyél elő a táskádból egy papírzsebkendőt. Egyedül a zárt rendszerű WC-papír-adagolótól nem kell tartani: azt nyugodt szívvel használhatod, viszont az első lapot a biztonság kedvéért inkább dobd ki.
- Helyes irányban törölj! Figyelj oda, hogy pisilés után hogyan használod a papírt: a törlés mindig elölről hátrafelé, a végbél irányába történjen. A hüvelyfertőzések jelentős részéért és a hólyaghurutért is a test saját baktériumai, főképp a bélrendszerben élő E. coli felelősek. Ezért vigyázzunk, hogy egy rossz mozdulattal ne sodorjuk azokat a végbél környékéről a hüvely- vagy a húgycsőnyílás közelébe.