A depresszió és társadalmi megítélése

A depresszió az egyik leggyakoribb pszichés betegség. Egyes felmérések szerint csaknem minden ötödik ember szenved valamilyen depresszióban. Hozzávetőlegesen a felüknek enyhe, egynegyedük középsúlyos, további egynegyedüknek súlyos depressziója van. A betegségnek egyrészt genetikai, másrészt környezeti okai vannak.

Sokan hajlamosak átmeneti rossz hangulatukat vagy rossz közérzetüket, esetleg szomorúságukat depressziónak gondolni, ezek azonban nem azonosak a hangulati és érzelmi élet tartós, mélyreható zavarát okozó depresszióval. Utóbbi egy orvosi értelemben vett betegség: pszichés és testi tünetek változatos és tartósan – két hétnél tovább – fennálló kombinációja.

A depresszió a gyengeség jele lenne? Jobb, ha nem veszünk róla tudomást, „majd elmúlik”?

Mint minden betegség, a depresszió is szakszerű kezelést igényel, de a tapasztalatok szerint az érintettek jelentős hányada még akkor sem fordul szakemberhez, ha a tünetei már súlyosak. Ennek egyik legjellemzőbb oka a depresszió negatív társadalmi megítélése: sokan úgy vélik, csak gyengeség, amivel „kínos” orvoshoz fordulni, és hogy a panaszok szőnyeg alá söprése, tagadása, esetleg elbagatellizálása, az „egyszer úgyis magától elmúlik” hozzáállás vagy az önerőből való megküzdés megoldás lehet. Pedig a kezeletlen depresszió az élet minden területére rányomja a bélyegét: kihat a beteg életminőségére, magánéletére – párkapcsolatára, családi és baráti viszonyaira – és a munkahelyi teljesítményére is.

(Fotó: Getty Images/Westend61)

Hol lehet a megoldás?

„Minden felmérés, amelyet a lakosság körében eddig végeztek, azt mutatta, hogy maguk a mentális betegséggel élők is úgy érzik, stigmatizálja őket a társadalom, negatívan állnak hozzájuk. Amikor több ország adatait hasonlítottuk össze, akkor ez a szám Magyarországon volt a legmagasabb” – mondta Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem adjunktusa. Ennek hátterében alapvetően az információhiány áll, hiszen az embereknek sokszor nincsenek reális ismereteik a mentális betegségekről. A társadalmi beavatkozások, például az antistigmakampányok fő célja, hogy ezen változtassanak. „Egy-egy ilyen közlés segíthet abban, hogy rájöjjünk, a depresszió olyan, mintha valaki eltörné a lábát: hiába mondják neki, hogy szedje már magát össze, és legyen jobb kedvű, nem fog menni, mint ahogy törött lábbal sem tudunk felállni és járni” – magyarázta Tóth Mónika Ditta.

A megelőzés érdekében továbbá fontos lenne, hogy az emberek többet tudjanak a mentális egészségükről, illetve javuljon a segítségkérő, valamint a segítségnyújtó attitűd is. Amíg ebben nem történik érdemi fejlődés, amíg homokba dugjuk a fejünket, addig a depresszió mint betegség stigma marad.

Fontos! A depresszió egy (neuro)biológiai alapokon nyugvó rendellenesség, amiről igenis többet kell beszélni. Nem szabad, hogy az érintettek szégyenteljes állapotként, a környezetük pedig „múló hóbortként” tekintsen a depresszióra. Emellett azt is fontos lenne felismerni, hogy a prevenció és az időben érkező segítség akár életeket menthet.

via