Okostelefonok, tabletek, laptopok – az alvászavar melegágyai

nlc | 2023. November 01.
A nyugodt alvásunk, ennek hatására pedig az egészségünk szenvedi a kárát annak, ha az esti rutin részévé válik az állandó mobilozás, tabletezés vagy épp laptophasználat. Miért vigyünk az ágyba inkább könyvet a mobilunk helyett?

A legtöbb mai telefon LED-kijelzőt használ, az általuk kibocsátott kék fény pedig kedvezőtlen hatással van az alvás minőségére. Ráadásul a mobilozás stimulálja az agyat, így akár már egy-két perc telefonnyomkodás is kitolhatja az elalvás idejét. Ez az éberség és a késői elalvás pedig befolyásolja a REM-fázist, így az alvás nem lesz megfelelő minőségű. Mindemellett rövid időn belül rengeteg képet és információt pörgethetünk végig, ezek pedig olyan érzéseket válthatnak ki belőlünk – düh, szorongás, felháborodás –, amelyek miatt ugyancsak nehezebben alszunk el.

(Fotó: unsplash)

A fiatalok különösen veszélyeztetettek

Norvég kutatók közel tízezer, 16–19 év közötti tini alvásmintáját vizsgálták meg, amelyet összevetettek digitáliseszköz-felhasználási szokásaikkal, majd elemezték az összegyűlt adatokat. A vizsgálati eredmények alapján megállapították, minél többet nyomkodja valaki a telefonját, annál nagyobb a kockázata az álmatlanságnak, illetve az alvás nem megfelelő minőségével kapcsolatos tünetek megjelenésének.

Ebben valószínűleg jelentős szerepet játszik az, hogy a telefonok képernyője által kibocsátott kék fény befolyásolja az agy által termelt, elalvást segítő, melatonin nevű hormon mennyiségét. A melatonin befolyásolja, hogy mikor álmosodunk el. Emellett akár még egy egyszerűbb játék kihívásai is felpörgethetik a pulzusunkat, és „éber” állapotba kapcsolhatják az agyunkat, ami tovább nehezíti az elalvást és a minőségi pihenést. Éppen ezért a szakemberek az ajánlják, hogy elalvás előtt egy órával már ne használjunk se számítógépet, se telefont, se laptopot!

A WHO egyáltalán nem javasolja, hogy a szülő bármilyen képernyő elé ültesse kétévesnél fiatalabb gyermekét, és szórakoztatásul se adjon a kezébe mobilt vagy tabletet. A felhívással elsősorban a mozgásszegény életmód ellen küzd a szervezet, ugyanis ma már bizonyított, hogy a kék fény hatására a melatoninszint tartósan csökkenni kezd, ami nemcsak alvászavarokat okozhat, hanem olyan betegségek kialakulásához is vezethet, mint egyes anyagcsereproblémák (pl. elhízás és cukorbetegség), szív- és érrendszeri betegségek, mozgásszervi problémák és pszichés gondok (pl. depresszió).

Ez is érdekelhet Megnézem

Az alvásterapeuta, Dr. Christine Hansen szerint nincs egyetlen, mindenki számára megfelelő megoldás arra, hogy a jó – minőségében és mennyiségében is megfelelő – alvást elérje, de az megállapítható, hogy akkor tudunk jól aludni, ha már napközben mindent megteszünk az éjszakai nyugalmunk érdekében.

Mit tehetünk?

(Forrás: via és via)

Exit mobile version