Tabuk nélkül
Szponzorált tartalom

Hogyan kezelheted a vashiányt? Elmondjuk!

Napjainkban a vashiányos vérszegénység még mindig népbetegségnek számít, még a fejlett országokban is, pedig némi odafigyeléssel megelőzhető lenne ez az állapot. Ennek a kulcsfontosságú ásványi anyagnak a pótlása egyszerűen megoldható, viszont hónapokig tarthat, amíg visszaáll a szervezetben a vas optimális szintje és a vas raktárkészletünk ugyancsak feltöltődik. Mit tehetünk ennek érdekében? Sorra vettük!

A vas kulcsszerepet játszik a sejtek működésében, anyagcsere-folyamataiban, oxigénellátásában. Ha a szervezet nem jut hozzá a szükséges vasmennyiséghez, kialakul a vashiány. Eleinte a vasraktárakban tárolt készletből próbáljuk a zavart elhárítani, idővel azonban a tartalékaink kezdenek megcsappanni. Csökken a hemoglobinszint, és végül a vörösvértestek képzése is zavart szenved, ami vashiányos vérszegénységhez vezet. A jelentkező tünetek nem jellegzetesek, elvégre sápadtságot, fáradékonyságot, szédülést, hajhullást, csökkent terhelhetőséget, ingerlékenységet, betegségekre való fogékonyságot nem csak vashiány miatt tapasztalhatunk. A vérszegénység kialakulásával viszont a panaszok súlyosbodnak, és megfelelő kezelés nélkül akár a szervezet teljes összeomlása is bekövetkezhet.

Vashiányt okozhat a vérvesztés (erős menzesz, daganatok, aranyér, fekély) az elégtelen vasbevitel, vagy nem megfelelő vasfelszívódás (pl. vegetáriánus diéta, fogyókúra, gyulladásos bélbetegségek), valamint a fokozott vasszükséglet (terhesség, gyermek- és serdülőkor, aktív sport). Sokan nem veszik komolyan a vashiány tüneteit, pedig a vastartalékok kimerülése súlyos következményekkel járhat.

Mi a megoldás?

Előzzük meg a vashiányt! Mindenképpen fontos az egészséges táplálkozási szokások kialakítása. Ha pedig a vashiányra veszélyeztetettek közé számítunk, akkor gondoskodjunk megfelelő vaspótlásról! Ilyenkor érdemes egy garantált és ellenőrzött minőségű gyógyszert választanunk, melynek hatását klinikai vizsgálatok igazolják. Az étrend-kiegészítők, alacsony vastartalmuk miatt, a vashiány kezelésére nem alkalmasak. Az ilyen, általában komplex készítményekben előfordulhatnak olyan összetevők is (például: kalcium, magnézium), melyek a vassal oldhatatlan anyagot képeznek, ezáltal megakadályozzák annak felszívódását. Ha vaspótlásra van szükségünk, akkor feltétlenül ellenőrizzük a készítmény elemi vastartalmát. Ilyenkor ugyanis legalább napi 100 mg elemi vas beviteléről kell gondoskodnunk. Javasolt napi adagolásuk szerint azonban az étrend-kiegészítők általában csupán 14 mg, vagy ennél is kevesebb vasat tartalmaznak.

A vas legfontosabb természetes forrásai az állati eredetű táplálékok – például a máj vagy a tonhal, vörös húsok (disznó- és marhahús) –, de ezen felül magas vastartalommal bír a spenót, a mandula, a tökmag és a lencse is.

Fontos! Bár a zöldségfélék vasban gazdagok, az emberi szervezet számára jóval kevésbé hasznosítható vasforrások, mint a húsfélék.

A C-vitamin-tartalmú ételek segítik a vas felszívódását, így vashiány esetén gondoskodnunk kell megfelelő bevitelükről. A B-vitaminok szintén hasonló hatással bírnak, ezért ezekről sem szabad megfeledkezni. Gazdag B-vitamin-forrás például a petrezselyem, a dió, a mogyoró, valamint a zöldborsó.

Tudtad? A mák igazi ásványianyag-raktárnak számít, 100 grammonként 22 milligramm vasat tartalmaz.

Néhány étel, ami tele van vassal: 

  • búzakorpa
  • tökmag
  • szezámmag
  • hüvelyesek
  • lenmag
  • álgabonák (quinoa, köles)
  • pisztácia
  • tojássárgája
  • rókagomba

A vas felszívódását számos étrendi tényező gátolhatja, így például a tejtermékekben található kalcium, vagy a szójafélék fitát- és lektintartalma, a kávéban lévő koffein, valamint a tea tannintartalma.

Súlyos vashiányos állapotnál már nem elég az étrend megreformálása, ilyenkor már szükség van szakember által irányított gyógyszeres kezelésre, ami hosszú hónapokig, akár fél évig is eltarthat.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top