Aktuális

Sztárok, akik mindent elárulnak Twitteren

A mikroblog-szolgáltatás segítségével a hírességek közvetlenül kommunikálhatnak rajongóikkal. Csak ők ülnek a billentyűzet mögött, nincsenek magazinok, riporterek, szerkesztők, még kommunikációs tanácsadók sem. Ez néha hátrány is lehet, hiszen a sztárok is emberek, és néha mondanak olyat, amit nem kéne. Rájuk pedig többen figyelnek oda, mint az átlagemberekre.
A Twitter segítségével a rajongók olyan közel érezhetik magukhoz kedvenceiket, mint még soha. Rengeteg híresség közvetíti a mikroblog-szolgáltatáson keresztül, hol van éppen, mit csinál, mit eszik, kivel bulizik… Néha viszont közölnek olyan dolgokat is, amiket jobb lett volna inkább szó nélkül hagyni.

Chris Brown amerikai énekes például azon akadt ki, hogy nem találta meg a saját frissen kiadott albumát egy wallingfordi CD-boltban. Dühöngve írta meg a Twitterre, hogy elege van abból, hogy a nagy lemezboltok kigolyózzák a CD-it, nem rakják ki a polcokra, és hazudnak a vásárlóknak. Pár nappal később az üzletlánc közleményben tudatta, hogy minden boltjában árulja az albumot, Wallingfordban pedig azért nem talált éppen egyetlen példányt sem az énekes, mert eladták az összes darabot, és még nem érkezett meg az új szállítmány. Az incidensre az énekes úgy reagált, hogy törölte az egész Twitter-fiókját a dühös bejegyzésekkel egyetemben. Azóta már egyébként újra regisztrált, és lelkesen „csiripel” – több mind egymillió követője nagy örömére.

Kim Kardashian is előbb tweetelt, és azután gondolkodott, amikor megírta, hogy egy légi marsall mellett ül a repülőgépen. Jim, a légi marsall minden bizonnyal imponálni akart a celebnek, amikor felfedte neki a kilétét, de a légi marsallok alapvetően inkognitóban utaznak a gépen. Így ugyanis könnyebben tudják végezni a munkájukat, ami nem más, mint az esetleges terroristatámadások elhárítása.

Sztárok, akik mindent elárulnak Twitteren

Justin Bieber nem meggondolatlanságból, hanem előre megfontolt szándékkal adta ki egy ellensége telefonszámát Twitteren, méghozzá ezzel a szöveggel: mindenki hívjon fel, vagy írjon nekem SMS-t! Az üzenetet pár perc után törölte, de többmilliós követői tábora azonnal lecsapott a „csiripre”. Egyrészt rengetegen továbbküldték az üzenetet, másrészt lerohanták a megadott számot üzenetekkel és hívásokkal. Ami természetesen nem a tinisztáré volt, hanem egy ellenségéé, Kevin Kristopiké. Az nem teljesen tiszta, hogy a detroiti tinédzser pontosan mit is vétett Bieber ellen. A Gizmodo értesülései szerint annyi a fiú bűne, hogy feltörte az énekes gyermekkori barátjának Twitter-fiókját, és kiderítette Bieber telefonszámát. Ő pedig azzal állt bosszút, hogy rászabadította a rajongóit Kristopik telefonszámára. Állítólag két óra alatt több mint tízezer SMS érkezett rá, és persze folyamatosan csörgött a szám.

Sztárok, akik mindent elárulnak Twitteren

Demi Moore és férje, Ashton Kutcher elég régóta „csiripelnek” ezen a dróton, sok mindent meg lehet tudni róluk a Twitteren keresztül. Még akár olyat is, amit nem biztos, hogy mindketten ki akartak adni magukról. Ashton ugyanis egyszer egy „psszt, ne mondjátok el a feleségemnek” üzenet kíséretében Demi hátsójáról posztolt képet. Azt nem tudni, a modell mit szólt a képhez, mindenesetre a viszonylag régen közzétett fotó még most is elérhető a neten.

Sztárok, akik mindent elárulnak Twitteren

Akad, aki csak poénból tesz úgy, mintha mindent megosztana. Neil Patrick Harris, azaz az Így jártam anyátokkal című sorozat Barney-ja nemrégiben pár hetes kisfiának használt pelenkájáról osztott meg képet. Legalábbis a mellékelt üzenet szerint. Ám a linkre kattintva nem a várt kép tárul elénk, hanem a színész, undorodó fejjel és egy cetlivel: Tényleg rákattintottál egy olyan linkre, ami egy kakival teli pelenkáról készült fotóra mutat? TÉNYLEG…?

Sztárok, akik mindent elárulnak Twitteren

A vicces vagy éppen kínos példákat napestig lehetne sorolni, számos híresség beégésének vagy beégetésének volt már a színtere a Twitter – ami természetesen nagyon hasznos és egyben szórakoztató dolog lehet, csak tudni kell használni.

 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top