 |
| Fotó: Fejér János |
Pedig “nem is vagyunk semmilyenek, illetve csak normálisak, mint bárki más. Vagy nemnormálisak, mint bárki más. Annyi, hogy érdekel minket sok mindenféle, de ettől még nem leszünk okoskák meg ügyeskék meg stréberek.” Az előző idézetek nem egy középiskolás diák eddig kiadatlan naplójából származnak: a szöveg szerzője nem más, mint a József Attila-díjas író, költő, műfordító és egyetemi oktató Lackfi János, aki a tehetseg.hu honlapon kéthetente jelentkező rövid, szellemes karcolataival ezt az elképzelt “bezzegosztályt” és annak közérdekű belügyeit tárgyalja meg népes olvasótábora előtt.
Olyan ez az egész, mint egy folytatásos teleregény, csak éppen a főszereplők itt egytől egyig ismerős kamaszok, ráadásul – mint az előző idézetekből kitűnhet – a történetek szigorúan az ő nyelvükön szólalnak meg, az iskola jellegzetes szereplőit pedig minden esetben a fiatalok szemüvegén keresztül látja az olvasó. Hangjuk friss és kicsit szemtelen is.
És hogy kikről szól a mese? A Laza osztály első részében a folyosók falán porosodó osztálytablókról és a szóban forgó A osztálynak az iskolában elfoglalt különleges helyéről volt szó, a második epizódban a rettenthetetlen falmászó izomkolosszusról, Artúrról és az ő hőstetteiről olvastunk. És már itt a harmadik rész, amiből kiderül, ki az a “Filóbá”, meg persze az is, hogy a lét határozza-e meg a tudatot vagy pont fordítva…
Lackfi János: LÉT ÉS TUDAT
Minden filozófiaóra ugyanúgy néz ki, tehénkedünk, fülhallgatón zenét nyomatunk, pad alatt facebookozunk, egyszóval elvagyunk, mint a befőtt. Én olvasok, Jean Valjean észrevétlenül besurran az osztályterembe, lezseren és elegánsan felmászik a sima vakolaton, lándzsás bennszülöttek rohannak át a padok között kifestve és üvöltözve, de senki se törődik velük, a padlóból skótszoknyás népfelkelők bújnak elő, és vaspálcával tuszkolják be a golyót, a puskaport meg a fojtást az elöltöltős mordályukba, aztán egymásra lövöldöznek. Ez érdekel igazán, bár most nem érdekes, hogy nekem mi érdekes.
Filóbának olyan kék tekintete van, hogy az már nem normális, az paranormális. Rád néz, két szemsugarával két hűvös, tiszta lyukat fúr az agyadba, tekintete kijön a fejed túlfelén, és valahol a végtelenben csattanva becsapódik. Az osztály is azért van már alapból csendben, mert érzik, hogy Filóbá nem kamuból csinálja, hanem tényleg ez érdekli, és ha odafigyelsz, rájössz, hogy érdekes is, csak túl tömény. A filozófia olyan, mint a torma, finom persze, de tormát enni önmagában, az mégiscsak túlzás! Ezt valahol olvastam.
Filóbá meg a Gergő tormát esznek tormával, és nem prüszkölnek, sőt, mocskosul élvezik. Ugrálnak Kantról Bergsonra, Arisztotelészről Kirkegaardra, olyanok, mint az akrobaták a cirkuszkupolában. Tisztára beavatottak, titkos és érthetetlen nyelven értekeznek, őrület! El tudom képzelni, hogy nincs testem, hogy nincs terem, de azt nem, hogy én magam nem volnék, ugyanígy a tökéletes lény ideája magában foglalja létezését, ahogy a háromszög ideája azt, hogy szögeinek összege egyenlő két derékszöggel, tehát szükségképpen létezik. Értitek? Hát én is csak majdnem.
Gergő agya folyton így jár, nem kell hozzá filóóra. Ami azért fárasztó lehet, vagy a csuda tudja, mert múltkor egész összezavarodtam. Vettem egy csokit az automatából, de nem ettől zavarodtam össze, a csokit szeretem, nincs benne zavaró. Az osztályba érve láttam, hogy csak Gergő van benn, a falhoz tolt padon ül, és lógázza a lábát. Mellé ültem a csokival, éreztem, hogy a suliköpeny háta fehér falas lesz, és ennek örültem.
 |
| Lét és tudat (P. Szathmáry István rajza) |
- Pfff, marha nehéz dolog ez ̶ mondtam, ugyanis, mint szokásosan, fülig szerelmes voltam egy lányba, aki persze rám se bagózott.
- Mi, a szerelem? Az nem nehéz. Az nehéz, hogy a lét határozza meg a tudatot vagy a tudat a létet ̶ felelte Gergő, és azt hittem, felrúgom.
- Figyelj, ennek semmi köze a filóhoz, szerelmes vagyok!
- Márpedig éppen hogy van köze, bebizonyítsam? ̶ élénkült fel Gergő. ̶ Na, ide süss: ha a lét van előbb, akkor van két személy, ez kétségbevonhatatlan fizikai tény, és ebből az együttállásból születik meg a tudat, a szerelem tudata. Minden biológiailag meghatározott. De mi van, ha fordítva gondolkodunk? Ha a világ nem olyan, amilyen, hanem csak a tudatodban és mindenki más tudatában létezik. Azt a csajt, akit szeretsz, mások nem is látják. Egy tök másik csajt látnak a helyén, ha van pölö ötszáz ismerőse a Facebookon, azok ötszázféle lányt látnak, a nagyi helyes kisunokát, a szomszéd szemtelen csitrit, az egyik osztálytárs nyafogó libát, a másik talpraesett barátot, és így tovább. Ha a tudat határozza meg a létet, akkor a te kedvesed nincs is, csupán a képzeleted műve, egy üres körvonal, akit fejben kiszínezel magadnak. És aztán látványosan beleszerelmesedsz, mert ez tetszik neked, mert a tudatod élvezi, ha szenved…
- Őrült vagy! ̶ suttogtam elfehéredő szájjal, és leugrottam a padról. Aztán egész nap gyanakodva nézegettem azt a lányt, létezik-e vagy sem. És a körvonala lassan kiürült, lefoszlottak a színek, amelyekbe felöltöztettem, teljesen üres és kifejezéstelen tucatlány lett belőle. Igen, a tudat határozza meg a létet.
Most már egy másik lányba vagyok titokban szerelmes. Róla inkább nem beszélgetek Gergővel.
További epizódok itt olvashatók:
Lackfi János: Laza osztály
