nlc.hu
Trend
Fõúri eleganciával

Fõúri eleganciával

A kép német származású hercegnõ és a Habsburg-ház fiának esküvõjén készült: a menyasszony túláradó boldogsággal, a võlegény büszkén mosolyog. Ismerõs? Mégse hagyja magát senki félrevezetni: ezúttal nem Sissi és Ferenc József frigyérõl, illetve a Romy Schneider – filmben látható híres jelenetrõl van szó.




Bár a szereplők származása kísérteties azonosságokat mutat, ennek közelmúltban lezajló esküvőnek a mi szempontunkból sokkal nagyobb a jelentősége még a magyarbarát császárné nászánál is. Az utolsó magyar uralkodó, IV. Károly unokája, György ugyanis Budapest szívében, a Szent István Bazilikában vezette oltár elé választottját.
Habsburg Ottó legkisebb fiának és Eilika von Oldenburg hercegnőnek az esküvője már a helyszínválasztással is kiérdemelte a magyar és a nemzetközi sajtó kitüntető figyelmét.

A The Daily Telegraph például arról a nosztalgiáról cikkezett, mely a kilencvenes évek vége felé támadt fel honfitársainkban a történelmi család neve hallatán. Ám éppen György és Eilika esküvője kapcsán joggal feltételezhetjük, hogy a Habsburgok is őrzik még szívükben a vonzalmat a magyar korona országai iránt, ahol 400 éven át uralkodtak.

Szerényebb történelmi múltra tekinthet vissza az Oldenburg família, mely azért elmondhatja magáról, hogy 1863-ig biztosította a királyokat a dán trón számára.





A történelmi kitekintő után visszalépve a közelmúltba kétségtelen, hogy vérbeli arisztokraták kötöttek házasságot 1997. szeptember 18-án, szombaton 11 órakor 800 meghívott vendég, sokszáz hívatlan érdeklődő és persze a sajtó képviselőinek figyelmétől kísérve. Ám aki az év (évezred?) esküvőjén káprázatos külsőségekre, a múltat idéző pompára számított, annak bizony csalódnia kellett. Mert a két főúri fiatal kedves, ízig-vérig modern pár (elég Eilika egyszerű Kleopátra-frizurájára utalnunk), s esküvőjüket ennek megfelelően elegáns visszafogottság jellemezte: semmi gőg, semmi hivalkodó manír.

Eilika maga tervezte, egyszerű fehér ruhában vonult édesapja karján a templomba, ám a fátylának már történelmi értéke van: első alkalommal még a dédanyja viselte 1896-ban. És persze a vendégsereg is csupa hírességből állt, uralkodó családok tagjaiból, politikusokból és diplomatákból. A 15 autót számláló konvoj a Bazilikától a Szépművészeti Múzeumban tartott fogadásra szállította a násznépet, ahol többek között Albert monacói, Laurent belgiumi és Filipe spanyol herceg, a jordán trónörökös, Horn Gyula és Göncz Árpádné is gratulálhatott az ifjú párnak. Az esti díszvacsorát a Ghundelben már családi körben tartották. Drágább, feltűnőbb esküvőt láthat még Budapest ebben az évezredben – de exkluzívabbat aligha. Kivéve persze, ha az ifjú pár elsőszülött lánya, Zsófia főhercegnő netán úgy döntene, hogy haladó hagyománnyá avatja a Budapesti esküvőt…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top