Nehéz általános megállapításokat tenni a fantasy-ről, mert nemcsak számos forrásból (kelta, germán mitológia, lovagi epika, gyerekmesék) táplálkozik, de a végeredmény is több irányzat keveréke. Általában megkülönböztetünk high és low fantasy-t. A high fantasy-ben, mint az előbb említett Gyűrűk urában, vagy a minálunk is híressé vált Sárkánydárda krónikákban a szereplők végtelenül jók vagy végtelenül gonoszak, a tét a világ megmentése, s a szereplőket döntéseikben nagyon erősen befolyásolja származásuk és fajuk.
A fantasy, de különösen a high fantasy ugyanis számos fajt vonultat fel, melyek különböző fizikai megjelenéssel és morális képességekkel rendelkeznek. Érdekes módon a külcsín és a belbecs nagyon szoros összefüggésben van egymással. Az ogre-k csúnyák és gonoszak, az elfek szépek, sokáig élnek és ezért felsőbbrendű fajnak tekintik magukat, a törpék szeretnek bányákat építeni és nagyokat inni, de bármilyen nagy harcosok és művészek, termetük miatt általában az elfeknél kevesebbre tartják őket, s ezek csak a legismertebb fajok.
A high fantasy-ben éppen az erős determináció miatt a legtöbb konfliktus az előítéletek, faji kötöttségek és a szereplő egyéni vágyainak ellentétére épül. A gonosz mágus, vagy gonosz elf, aki valójában nem gyűlöli a többieket; a jó pap, varázsló, akit megrontott a kezében összegyűlő hatalom; a gonosz boszorkány, aki tiszta szívéből beleszeret valakibe; mindez gyakran előfordul a high fantasy történetekben.
 |
A low fantasy többet foglalkozik az emberekkel, akik esendőek, a saját boldogulásukat tartják szem előtt, s azért kalandoznak, hogy így szerezzék meg az áhított gazdagságot és hírnevet. Természetesen itt sem kell nélkülözni a nagyszerű hősöket – gondoljunk csak Conanra, aki sok kalandban szállt szembe a gonoszság erőivel – bár kisebb számban fordulnak elő az önzetlen héroszok. Ezekben a történetekben ezért a világ megmentését és a szereplők személyiségének kiteljesítését bármikor háttérbe szorítja egy érdekes párbaj részletekbe menő bemutatása vagy egy trükkös betörés megtervezése és végrehajtása.
 |
A fantasy stílusra jellemző a mágiahasználók és a mágikus lények felvonultatása. A legtöbb világban a mágia lehet jó és rossz (néhol semleges is), illetve ezzel párhuzamosan papi és varázslói mágia. A papi mágiát az isteni patrónus adja, míg a varázslói mágia a mágusboltban beszerezhető kellékekből és a varázslóiskolán összeszedett tudásból táplálkozik. Ez a kettősség jól jellemzi a modern nyugat természetfelettivel kapcsolatos elképzeléseit, illetve azt a vágyat, hogy az acélizmú hősök közt a gyengébb fizikumú szereplők is szóhoz jussanak. A legtöbb történet a varázslókat és a papokat a világ értelmiségeiként mutatja be, de gyakran szemléli pozíciójukat és cselekedeteiket a beavatatlan harcos szemszögéből – ebből a nézőpontból tűnnek a mágiahasználók titokzatos, belterjes, konspiráló társaságnak. A varázslatos lényeknek mostohább sors jutott, ha nem a főhősöket szolgálják képességeikkel, könnyen a legyőzendő ellenfelek sorában találhatják magukat.
 |
Mi a fantasy műfaj népszerűségének titka? Valószínűleg a világ kiszámíthatósága. A szereplők vallása, társadalmi állása vagy foglalkozása és neme nagyon beláthatóvá teszi a sorsát. A férfi és női szerepek sokkal egyszerűbbek és átláthatóbbak, mint a való világban. A legtöbb nő gyönyörű, s még akkor is, ha gyakorlott kardforgató, elkél neki egy erős férfi segítsége (hiába, a fantasy eredetileg 16 éves fiúk szórakoztatására készült).
Az erős férfiak pedig örömmel segítenek is a hölgyeken, de sosem kötelezik el magukat hosszú távra. Szerencsére egyre több a női író, ezért meg-megjelenik olyan hősnő, aki egyedül be tudja kötni a cipőjét – vagy elbánik egy egész hadsereggel. Sajnos a televíziós sorozatok népszerűsítő hatásáért drága árat kell fizetni, mert ezek nagyon erősen klisék felé viszik el az erre amúgy is hajlamos műfajt. Ráadásul elfeledtetik, hogy az igazi fantasy valójában a könyvek lapjain lakik, és egy számítógépes trükk sem érhet fel fantáziánk szárnyalásával.
