Ez a leírás természetesen a sárkány mai képére illik; a görögöknél, úgy tűnik, minden jelentősebb kígyó rászolgált erre a névre. Plinius szerint nyaranta elefántvérre szomjazik a sárkány, mert az hideg. Váratlanul csap le az elefántra, köréje tekeredik, s belemélyeszti a fogát. A vértelen állat aztán a földre rogy és kimúlik; nemkülönben a sárkány, mely az ellenfél súlya alatt roppan össze. Azt is olvashatjuk, hogy az Etiópiai Sárkányok átkelnek a Vörös-tengeren, és Arábiába vándorolnak.
 |
E roppant feladattal úgy birkóznak meg, hogy négy-öt sárkány egymásba tekeredik, s csupán a fejüket tartva kinn, egyfajta vízi járművet alkotnak. Külön fejezet szól arról, hogy milyen gyógyszerek nyerhetők a sárkányokból. Megtudjuk, hogy a szárított, majd mézzel elegyített sárkányszemből hatásos kenőcs készül lidércnyomás ellen. Peres ügyekben biztos siker a sárkányszívzsír, ha egy ideig gazellabőrben tartják, majd szarvasínnal rákötözik az ember karjára; a testre kötözött sárkányfogak úgyszintén hatásosak: engedékenyebbek tőlük a gazdák, s kegyesebbek a királyok. Némi kétkedéssel említi a szöveg azt a készítményt, amely legyőzhetetlenné teszi az embert. Kell bele oroszlánszőr és –velő, s lótajték egy olyan paripáról, amely az imént nyert futamot, továbbá kutyakarom, sárkányfarok és sárkányfej.
A sárkány talán a legismertebb fantasztikus állat, egyszersmind a legbalszerencsésebb is. Gyermetegnek látjuk, s gyermetegsége többnyire átragad az egész történetre, amelyben felbukkan. Ám ne feledjük, hogy ez új keletű előítélet, amelyet a tündérmesék nagyszámú sárkányai váltották ki.
