Trend

“Nálunk soha nincs lapzárta”

Az új mûfajról, az internetrõl, a karrierrõl, a vezetõ feladatairól, és arról, hogy a férfi kollégákkal nem mindig fenékig tejfel az élet. Egy nõi lapnál.

Jakab Kriszta

„Az internetes újságírás sok szempontból más, mint a nyomtatott sajtómunka — mondja Jakab Kriszta, a Nők Lapja Cafe főszerkesztője. — Rövid idő alatt, sok információt, érdekesen átadni: ez a lényeg. Egy minden pillanatban új híreket közlő portálnál például még nagyobb a rohanás, a stressz, mint akár egy napilapnál. Hiszen ők szinte »perci« lap. Nem véletlen, hogy a legtöbb internetes újságíró húsz-harminc év körüli, ezt a tempót a fiatalok jobban bírják.”

A szerkesztői-vezetői munka mellett Kriszta kicsit pszichológus is. „Próbálom elsimítani a konfliktusokat. Ehhez jól jön a pedagógiai gyakorlatom, amit hétévnyi angoltanítás során szereztem.” A nyelvtanuláson kívül persze történt egy és más.

„Tizennégy éves korom óta írok, iskolai lapoknál kezdtem. A József Attila Tudományegyetem kommunikáció szaka után jöttek a napilapok, a tévézés és a rádiózás. Ám bebizonyosodott, hogy a leírt betű igazán az én világom. Írás közben tudok leginkább kifejező lenni, érzékenyebben fogalmazok, és itt nem függök egy egész stábtól. Csak a papír meg a toll van. Illetve a billentyűk.”

Kriszta egy filmforgalmazó cég portáljánál kezdte a netes munkát; ez adta a későbbi Cinematrix nevű mozis oldal alapjait. „Látták, hogy felelős szerkesztőként és főszerkesztőként is össze tudom fogni a csapatot.” Kriszta számára fantasztikus kihívást jelentett, amikor tavaly ő lett a Nők Lapja Cafe főszerkesztője.

„Az a célom, hogy a névadó laphoz méltó, életigenlő, értékorientált, ugyanakkor a háló ritmusához illő dinamikus médiumot hozzunk létre. Itt tényleg olyan a hangulat, mint egy kávézóban: barátnős, őszinte, fiatalos. Noha vannak hatvanéves törzsolvasóink is, sőt férfiak, akik arra kíváncsiak, hogyan gondolkodnak a csajok.”

A nők lelkivilágának megértése sokszor maguknak a férfi szerkesztőknek is gondot okoz. „Óriási vitáink vannak abból, hogy szerintük ők jobban tudják, mi kell a nőknek.”

A huszonkilenc éves Krisztának nem csak elméleti kérdésekben kell határozottnak lennie. „A kollégáim a kritikát is elfogadják, ha tudják, hogy szakmai alapon ítélkezem. Egy vezető hitelességéhez ezenkívül hozzátartozik, hogy többet bírjon másoknál. Amikor már mindenki hullafáradt, neki még mindig kell, hogy legyen ötlete. Nálunk nincs lapzárta, soha nem vagyunk készen. Ezt csak abbahagyni lehet, befejezni nem.”
A nehézségek ellenére Kriszta nagyon szereti, amit csinál. „Életem jelenlegi szakaszában ez az a munka, amivel a legtöbbet tudom adni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top