Öltözködjünk

Sisi brossából fizették a magyar esküvőt

Három különleges luxusboltba lesünk be: az egyikben Ferenc József cipői, a másikban Sisi híres gyémántcsillagai készültek. Ma is működnek, és ugyanaz a család viszi őket.

Bécsben ma is működnek olyan családi kézművesüzletek, amelyek egykor a császári udvar beszállítói közé tartoztak. A hagyomány életben tartását olyan komolyan veszik, hogy máig ugyanaz a család viszi a boltokat. Az árujuk hétköznapi ember számára megfizethetetlen, nekünk annyi jut, hogy csodálhatjuk a több száz év tapasztalatát tárgyakba sűrítő remekműveket.

Scheer und Söhne

A majdnem kétszáz éve működő cipőboltban most a Scheer család hetedik generációja dolgozik, régebben nemcsak a Habsurgoknak, köztük Ferenc Józsefnek, de Lichtenstein, Szerbia és Görögország uralkodóinak is készítettek cipőket. Az üzletben ugyanazok a tonettszékek állnak, amelyeken még az első vendégek próbálgatták a cipőket, és ugyanúgy ott van a páncélszekrény, ahogy régen minden hasonló üzletben.

Tőlük vásárolt ferenc József. Klikk a galériáért!
Tőlük vásárolt Ferenc József. Klikk a galériáért!

Ide nem szokás csak úgy, az utcáról betévedni, hiszen egy pár cipő több mint ezer euróba kerül, viszont a gazdája előbb kerül a sírba, mint hogy a cipőt ki kellene dobnia. Darabonként hatvan óra kézimunka van bennük, és évente csak háromszáz pár készül. Az üzlet belül ugyanúgy néz ki, mint 140 évvel ezelőtt, de az igazi vásárlók ma már az emeleten próbálnak. Itt található egy trezorszoba a két évszázada gyűjtött bőrökkel, és a műhely, amelynek egyik szobájában kilenc ember csak különböző cipőtalpakon dolgozott, amikor ott jártunk.

Itt készülnek az ezer eurós bőrcipők. Klikk a galériáért!
Itt készülnek az ezereurós bőrcipők. Klikk a galériáért!

A következő lesz a harmadik generáció, akiknek nem kötelező folytatniuk a családi hagyományt. Ha egyik gyerek sem akar luxuscipőkkel foglalkozni, akkor bezárják a boltot, hiszen a családi nevet csak ők vihetnék tovább.

A. E. Köchert

Szintén közel kétszáz éves ez az ékszerüzlet, bár a gyönyörű faborításos belső, ami az osztrák parlament tervezőjének egyetlen megmaradt üzletbelsője, csak 140 lesz jövőre. Az ékszerészcsalád története úgy kezdődött, hogy a most élő három Köchert testvér őse, aki nagyon értett a gyémántokhoz, beleszeretett egy profi francia aranyműves lányába. A francia stílus tette őket népszerűvé, és később ők tartották karban a Habsburg nők ékszereit, majd Ferenc József személyi ékszerészei lettek.

Sisi-gyémántok a vitrinben. Klikk a galériáért!
Sisi-gyémántok a vitrinben. Klikk a galériáért!

Náluk készültek Sisi híres gyémántcsillagai, miután a királyné egy Varázsfuvola-előadás alatt beleszeretett az Éjkirálynő ruháján pompázó csillagokba. A róla készült egyik legismertebb festményen is ezeket viseli a hajában. A műhelyben tíz évvel ezelőtt újra elkezdték gyártani a Sisi-csillagokat, de rettentően drágák, mivel igazi gyémántok vannak bennük. Egyébként a legnagyobb megrendelőik a második világháború előtt azok az előkelő hölgyek voltak, akik a bálokra készíttettek maguknak diadémokat és nyakláncokat.

Ebből az ékszerből fizették Sisi őseinek magyar esküvőjét. Klikk a galériáért!
Ebből az ékszerből fizették Sisi utódainak magyar esküvőjét. Klikk a galériáért!

Az ékszereket még mindig a családtagok tervezik a hagyományoknak megfelelően, de néha fiatal tervezőket is felkérnek. A legmodernebb darabjaikat a a Belvedere palotához tartozó 21-es házban lehet megnézni. Az oldalukon is átlapozható katalógusukban látható meseszép karkötőket és nyakláncokat 1,5-3 millió forint közötti árban adják, ennél csak a széfjükben őrzött antik ékszerek ára elképesztőbb, egy ottfelejtett árcédula szerint egy drágaköves kitűző négymilliót ér. Náluk tartja a tulajdonosa azt a brossot is, ami Sisié volt, majd a királyné rokonaival Magyarországra került, de végül eladta a család, hogy abból fizessék a lányuk esküvőjét.

Lobmeyr

Bécs belvárosában, a Kärtner Strasséről nyílik az egykori császári üvegműves család boltja, ami belülről olyan, mintha egy palotába lépett volna be az ember. 1850-től szállították a formás üvegpoharakat és kancsókat a császárok asztalára, és ahogy a boltban is látszik, a másik szakterületük a csillárok. Dolgoztak külföldre is, például Izabella spanyol királynőnek és Lichtenstein hercegnőjének.

Kész palota az üzlet. Klikk a galériáért!
Kész palota az üzlet. Klikk a galériáért!

Több szálon kapcsolódnak Magyarországhoz: egyrészt az üveg nagy részét Ajkán fújják nekik, másrészt jó kapcsolatot ápolnak a Herendi Porcelánmanufaktúrával. Pár évvel ezelőtt a egy fiatal osztrák tervezőkből álló csapattal közösen terveztek egy herendiporcelán-készletet, és most is dolgoznak egy új sorozaton. A boltjukban árulnak is, az üzlet menedzsere éppen egy herendis megrendelőmappával futkosott, amikor benéztünk.

Zsolnayt sajnos nem tartanak, mert mostanában nem elégedettek a minőséggel, de a régebbi porcelánjaikat csodálják, a család egy saját gyűjteményt is tart belőlük otthon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top