Trend

Ezek a világ legdrágább cipői

Ki ne szeretné a szép cipőket? Egyesek akár kisebb vagyont is képesek megadni egy mutatósabb darabért, ám most nem ilyen topánkákról lesz szó, hanem olyanokról, amelyekért nagyobb, illetve óriási vagyont fizetnek a szupergazdagok. Olyan sok pénzt, hogy azt csak dollárban voltunk hajlandóak leírni, mert máskülönben még most is a nullákat pötyögnénk billentyűkön. Hölgyeim, a világ legdrágább cipellői következnek!

Szépek vagy sem, azon lehet vitatkozni. Az már viszont nem kérdés, hogy irgalmatlanul sokba kerülnek: a következő cipők között ugyanis csak egy olyan akad, amelynek céduláján 7-nél kevesebb számjegyű összeg található (amerikai dollárban!). Akinek van mersze, szorozza be az alábbi számokat az aktuális árfolyamon. Akinek nincs, az csak ámuljon a szikrázó drágaköveken!

“Eternal Diamond” (216 000 dollár)

Ezek a világ legdrágább cipői

A brit Borgezie luxusdivatház és ékszerkészítő céget alig 20 éve alapította Christopher Michael Shellis divattervező azzal a szándékkal, hogy a világ legmenőbb és legdrágább női cipőit, táskáit és egyéb ruházati kiegészítőit készítse el. Nagyon úgy tűnik, hogy ez sikerült is neki, hiszen például egy csodálatos kis szandál egymaga többe kerül, mint amennyit egy átlagember és családja egész élete során összesen ruhákra költ. Azonban az Eternal Diamond elnevezésű topánka nyújt is ezt-azt a gazdagok pénzéért: a pántokon összesen 2200 darab gyémánt ragyog összesen. A 30 karátnyi drágakőre és a cipőre ráadásul 1000 év garanciát vállal a gyártó (igen, jól olvastad, 1000 évet), egy pár elkészítése pedig egy hónapot vesz igénybe.

“Retro Rose” (1 000 000 dollár)

Ezek a világ legdrágább cipői

Ezt a retrostílusú cipőt a 40-es évek hollywoodi divatja inspirálta. Az aranyozott bőrön ékeskedő 100 karátos világkölteményt 1800 darab gyémántból komponálta meg a Stuart Weitzmann divatház, amely 2008-ban felkérte Diablo Cody forgatókönyvírót, hogy viselje a lábbelit az éppen aktuális Oscar-díj átadáson. Ám Codyt nem bolondították meg az ékkövek, és inkább visszautasította az ajánlatot azzal, hogy “az egész bűzlik a reklámtól”. Tegyük a szívünkre a kezünket: hányan tettük volna ugyanezt a helyében?

Rubintos szandál (1 600 000 dollár)

Ezek a világ legdrágább cipői

Emlékszel még Dorothy cipőjére az Óz,a csodák csodája című meséből? A sárga köves utat valami ilyesmiben koptathatta a kansasi kislány, és ha ránézünk erre a csodás darabra, megértjük, miért is üldözi érte halálra a Nyugati Boszorkány. A cipő sarkai színtiszta platinából készültek, magát a lábbelit pedig 642 burmai rubintkő borítja, amelyek súlya összesen 123,33 karát. (Egyébként azt tudtad, hogy a karát elnevezés a szentjánoskenyérfa termésének görög nevéből, a keration szóból ered? Magvait az ókorban – azok nagyon hasonló mérete és súlya miatt – precíziós súlymérésre használták.) Ha esetleg megtetszett a cipő, a londoni Harrod’sban megveheted, mai árfolyamon számolva körülbelül 480 millió forintért.

Rita Hayworth magassarkúja (majdnem 3 000 000 dollár)

Ezek a világ legdrágább cipői

Sajnos rossz hírünk van tehetős olvasónk számára: ezek a cipők a legnagyobb bánatunkra nem eladók. Rita Hayworth egykori lábbelije ugyanis már gazdára lelt, aki nem más, mint a névadó színésznő lánya, Yasmin Aga Khan hercegnő. Ő pedig minden bizonnyal nagyon vigyáz erre a drágaságra, hiszen azt gazdagon díszítik rubinok, gyémántok és más drágakövek.

Rubintos cipellő: (pont 3 000 000 dollár)

Ezek a világ legdrágább cipői

Aki egy kicsit is járatos a luxuscipők világában, az tudja, hogy a legdrágább darabokat a Stuart Weitzman gyárja. Ez a cipő azonban nem az ő kezeik alól került ki, hanem meglepetésre Harry Wintston cipészműhelyéből. Pontosabban a fia, Roland kezei közül, aki szerette volna Dorothy híres rubintos cipellőit megeleveníteni az Óz, a csodák csodája születésének 50. évfordulójára. Ezzel persze nem maradt egyedül, de ő állt elő a leggrandiózusabb megoldással: cipőjét 4600 darab rubin díszíti, amiket két hónapnyi megfeszített munkával, természetesen kézzel helyeztek fel egyenként. Egyébként csak úgy mellékesen az 1350 karátnyi vérpiros kő mellé a derék Roland még odabiggyesztett úgy 50 karátnyi gyémántot is, nehogy szó érje a ház elejét…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top