nlc.hu
Trend
Végre bárkinek lehet testszínű fehérneműje!

Végre bárkinek lehet testszínű fehérneműje!

A nude fehérneműket sokáig csak egyetlen színben lehetett kapni, ami eléggé nem fair azokkal szemben, akiknek sötétebb vagy világosabb a bőrük "a" tipikus nude színnél. Egy amerikai márka most ezen szeretne változtatni, amely ráadásul egyedülálló anyukákat is támogat az eladásokból.

A Naja nevű cég kizárólag egyedülálló anyákat vagy a családfői szerepet ellátó nőket alkalmaz, akiknek mindemellett a piaci áraknál magasabb fizetést és egészségügyi hozzájárulást is nyújt, emellett átvállalja gyerekeik iskoláztatásának egyes költségeit is. A tőlük rendelt fehérneműk mellé ráadásul egy olyan mosózsákot is küldenek, amelyet mélyszegénységben élő nők készítettek.

Mint látható, nem hétköznapi, profitéhes cégről van tehát szó, így nem véletlen, hogy nekik jutott eszébe az is, hogy mennyire igazságtalan helyzet, hogy nude fehérneműt csak azok hordhatnak, akiknek a bőre éppen olyan árnyalatú, mint a tipikus nude, ami egyértelműen a fehérek (szépen elfajzott, angolból magyarított kifejezéssel élve kaukázusiak) számára készült.

De mit tegyen az, akinek ennél sötétebb vagy adott esetben világosabb a bőre? A Nude For All fehérneműkkel a Naja megadta a választ: a hét árnyalattal startoló kollekciót ráadásul a jövőben bővíteni is fogják további árnyalatokkal és méretekkel is.

A photo posted by Naja (@naja) on

 

Catalina Giraldnak, a Naja alapítójának a 2012-es londoni olimpiai játékokat nézve jutott eszébe az ötlet, amikor meglátta az amerikai tornász Gabby Douglast, akinek nude színű bokarögzítője elég feltűnő volt.

Gabby Douglas és a nude színű fáslija
Gabby Douglas és a nude színű fáslija

A fejlesztés során 23 árnyalattal kísérleteztek, és önkéntes nőket kértek meg, hogy próbálgassák a különböző változatokat, és válasszák ki a nekik megfelelőt. Így végül 7 alapszínre szűkítették a kínálatot, ám a jövőben ez bővülni fog, ráadásul a fehérneműkön túl fürdőruhákat és sportruházatot is terveznek piacra dobni. Ráadásul mindezt úgy, hogy a gyártáshoz mindössze ötféle újra felhasznált anyagot alkalmaznak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top