Nem titok, hogy az összes rendezvényre te öltöztetsz, és pont tíz perce, a ruhapróbán hangzott el, hogy puhos a hátam, mindig ilyen kemény vagy?
Nem, azért ehhez már kell a bizalom. Az őszinteség a legfontosabb, ez a sikerem egyik titka. Soha sem akartam senkit majmolni vagy követni, én mindig őszintén csináltam azt, ami nekem tetszik. Az a feladatom, hogy az adott emberből a lehető legjobbat hozzam ki, ehhez nem lehet köntörfalazni, vagy túlfinomkodni a dolgot. Mindig az az érzésem, hogy a divattervezők egy része nem azt adja az emberre, ami hozzá a leginkább passzol, hanem azt, amit az adott tervező látni akar. Addig nem vagyok elégedett, ameddig nem azt látom, hogy a vevő is örül, és én is büszke vagyok. Ha valaki olyat akar, ami nem annyira előnyös, vagy nekem egyszerűen nem fér bele, akkor nem fogom megcsinálni. A most divatos nude esküvői ruhákra pl. nemet mondok, mert nem értek velük egyet, egy esküvői ruha ne így nézzen ki.
Sokszor mondasz nemet?
Szerencsére nem, próbálom olyan irányba terelni a vevőt, ami mindkettőnknek rendben van, hiszen az a ruha, amit a végén felvesz, engem is képvisel. Sokan azért, hogy eladjanak valamit, egyáltalán nem nézik, hogy kinek és mi áll jó, nem az ügyfél lesz a lényeg, hanem az eladás. Engem a pénz szerencsére ilyen szinten sosem motivált, fontosabb volt az elégedettség.
Merő Péter divattervező (Fotó: Neményi Márton)
Azért ez elég melós… Főleg ha azt nézzük, hogy elég sok olyan nő jön velünk szembe, aki nincs tisztába azzal, hogy mi áll neki jól…
Nem azzal van a gond, hogy magyar nőknek nincs ízlésük, ezt azért nem mondanám, sokkal inkább általános probléma, hogy a nők egyszerűen nem látják magukat reálisan. Volt egy ügyfelem, akinek az volt a meggyőződése, hogy túl hosszú a lába, és ezért mindent megtett, hogy rövidítse, nem is értettem, hogy miért csinálja ezt magával. Rávettem, hogy felpróbáljon egy ruhát, ami a helyére teszi a derekát. Teljesen megdöbbent.
Ne haragudj, de azért ha azt mondod az arcomba, hogy most akkor jövök, és a helyére teszem a derekadat, az elég kemény tud lenni…
Hát mondják, hogy elég nyers tudok lenni, de ez nem egyenlő azzal, hogy arrogáns vagyok. Én sosem minősítek, segíteni szeretnék és nem bántani.
Elképesztően nagy felelősség, főleg úgy, hogy elég sok nő nem tud megbarátkozni a tükörképével. Bejönnek hozzád, és te nem bólogatsz mindenhez, amit szeretnének, hanem el kell hinniük neked, hogy jobban tudod, mi fog jól állni nekik, mint ők maguk. Nem félsz, hogy megijednek?
Volt már ilyen, de azért szerencsére elég jók az antennáim, hamar rá tudok hangolódni valakire, emiatt a hangnemet is gyorsan megtalálom. Valaki jobban bírja a nyersebb stílust, mással viszont nem engedhetem meg magamnak. Mi 7 éve dolgozunk együtt és már az első perctől kezdve nyíltan meg mertem mondani, ha valamivel nem értettem egyet, sosem finomkodtam. A ruhakészíttetés bizalmi kérdés, sokan nem is merik bevállalni, mert egyszerűen csak a kész darabokban bíznak. Egyre nehezebb azoknak, akik ezt a küldetést választották.
Hosszú út a balettől a showroomig
Merő Péter 2007-ben határozta el, hogy új hivatást választ magának. Korábban balett-művészként dolgozott Berlinben, de a divat mindig fontos szerepet játszott az életében. Eleinte csak kollégáinak varrt ruhákat, majd néhány évvel később már saját szalonjában fogadta az ügyfeleket. Saját showroomját 2014-ben nyitotta meg a Kertész utcában. Öltöztette Ördög Nórát, Liptai Claudiát és Madár Veronikát is, de ruhái az Oscar-gálát is megjárták már.
Ha a ruhakészíttetésnél tartunk, akkor muszáj kitérni a nők ruhatárára is, Karl Lagerfeld szerint néhány tartós alapdarab bőven elég, te mit gondolsz erről, tudva azt, hogy méret után készült ruhatárat kevesen engedhetnek meg maguknak.
Sajnos itthon azt gondolják, hogy a több az több, pedig pont fordítva van. Mindenki azt gondolná, hogy nekem hatalmas ruhatáram van pedig nem igaz, ha vásárolok, mindig végigpörgetem, hogy mivel és hova fogom hordani az adott darabot, és ha nincsenek egyértelmű válaszaim, akkor nem veszem meg. Itthon sokan ott rontják el, hogy valamit megvesznek csak azért, mert jól néz ki, pedig valójában nincs olyan holmi a szekrényükben, amivel össze tudnák kombinálni. Ezekből a vásárlásokból lesznek aztán a hordás nélkül kidobált ruhák vagy az össze nem illő kényszerszettek. Nem kell nagy ruhatár, elég, ha van pár minőségi alapdarab, és ami nagyon fontos, ha tetszik valami az nem elég, attól még nem lesz hordható.
Elég nyers tudok lenni, de ez nem egyenlő azzal, hogy arrogáns vagyok (Fotó: Neményi Márton)
Van olyan, hogy ideális gardrób? Mi legyen mondjuk egy rohanó anya szekrényében, aki nem szeretne slampos lenni, de milliói sincsenek?
Egyértelmű, hogy öv. Mindig nevetnek az övmániámon, de tényleg ez az a kiegészítő, ami minden ruhán segít, és nemcsak a fazonon, hanem azon is, ha valaki nem konfekcióméret. És hidd el, hogy nagyon kevesen olyan szerencsések, hogy a fogasról leakasztott ruha tökéletesen áll rajtuk.
Nagyon szeretem a térdig érő teljesen egyszerű ruhákat is, ahol tényleg a kiegészítő dönti el, hogy a szett elegáns vagy laza lesz, sokan nem hiszik el, hogy a legnagyobb fantázia ezekben a darabokban van, nem kell mindig fodros, masnis, extra holmikat keresni.
És mi a helyzet a színekkel?
Nekem nagy kedvencem a fekete, de feketét feketével kombinálni nagyon nehéz, ugyanis az anyagtól is függ az árnyalat. Azonban még mindig ott a lehetőség, hogy választasz hozzá egy másik színt, és mivel a fekete mellé minden passzol, nagyot nem hibázhat az ember. A színekkel már az a probléma, hogy azok kombinálásához érzék kell, őszintén bevallom, hogy hiába dolgozom anyagokkal, nekem nehezen megy.
Külön érzék kell hozzá?
Igen, nekem például eddig csak egy kimondottan színes kollekcióm volt, egyrészt azért, mert a monokróm dolgokat szeretem másrészt a színek keverésében nem vagyok igazán jó. Ha megnézed a kollekciómat, ott is maximum azzal játszom, hogy egy-egy az anyagban lévő színt kiemelek.
De valamiben mégis nagyon jó vagy….
Ami az erősségem, az az, hogy a klasszikus fazonokat úgy tudom tálalni, hogy a mai elvárásoknak abszolút megfeleljenek. Sosincs az az érzése az embernek, hogy nahát azt a ruhát a nagyanyám szekrényében láttam, pedig simán lehet, hogy egy régi szabásminta adta az ötletet.
A nők egyszerűen nincsenek tisztában a saját méretükkel (Fotó: Neményi Márton)
Dior az ’50-es években?
Nekem a mai napig az akkori szépségideál a kedvencem, vékony derék, kerek csípő. A klasszikus homokóra. Egyébként nagyon érdekes, de kevés ilyen alkatú nő van manapság. A derék vastagodig és a csípő keskenyedik. Egyszerűen eltűnt a nők dereka. Az s-es konfekciómértnél a derék 70-72 centi, ami elég markáns változás a régi 60-ashoz képest. Sokan a szabásvonalak változásával magyarázzák, régen minden derékhangsúlyos volt, mostanra a csípőre került a hangsúly. A vékony derekat a derékszabásnak köszönhettük, a keskenyedő csípő pedig a csípőszabás eredménye.
A modern kor fűzője a csípőfarmer?
Mondhatjuk így is.
Ezzel lehet bármit is csinálni? A derék a nőiesség maga…
Sajnos kegyetlen dolog, ha nincs derekad, akkor hiába fogyókúrázol vagy kondizol, attól még nem lesz. Maximum akkor lehet szerencséd, ha csípőre vagy mellre hízol és akkor a pluszsúlynak derékhangsúly lesz az eredménye. Öltözködésben pedig az övek segíthetnek, esetleg a lágyabb esésű ruhadarabok. De akkor még mindig nem foglalkoztunk az alapproblémával, hogy a nők egyszerűen nincsenek tisztában a saját méretükkel. Sokszor bejönnek hozzám megkérdem, hogy hányas méretet hord és simán azt mondja, hogy 38, miközben látom, hogy az bizony 40-es, amivel az ég világon semmi gond nincs.
Itthon a méretpara elég gyakori jelenség, sok nőt ismerek, aki direkt amiatt vágja ki a ruhájából a cetlit, mert az L-es méret ciki. Ismerős?
Tőlem is nehezen fogadják, ha azt mondom, hogy a centi szerint ez bizony 40-es méret, ilyenkor azt szoktam mondani, hogy mi a francia méretezést használjuk, ettől aztán megnyugszanak. De ennél sokkal nagyobb gond, hogy itthon a nők nagy része szisztematikusan a saját méreténél kisebbet választ. Hiába gyönyörűek a magyar nők, és próbálnak csinosak lenni, a rossz méret szinte teljesen el tudja rontani az összképet. A német nők például alapvetően sokkal slamposabbak, Berlinben (Péter sokáig kint élt – a szerk.) a sok macskakő miatt kevesen hordanak magas sarkút, de az összhatás mégis sokkal jobb, mint itthon, és ez nem pénz kérdése.
Itthon sokáig kinéztek az öltözködésem miatt, Berlinben pedig teljesen átlagosnak tűntem (Fotó: Neményi Márton)
A méreten kívül mit rontunk még el?
Itthon az a cél, hogy nehogy valaki kilógjon a sorból, valamiért riasztó máshogy öltözni, mint az átlag. Egymás majmolása megy, ahelyett, hogy a divat az önkifejezés része lenne. Emlékszem, hogy itthon sokáig kinéztek az öltözködésem miatt, Berlinben pedig teljesen átlagosnak tűntem. Valahogy görcsösséget látok a magyarok öltözködésében, állandó takargatás, nehogy valami plusz kiderüljön rólunk.
Kikről vegyünk példát?
Két közhelyet mondok, az olasz nők iszonyúan ügyesek abban, hogy a szettjeik egyszerre szexik és nőiesek mégsem közönségesek. Az eklektikus franciák pedig a kombinálás mesterei, olyan darabokat raknak egymás mellé, ami nekem eszembe sem jutna, de valahogy mégis működik. Nálunk ezzel szemben nagyon végletesen gondolkodnak, aki szexi akar lenni, az közönséges lesz, aki visszafogott, az apáca, nyilván tisztelet a kivételnek, mert azért egyre több jól öltöző nőt látni nálunk is.
Ha szeretnéd élőben látni Merő Pétert, akkor keresd szombat este az NLCafé élő közvetítését a Story Gáláról!
