Az eredeti órát Marie Antoinette-nek akarta adni egy titkos hódolója – sokak szerint a svéd Axel von Fersen gróf, aki a királyné titkos szerelme (esetleg szeretője) is volt. A két fiatal 19 évesen találkozott egy álarcosbálon, és első látásra egymásba szerettek. Csak hát akkor már Marie Antoinette férjnél volt, és bár XVI. Lajost olyannyira nem érdekelte a felesége, hogy még a házasságát se hálta el vele évekig, azért a két fiatal közt szövődő románc nem használt a királyné jó hírének. Így amikor a pletykák hangosabbak lettek, a fiatal gróf egészen Amerikáig menekült, hogy megvédje a királyné jó hírét, és elüljön a szóbeszéd. Ettől még persze tovább leveleztek, és ez a levelezés a mai napig fennmaradt. Fersen csak akkor tért vissza Európába, amikor megtudta, hogy szerelme veszélyben van – és meg is akarta menteni: nemcsak megszervezte a királyi család szökését, de még a kocsis szerepét is eljátszotta.
Mint tudjuk, a terv nem sikerült, a menekülő királyi családot elfogták, börtönbe zárták és kivégezték. Marie Antoinette azonban még a börtönből is olyanokat írt Fersennek, hogy „Nem írhatok többé, de a világon semmi nem állít meg, hogy imádjam halálom napjáig!” Ami nyilván olaj volt a szerelmes férfi szívének tüzére, nem csoda hát, hogy a legendák szerint Fersen a kivégzés előtti napon mindenkit lefizetve beszökött a börtönbe, és könyörgött Marie Antoinette-nek, hogy menjen vele – de a királyné inkább a királynői halált választotta, és azt mondják, azért is volt olyan méltóságteljes, amikor a kivégzésre vitték, mert tudta, hogy szerelme a tömegből figyeli. Ez lenne hát az a legendás szerelem, amelyből az óra megszületett. Állítólag.
Marie Antoinette – Fotó: Getty Images
Titokzatos megrendelő
Mert bár megvan az óra összes eredeti papírja, a megrendelőn csak annyi szerepel, hogy az akkor még Nr. 160-ként említett óra megrendelője a királyi testőrség tagja (akárcsak Fersen), aki azt kérte 1782-ben Abraham Louis Breguet-től (aki a kor legjobb órásmestere volt), hogy készítsen egy olyan órát Marie Antoinette számára, amely mindent tud, amire csak egy óra csak képes, és mindezt a létező legnemesebb alapanyagokból. Sem határidőt, sem anyagi keretet nem szabott ehhez a kívánsághoz. (Ami jelzi, hogy türelmes és gazdag megrendelő lehetett, és mint tudjuk, Fersen pont ilyen volt.)
Vannak azonban, akik azt mondják, hogy nincs itt semmiféle rejtély: a megrendelő neve igenis szerepel, és az nem más, mint Marie Antoinette – aki vagy óramániás férjének, vagy saját magának rendelte a fantasztikus darabot, és azért nem írt felső határt az árnak, mert hát királyné volt, tudta, hogy majd kifizeti. Valahogyan.
A legjobb órásmester a világon
Annyi bizonyos, hogy Breguet elkezdett dolgozni az órán, és mivel már akkor is a világ legjobb órásmestereként emlegették (ahogyan ma is), tökéleteset akart alkotni. Bár úgy becsülik, hogy a műhelyéből összesen 17 ezer óra került ki, nincs köztük két egyforma. Mindegyiken fejlesztett, mindegyiket egyre jobbra csinálta meg, mert imádott új dolgokat kitalálni. Ő készítette el a világ első karóráját, feltalálta a perpetuelle-nek nevezett örökjáró órát, amit soha nem kell felhúzni, mert a viselő mozgása adja neki az energiát, és ő találta ki a „montre-a-tact” órát is, amit nem kellett elővenni, ha az ember látni akarta az időt, mert ki lehetett a zsebben is tapogatni. (Nem vakoknak készült, hanem azért, mert akkoriban illetlen volt egy úriembernek megnéznie nyilvánosan az óráját.) Nem csoda ezek után, hogy ő volt a királyi udvar kedvenc órásmestere, és nemcsak az órabolond XVI. Lajos királynak, de feleségének is több órát készített élete során.
Marie Antoinette órája – Fotó: Getty Images
A világ legbonyolultabb órája
A Nr. 160 igazi mestermű. 44 éven át készült (!), 823 darabból áll, 23 különböző trükkre képes, és bár csak hat centi az átmérője, szó szerint mindent tud, amit egy toronyóra – sőt, még egy kicsit annál is többet. Nemcsak az időt mutatja halálpontosan, de öröknaptár is van benne, ami nemcsak azt árulja el, milyen hónap, nap van, de még a szökőéveket is figyelembe veszi, van benne kronográf (afféle stopperóra) és hőmérő. Perpetuelle-szerkezet van benne, tehát soha nem kell felhúzni. Tökéletes mechanikai mestermű.
Az már csak hab a tortán, hogy a legdrágább anyagok felhasználásával készült: platina, arany, zafír, rubin, és a tokja hegyikristályból van csiszolva. Egy különleges technikának köszönhetően (Breguet fejlesztette ki ezt is) a felépítése miatt az apróbb koccanások nem ártanak neki, a szerkezet elnyeli az ütéshullámokat.
A műhelyből a múzeumba
A bonyolult szerkezetet szó szerint évtizedekig fejlesztette a híres órásmester – de soha nem érezte elég tökéletesnek, így azt halála után négy évvel, 1827-ben a fia fejezte be. Az óra értéke ekkor 17 ezer frank volt a befektetett munkaórák és anyagok miatt. Ez az összeget úgy lehet igazán megérteni, hogy ha tudjuk, hogy a kor második legdrágább órája (szintén Breuget-gyártmány) 4800 frankba került akkoriban. Mivel az eredeti megrendelő 44 évvel később már nem volt elérhető, a család áruba bocsátotta a fantasztikus órát, és egy francia márki meg is adta érte a kért összeget – majd nem sokkal később egy apróbb javításra visszavitte. Ám mielőtt a munka elkészült volna, örökösök nélkül meghalt. Így az óra ismét a család birtokába került, akik 1855-ben a párizsi világkiállításon kiállították – ekkor a szakértők úgy becsülték, hogy az értéke 30 ezer frank. Ezután az órát eladták, és egyik arisztokratától a másikig vándorolt, míg végül 1896-ban megvette a világ legnevesebb Breuget-szakértője, David Stern Solomon, aki könyvet írt a cég óráiról, és 124 darabot birtokolt is – többek között Marie Antoinette-nek azt az óráját, ami a börtönben is vele volt, sőt egyesek szerint még a vérpadra is vitte magával. Ő nevezte át a Nr. 160-as számút Marie Antoinette-órára – noha a királyné soha nem fogta a kezébe, hiszen a halála után lett csak készen. De a világ mindenesetre azóta így ismeri.
Marie Antoinette órája – Fotó: Getty Images
1925-ben, amikor meghalt, kedves óráit a lányára, Verára hagyta, aki a második világháború szörnyűségei elől Jeruzsálembe menekült – és vitte magával az órákat is. Ő ajándékozta apja gyűjteményét a jeruzsálemi L. A.Mayer Intézet iszlám művészeti részlegének, ahol az órák sok éven át ki voltak állítva.
Eltűnt és elfelejtődött
Ám 1983-ban a múzeumba betörtek, és elrabolták Solomon teljes gyűjteményét. Ekkor a Marie Antoinette-órát 30 millió dollárra becsülték, és ez csak az egyike volt a száznál is több órának, ami ekkor eltűnt. Ez volt Jeruzsálem történetének legnagyobb műkincsrablása, óriási erőkkel keresték a tetteseket az egész világon. Azt azért sejteni lehetett, hogy mivel nagyon híres darabokról van szó, nem fognak feltűnni az aukciósházak kínálatában – de azt senki nem merte gondolni sem, hogy semmit sem fognak találni. Se gyanúsítottat, se nyomot. Semmit. Így teltek az évek, évtizedek, és lassan elhalt a remény, hogy a fantasztikus műtárgyak valaha előkerülnek.
A tökéletes másolat
2004-ben a svájci Swiss Swatch Group (akik megvették Breguet cégét) úgy döntöttek, hogy minden idők legjobb órája nem merülhet feledésbe. Ezért hát bejelentették, hogy megpróbálják rekonstruálni Marie Antoinette óráját. Nem volt könnyű dolguk: csak pár fénykép és rajz állt rendelkezésükre, és persze saját múzeumukban volt néhány korabeli Breguet-óra, ami alapján sejtették, milyen technikai megoldásokat használhatott a mester. Három év fél évnyi munka kellett a legmodernebb eszközökkel és számítógépekkel, hogy elkészíthessék a valaha volt legszebb óra tökéletes mását: aranyból, hegyikristályból, pont olyanra, mint amilyen az eredeti volt. Ám amikor be akarták jelenteni a világnak, hogy elkészült a Nr. 160-as óra mása, a Nr. 1160, meglepő dolog történt…
Előkerült az eredeti
A jeruzsálemi L. A. Mayer Intézet különös hívást kapott egy ügyvédtől, aki azt állította, hogy ügyfele birtokában van a régóta keresett óráknak, és szeretné őket visszajuttatni. Mivel azonban jóhiszeműen kerültek a birtokába, azért szeretné megkapni a nyomravezetőnek járó két millió dollárt. Ezt sikerült 350 ezer dollárra lealkudni, de párheti tárgyalás után az órák valóban visszakerültek a múzeumba, közel harmincévnyi lappangás után.
Bár a múzeumot a megegyezés szerint titoktartás kötötte, a rendőrség (és főleg a biztosítótársaság, amely óriási kárpótlást fizetett ki a múzeumnak) igenis tudni akarta a teljes történetet. Kiderült, hogy a titokzatos jótevő, aki visszaadta az ékszereket, nem más, mint Na’aman Diller, a híres műkincsrabló özvegye. Állítása szerint nem tudott a rablásról, férje csak a halálos ágyán vallotta be neki a tettét és azt is, hová rejtette a zsákmányt.
Hogy miért rabolta el Diller az órákat, senki nem tudja: mivel 30 éven át soha nem próbálta egyiket sem eladni, a nyomozók úgy vélik, talán titokban ő is Breguet-rajongó volt, csak máshogy nem tudott hozzáférni a drága órákhoz. Ezt a teóriát erősíti, hogy amikor szétszedték a visszaszerzett órákat, hogy ellenőrizzék, nincs-e bajuk, mindegyikben találtak egy apró cetlit, amire Diller ráírta, hogyan kell szétszedni, ápolni, olajozni, felhúzni a szerkezetüket. Úgy tűnik, sok időt töltött velük, és gondosan ápolta mindegyiket.
Így lett kettő belőle
Az eredeti Marie Antoinette-óra csodás előkerülésének ünneplése végül is tökéletes alkalom lett arra, hogy a Breguet cég is bemutassa a saját verzióját – és mindenki láthassa, hogy milyen tökéletes mindkettő. Egészen apró különbségek vannak csak. A Marie Antoinette-óra minden része aranyszínű, és a mutatók feketék. Míg a másolat egy része ezüstszínű acélból készült, és a mutatói kékek.
Abban azonban közösek, hogy egyik sem eladó, bár a becslések szerint körülbelül 100 millió dollár az értékük. Külön-külön.
Miután Marie Antoinette órája visszakerült Jeruzsálembe, levitték a múzeum pincéjébe, és egy külön kiállítóteremben őrzik, golyóálló üveg alatt. A másolat pedig jelenleg is világturnén van: a cég legjobb reklámja, azt a tökéletességet jelképezi, ami évszázadok zseniális órásmestereinek precíz és megbízható munkáját ötvözi a tökéletes szépséggel.
