Trend

Cipője miatt tiltották ki a ballagásáról a tinilányt

A tinilány tornacipőben akart ballagni. Nem volt rá lehetősége.

Egy amerikai tinilány a lenti képen látható szettben szeretett volna részt venni a ballagásán, ám az iskola illetékese azt nem engedte meg neki, méghozzá azért, mert alkalmi lábbeli helyett fekete, Converse tornacipőt viselt.

Édesanyja, Amanda Dixon elárulta: lánya foggal-körömmel harcolt, hogy eljusson az érettségiig. Tanulási nehézségei voltak, az osztálytársai bántották, a tanárai pedig nem tudták, hogyan kezeljék. Ők mégsem adta fel, és végigcsinálta középiskolai tanulmányait. Mégis elvették tőle a nagy pillanatot, hogy elballaghasson. És ezt már soha nem lehet helyrehozni.

ballagás tinilány tornacipő

(Fotó: Amanda Dixon)

A tanárok egyébként a lány öltözékét is kifogásolták, pedig ugyanebben a szettben vett részt az iskolabálon is és akkor még elfogadhatónak ítélték.

Az anya elmondása szerint az ünnepség előtt 25 perccel derült ki, hogy lánya nem vehet részt rajta a cipője miatt. Ez alatt nem volt idő elmenni másik cipőért. Bár egy tanár felajánlott neki egy cipőt, illetve egy iskolai cipőtárolóból is próbáltak keresni neki egy megfelelő lábbelit, egyik sem volt jó rá.

Az iskola közölte: a diákoknak a ceremónián alkalmi ruhában és cipőben kellett megjelenniük, erről előzetesen tájékoztatták is őket. A levélben leszögezték, hogy aki nem megfelelően öltözik fel, nem vehet részt az ünnepségen.

Dixon szerint ugyanakkor akadtak olyan diákok, akik cowboycsizmában, papucsban, gumiklumpában jelentek meg, ők mégis részt vehettek a ballagáson. Ezért érzi úgy, hogy a lánya diszkrimináció áldozata lett. A nő most azért harcol, hogy változtassanak a ballagásra vonatkozó dress code-on, hogy más diákokkal ne történhessen meg ugyanaz, ami az ő lányával. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top