Trend

Rúzsteszt: Guerlain Rouge G matt ajakrúzsok

A nagybetűs Rúzsként szokták emlegetni a Guerlain Rouge G-t, most kiderül, valóban rászolgál-e az elnevezésre, vagy mindez nettó túlzás.

Talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt írom, a Guerlain Rouge G minden porcikájában luxusrúzs. Már tíz éve szédíti a sminkrajongókat világszerte, most pedig alkalmam nyílt rá, hogy matt színkollekciójából négy árnyalatot teszteljek, és bevallom, borzasztó kíváncsi voltam, igazak-e a róla olvasható netes vélemények.

Megjelenés

Fontos tudni a rúzsról, hogy magát a sminkterméket és annak tokját (a hüvelyt, amibe zárjuk) külön vásárolhatjuk meg. Ez anyagilag ugyan fájó pontja a történetnek, de egyben pozitívum is, a tokok ugyanis innentől örök életűek. Ha elfogy a rúzs, elég csak az új színt megvenni, a tok megfelelő lesz rá, már csak azért is, mert a meglepően súlyos és méretes fém tok láthatóan és tapinthatóan időtálló, minőségi anyagból készült.

Tucatnyi mintázat közül választhatunk, hozzám négy bőrhatású érkezett, de csipkemintás, csillogó kövekkel díszített és megannyi más változat is elérhető. Ha gyönyörködni akarunk, guglizzunk csak rá nyugodtan.

A tokok nem csak exkluzívak, de praktikusak is, ugyanis miközben kihúzzuk belőle a rúzst, az oldala automatikusan felnyílik és láthatóvá válik az abszolút használható méretű dupla tükör. Ez tökéletesen kézre áll, itt nyer igazán értelmet a tok meglepően nagy mérete, nem volt kényszeredett a tükör használata, tényleg olyan, amit ha bárhol előkapunk, használni is tudjuk.

Guerlain Rouge G tokok (Fotó: Benecz Judit)

Árnyalatok

A Guerlain Rouge G négy matt árnyalatát teszteltem, a lenti swatch-on fentről lefelé haladva:

  • egy intenzív vöröset (N°24), mely inkább kékes, mint sápasztó téglavörös volt. Nagyon szép telt, gazdag árnyalat.
  • Egy élénk pink színt (N°61), aminek volt mélysége, érzékisége, nem holmi Barbie-rózsaszín árnyalatról van szó. Hétköznapokon is bátran viselhető, vidám, fiatalos.
  • A letesztelt nude árnyalat (N°01) enyhén tejeskávé színű, a nude árnyalatokat nézve közepesen sötét volt, így világosabb bőrön is sokkal jobban mutat, mint a halványabb színváltozatok, de távolról sem számít barnának.
  • Egy korallszín is került hozzám (N°40). Esetében tetszett, hogy inkább a rózsaszínes, mint a narancsos vége felől közelített az év divatszínéhez, ezért úgy gondolom, sokkal többünk számára lehet előnyös viselni, miután kevésbé sápasztó árnyalat.

A rúzsok finisével mindegyik árnyalat esetén elégedett voltam, szép, bársonyosan matt színt adtak, szinte porzóan száraz látványnak nyoma sem volt.

Fentről lefelé a letesztelt Guerlain Rouge G színárnyalatok számai: N°24, N°61, N°01, N°40 (Fotó: Benecz Judit)

Tapasztalatok a felvitellel kapcsolatban

Próbáltam már soktucatnyi rúzst, de eddig ezeknek volt számomra a legoptimálisabb az állaga. Kellően lágy volt, hogy szépen terüljön, de egyáltalán nem csúszós, így nem éreztem szájkontúrceruza szükségét a sötétebb és a világosabb árnyalatok esetén sem, hogy pontosan meghúzzam szám ívét. A korrigálással nem volt gond, nem száradt azonnal (és később sem) levakarhatatlanra. Igazi intenzív színhez kétszer-háromszor érdemes végigmenni vele ajkainkon, akkor aztán látni fogjuk, micsoda vibráló színhez is van szerencsénk.

Előtérben a Guerlain Rouge G korallos, N°40 árnyalata (Fotó: Benecz Judit)

A rúzsok tartóssága

Mint írtam, a kontúrozáshoz nem éreztem szükségét szájceruzának és ez a véleményem a tesztnapok végére egyik árnyalattal kapcsolatban sem változott meg. A rúzs nem csúszkált, nem kenődött szét még evés-ivást követően sem. Orrfújásnál láttam, hogy kerül egy pici a zsepire, de ellenőrizve a helyzetet a számon nem látszódott, hogy bármennyi szín is lejött volna.

Előtérben a Guerlain Rouge G nude, N°01 árnyalata (Fotó: Benecz Judit)

Sarkalatos pontja a rúzsválasztásnak, hány órát bír az adott termék és főként az, hogy étkezések során milyen ütemben távozik. Nos, a Guerlain Rouge G matt ajakrúzs nem kopott, egyszerűen csak halványodott. Egyenletesen, szépen,  fokozatosan. Nem tűnt el ajkaim belső részéről vagy a szájzugból, nem foltosodott, csak csökkent a szín intenzitása, és veszített selymességéből mindegyik árnyalat esetén.

Mégis a nap végén micellás víz elegendő volt hozzá, hogy eltávolítsam a színeket, még a legintenzívebb vöröset is, nem kellett sikálással kínozni ajkaimat. A hidratáló összetevőknek is ekkor örültem a leginkább, határozottan érzékeny, könnyen kicserepesedő számat ugyanis nem szárította.

Előtérben a Guerlain Rouge G vörös, N°24 árnyalata (Fotó: Benecz Judit)

Amire érdemes figyelni

Matt rúzs lévén használata előtt érdemes átradírozni az ajkakat és finoman előhidratálni, a száraz részek ugyanis a finisnek köszönhetően látszódhatnak, bár ez színárnyalatfüggő is. Úgy tapasztaltam, a vörös és nude színű esetén egyáltalán nem látszódott mindez, a pink és korall esetén egy picit jobban látszódtak a barázdák, de még ez is bőven az elfogadhatóság határán belül volt. Hogy mindez a fényes változatok esetén hogyan alakul, nem tudom, ha valakinek kedve támadt kipróbálni a rúzst, javaslom, látogasson el a legközelebbi üzletbe ahol kaphatók, ott biztosan lehetőség van kipróbálni azokat is.

Előtérben a Guerlain Rouge G pink, N°61 árnyalata (Fotó: Benecz Judit)

Összegzésként úgy gondolom, a Guerlain Rouge G matt ajakrúzs rászolgál a hírnevére, mind a színek, mind a tartósság, mind a komfortosság szempontjából hozza azt a magas szintet, amely egy ilyen luxusmárka esetén joggal elvárható. Szívből ajánlom mindenki számára, és kívánom minden sminkkedvelőnek, hogy legalább egyszer legyen rá lehetősége, hogy maga is letesztelje a rúzs képességeit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top