Nincs annál vonzóbb, amikor a tökéletes szépséget elrontja valami kis hiba. Ilyen az arcon található anyajegy is, ami a legendák szerint már Vénusznak is volt. Akit azonban a genetika nem jutalmazott meg ilyen szépségfolttal, ellentétben mondjuk Cindy Crawforddal, annak nem marad más megoldás, mint hamisítani egyet. Nem új ötlet ez: az ókor óta csinálják a nők. És a férfiak is!
Persze azért a szépségtapaszok története nem csak arról szól, hogyan lehet valaki még szebb és vonzóbb. Eredetileg inkább az apróbb szépséghibák elrejtése volt a cél, amikből mindig is sokféle volt az emberi arcon: sebhelyek, pattanások, himlős lyukak, hegek. Egy aprócska darab selyem a megfelelő formára vágva mindezt elrejthette – és az sem számított akadálynak, ha egynél több ilyen elrejtenivaló volt valakinek az arcán: voltak idők, amikor a tucatnyit sem tartották túl soknak. Persze csak bizonyos körökben.
Mivel azonban a szépségtapaszok célja mégsem csak a csúfság elrejtése volt, hanem a szépség kiemelése, és természetesen a másik nem figyelmének felkeltése is, ha valaki túlságosan is teleaggatta magát szépségpöttyökkel, azt bizony könnyűvérűnek tarthatták. Persze ebben az is szerepet játszhatott, hogy a szépségtapasz a reneszánsz óta a prostituáltak legfőbb kiegészítője volt – antibiotikumok híján ugyanis mindenféle fertőzés és nemi betegség nyomot hagyott a testükön. Nem tehettek mást: eltakarták, amit csak lehetett.
A sebhelynél szebb
Az első szépségpöttyöket az ókori római rabszolgák tették magukra, akiknek gyakran az arcukra sütöttek billogot a gazdáik. Mivel ezek a billogok nem voltak túl nagyok, könnyen ki lehetett vágni őket, a sebhelyet pedig egy fekete anyagdarabbal egyszerűen el lehetett tüntetni. A végeredmény ugyan nem lett szép, de legalább a rabszolgaság bélyege eltűnt az emberről. Ráadásul soha nem lehetett biztosan tudni, mi volt eredetileg a tapasz alatt, hiszen már Hippokratész is azt tanácsolta, hogy ha egy pattanás nem tűnik el, akkor okosabb levágni, és a sebhelyet letakarva anyajegynek nevezni – mert ugyan így sem lesz hibátlan a bőr, de az egyszínű anyajegy mégiscsak vonzóbb, mint egy vörös, gyulladt heg.
A hegeket egyébként olyannyira taszítónak tartották még századokkal később is, hogy ha az arcukon értő őket vágás, a férfiak inkább hordtak álarcot vagy a fél arcukat letakaró fekete tapaszt, semmint hogy vállalták volna, hogy egy vörös sebhellyel megbotránkoztatják a nőket.
Házaló árus szépségkiegészítőivel (Forrás: Hair and Makeup Artist Handbook)
Boszorkányveszély és a reneszánsz Tinder
A középkorban azonban minden megváltozott. Mivel minden testi hibát „az ördög jelének” tartottak, nemcsak az arcon, de a test minden részén veszélyes volt az anyajegy. Úgy vélték, hogy ezeket a bőrhibákat az ördög okozza, aki rajtuk keresztül lép be az áldozata testébe, tehát akinek jól látható helyen – arcon, kézen, lábfejen – volt akár csak egy aprócska anyajegye is, az könnyen a máglyán találhatta magát. Tekintve, hogy az átlagemberen 30-40 anyajegy van (és akad, akin több mint 600 található), erre alapozva nagyjából bárkit el lehetett égetni ötszáz éve.
Pár száz évnyi kiesés után azonban a szépségtapasz újra divatba jött – és immár nemcsak „egészségügyi”, hanem esztétikai okokból is vágytak rá az emberek. Egyszerűen csábítónak és végtelenül szexinek találták.
Szépségfoltok és kis tartódobozuk egy 16. századi képen (Forrás: metmuseum.org)
A 18. századi Velencében a szépségpötty olyan népszerű volt, hogy a mai „aranyművesek utcájához” hasonlóan létezett a Calle de la Moschete, azaz a Legyecske utca is, ahol csak szépségtapaszt árultak, méghozzá mindenféle formában (a név onnan származik, hogy a franciák csak legyecskének, azaz „mouche”-nak hívták ezt a kiegészítőt). A korabeli katalógusokból jól látható, hogy amit ma csak el tudunk képzelni, mondjuk, egy csillámtetkóban, azt a reneszánsz idején a velencei asszonyok már mind kitalálták: kis holdat, csillagot, állatokat, virágokat, sőt akár egész lovaskocsit is vehetett, aki úgy vélte, szépségét csak az teszi teljessé. És nem csak feketét vagy barnát árultak! Akadt tapasz piros, lila és szivárványszínben is, ráadásul az anyagok tekintetében is óriási volt a változatosság: nyilván a szegényebb asszonyok csak egy koromba mártott fadarabbal ügyeskedhettek, de akinek volt rá pénze, vászonból, selyemből, bársonyból is vehetett magának. Mivel pedig ezek nem voltak olcsó divatkiegészítők, külön kis szelencéket is árultak hozzájuk, amelyekben tartani lehetett őket – ezt toilette-nek hívták.
Toilette-ek (Forrás: Hair and Makeup Artist Handbook)
De nem csak a kacifántos formákkal lehetett egyedieskedni – az sem volt mindegy, hová teszi az ember a tapaszokat. A száj mellé rakott pötty természetesen csókra csábított, az orcaközepi pedig ledérséget sugallt. A szenvedélyes nők a szemük mellé tették, a titoktartóak pedig az állukra. De persze a különböző formáknak is megvolt a maguk jelentése, a csillag például új szeretőre utalt, a félhold pedig szerelmi bánatról árulkodott. Mindebből egyértelműen látszik: a szépségtapasz mindig is a párkapcsolatokról mesélt, és arról, elérhető-e valaki a másik nem számára.
Kép: iStock/nlc
Franciás báj
Bár az újkorban az olasz és spanyol nők használták először a szépségtapaszt, igazi divatja a 18. századi Franciaországban lett, ahol hagyományosan nagyon sok és nagyon erőteljes színű sminket használtak a férfiak és a nők is – rizsporral fehérített haj, ólomfehérrel bekent arc, vad, vörös rúzs és pirosító mellett igazán látványosan festett.
Bár a divatot sokan elítélték (Angliában egy időre be is tiltották az ilyen megjelenést, mert erkölcstelennek tartották), valójában már csak azért sem lehetett eltüntetni a szépségtapaszokat, mert sokan valóban ilyen anyajeggyel az arcukon születtek – akik pedig nem, azok közül sokan azért tették fel a pöttyöt, hogy előnnyé varázsolják azt a szépséghibát, amely elcsúfította külsejüket.
18. századi portré szépségtapaszokkal (Fotó: Nawrocki/ClassicStock/Getty Images)
Ragasztás helyett ma lyukasztanak
Bár tény, hogy kissé átalakult, mióta XV. Lajos szeretője, Madame Du Barry anyajegyét versbe foglalták, ha jól meggondoljuk, a szépségpötty legalább ötszáz éve nem ment ki a divatból – mert bár sem a rizsporos parókát, sem a fehérre festett arcot nem tartjuk már vonzónak, azokat továbbra is igen szépnek látjuk, akiknek az arcán ilyen kis anyajegy van. Pláne, hogy számos szexszimbólumnak tartott híresség is büszkélkedhet(ett) ilyesmivel.
A legszexibb tagadhatatlanul a száj melletti pötty, amit Marilyn Monroe hozott divatba, olyannyira, hogy a száj fölé rakott ékszert a mai napig Monroe-piercingnek hívják – ilyen volt Amy Winehouse-nak is. De a szája fölött hordott pöttyel hódít Goldie Hawn, Cindy Crawford és Eva Mendes is.
Ettől függetlenül az arcon lévő anyajegy is jól mutat a vásznon és a színpadon, jó példa erre Elizabeth Taylor vagy Paula Abdul. Még Angelina Jolie-nak is van anyajegye – igaz, ő a homlokán viseli, ami mindig is az „emelkedett lelkek” sajátja volt a hiedelem szerint. És persze olyanok is akadnak, akiknek nincs anyajegyük, csak szerettek volna maguknak: Dita Von Teese például tetováltatta a szeme alatti apró pöttyöt. Sőt, ellenpéldát is lehet hozni, hiszen van, aki éppen hogy megszabadult tőle, mint Sarah Jessica Parker és Enrique Iglesias – bár az övék nem is igazi anyajegy volt, hanem inkább bibircsók.
Egyébként ami az ilyesmit illeti: bár mindketten azt állítják, hogy nem a hiúság vezérelte őket, csakis bőrgyógyászuk tanácsára szabadultak meg a bőrkinövésüktől, a szakemberek szerint pont ez az erősen kitüremkedő típus nem hajlamos az elrákosodásra. Ettől függetlenül a legújabb trend, vagyis hogy bármennyire szexik is tudnak lenni, ismét gyanakodva nézünk az anyajegyeinkre, teljesen jogos, hiszen sok bőrrák valóban úgy kezdődik, hogy nőni vagy változni kezd a már meglévő sötétebb folt az ember testén. Szóval minden vonzerejük ellenére azért csak óvatosan a „legyecskéinkkel”.
