Mikor az ausztrál Born To Be Chic megosztotta underboob, azaz a mell alsó részét kivillantó felsőit igencsak vegyesen fogadta a közönség a nem túl sokat takaró ruhaneműket. Egyesek szerint olyan a fazonja, mintha spórolnának az anyaggal.
A híres modellek közül többen rákaptak az új trendre, és az Instagramon osztották meg, hogy festenek a felsőnek igazán nem is nevezhető ruhadarabban. Emily Ratajkowski és Demi Rose Mawby is azok között volt, akik magukra öltötték a szexi darabot.
A mindennapi nők azonban nem gondolják, hogy az új divatőrület nagyon praktikus a valós életben.
Az egyik hozzászóló például azon viccelődött, hogy szoptatós kismamák számára tökéletes lenne, hiszen könnyű elővenni a melleket, amikor a babák éhesek. Más meglátása szerint ennyi erővel, akár semmit nem kellene viselni. Sokan szörnyű divatnak nevezték, illetve azon morfondíroztak, hogy viselője hogyan tudja felemelni a karját úgy, hogy mellei ne csússzanak ki az pántok alól.
Természetesen olyanok is akadtak, akiknek tetszett, és kijelentették, hogy nem hiányozhat ez a felső sem a ruhatárukból.
(via)
Kiemelt kép: illusztráció, iStock