Trend

Botrány az iskolában: kizavarták az óráról a haja miatt

A 13 éves fiú édesanyja szerint a gyerekét megalázták és diszkriminálták.

Ethan Lewis vagány hajviselettel kezdte az iskolai tanévet. A 13 éves diák irokéz séróval jelent meg a rochesteri Strood Akadémián.

A tanárok azonban nem díjazták a különleges frizurát, kihívták az órákról, és egy tanár felügyelete alatt kellett készülnie. Az indoklás szerint a hajviseletével megsértette az iskola dress code-ját.

A fiú édesanyja vitába szállt az iskolával, egyszerűen nem érti, ha tavaly semmi gond nem volt az irokéz frizurával, idén miért lett baj belőle.

A nő szerint az intézmény diszkriminálta a fiát, mert Ethan félig afrokaribi, félig európai, ennek megfelelő a hajtípusa is, amit nem könnyű csinosan tartani. Ezért megpróbálják a lehető legrövidebbre vágatni.

Állítólag az igazgatónő azt mondta, a fiú lesz az intő példa a többi gyereknek, hogy mit nem szabad csinálni. Az édesanya viszont felháborítónak tartja az eljárást, mivel visszahúzódó fiának amúgy is tanulási nehézségei vannak, egy ilyen megalázó eset pedig csak még tovább ronthat a helyzetén.

Ethannek egyébként 7 éves kora óta ilyen a hajviselete, az általános iskolában semmi baja nem származott ebből. Sőt, miután néha modellkedni is szokott, a frizurája az egyedi ismertetőjele lett.

(Mirror)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top