Megváltoztak a léptékek, összezsugorodott a világ, ahogy berendezkedtünk a házi karanténra. Méghozzá szó szerint. A nappali a munkahely, a konyha a belváros, a fürdőszoba a Balcsi, a heti egy bevásárlás a business trip, a kukaürítés pedig, nos…
A kukaürítés a minden.
Kirándulás, gálaest, ügyintézés, buli. Még szép: ez a heti egy-két (a háztartásban együtt élők számától függően: három-négy) alkalom az egyedüli, amikor lelkifurdalás nélkül elhagyhatjuk a lakást, nagy esemény tehát, még akkor is, amikor csak a neonfényes-hipószagú tárolóhelyiségbe merészkedünk a csomaggal. Meg kell tehát adni a módját. Az ausztrálok például rendesen megadják. Innen jött az ötlet: ha tényleg ilyen fontos esemény, dokumentáljuk is, mindenki felvette tehát a legszebb ruhákat, a nők (és sajnos csak ők) kikerázták magukat, fotósunk pedig stúdiófényekkel, profi felszereléssel érkezett mindenkihez a Nagy Eseményre. (A portrék természetesen érintésmentesen készültek, szigorúan betartva a Müller Cecília által javasolt távolságokat.) Íme az eredmény. A képek mellé a modellek saját szavait mellékeljük, illetve divatszakértőnk, Benecz Judit részletes elemzését, segítségképpen, ha esetleg bárki kedvet kapna és folytatná otthon a projektet. Reméljük, így lesz: a viccfaktoron túl fontos, terápiás, fajsúlyos sorozat ez, a fotós (akit a rend kedvéért a végén szintén vaku alá állítottak) például egészen meghatódott a végére.
Andersen Dávid, újságíró
A postapocalypse chic elengedhetetlen kiegészítői a kesztyű, a maszk és a szelfibotból átlényegült sétapálca.
Fotó: Neményi Márton
Casual stílus a javából, Dávid férfiasan kék szettjében a farmer koptatása és a bézs zakó gyűrődései szépen vezetik a szemet, melynek színe mesterien köszön vissza maszkon. A nyakkendő pedig hiába, kell, mint egy falat kenyér, hisz az úr a pokolban is úr, hát még a kukatárolóban!
Babicz Anett, közösségimédia-felelős
Amikor leviszem a kert végében álló ládához a komposztot, akkor mindig egy kicsit Wonder Womannek érzem magam. Mondjuk az az igazi csoda inkább, hogy ez a több éve vásárolt jelmez feljött rám, és végre legalább nem lóg kihasználatlanul többé a szekrényben.
Fotó: Neményi Márton
Mindig is tudhattuk, a Csodanők köztünk vannak, mégis, ha saját szemünkkel látjuk, az egészen más. Íme hát egyikük, Anett, aki immár a világ előtt is felvállalta szuperképességét, mi pedig csak irigykedhetünk, hogy nekünk nem jutott a jelmezből! Szettjét tekintve a piros fejkendő telitalálat, szépen keretezi hősnőhöz méltó módon libbenő arany haját, míg fehér tornacipője – hiába ünnepelt hős ő –, elárulja, két lábbal a földön jár.
Bánosi Eszter, újságíró
Mit csináljon az ember lánya saját szülinapján, mint – jól kirittyentve magát – elmenjen bulizni. Rendes esetben. Nos, jelen helyzetben csak a szeméttárolóig jutottam. De ahogy mondják, nem az számít, hova jutsz, hanem az, ahogyan érzed magad közben…
Fotó: Neményi Márton
Békeidőben már biztosan készítettem volna egy képes ajánlót arról, mennyire jól néz ki a tavasz kedvenc színpárosítása, a piros és rózsaszín. Eszternek hála ez bizonyosságot nyert, ennél menőbb gumikesztyűt keresve sem találhatott volna piros ruhájához! Frizurája a francia nők laza eleganciáját juttathatja eszünkbe, hát még a vörös rúzs és a könnyedség, mellyel egy kék szemeteszsákot is úgy tart, mint modellek a tote baget.
Bodrogi Eszter, újságíró
Mindig is éreztem, hogy ki kéne öltözni a szemétkidobáshoz, megérdemlik a kukkolók. A házban ugyanis vannak lakók, akik előszeretettel követik figyelemmel, hogy ki, mikor és mit helyez a kukába, néha még kommentálják is a dolgot. Ha pirosban vagyok, biztosan felismernek a függöny mögül is.
Fotó: Neményi Márton
Kis fekete ruha mindenkinek kell, egy vörös gönc pedig, ami ennyire jól áll, kötelező! Eszter értelmiségi femme fatale szettjének jelentőségteljes eleme, az átlátszó plasztik kesztyű korábbi Chanel kollekciókat juttathat eszünkbe – hiába, a francia sikk nem ismer határokat. Egyébiránt ajánlom mindenki figyelmébe a fotón megbúvó Bauhaus-hangulatot is, a piros-kék-sárga színek diszkrét összjátékát.
Bognár Péter, videoriporter
Valahol a Karib-térségben, az óceán partján egy eldugott kis bárban ülni, és mojitót szopogatva nézni, hallgatni a víz hullámzását. Na, indulok is, csak még gyorsan leviszem a szemetet.
Fotó: Neményi Márton
Peti tökéletesen leírta szettjét, akár Havanna nyüzsgő belvárosában is készülhetett volna a fotó még a fülledt hangulatú salsa előtt, de már az utcai dominózás után. Sin amigos, mégis magabiztos a kisugárzása, ha zakója kékje a tenger, nadrágja bézse a part, a kuka zöldje a pálmafa.
Hercsel Adél, újságíró
Nálunk némileg rendhagyó a karantén, mert annak a kezdetén költöztünk el a kislányommal a lakásból a hegyre, kertes házba a páromhoz: így főleg a gyereknek telik élhetőbben, és tulajdonképpen remek szórakozással a karantén, ahogy mi sem unatkoztunk, míg berendezkedtünk. Háttérben az elmúlt sok heti lomtalanítás terméke, kezemben az utolsó zsák szemét, ennek örömére föl is vettem a legszebb, legkedvesebb turkálós ocelotmintás ruhámat. Még szerencse, hogy pont arra jártak a fotós kollégák.
Fotó: Neményi Márton
„Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől” – mondta egyszer Müller Péter, de Adél esetén azért a látvány is árulkodik igaziságáról. Ékszere a mosolya, kislánya a kincse, a haját pedig innen is irigyeljük szép csendben.
Kempf Zita, szerkesztő, újságíró
Négy hét után felszabadító volt végre lecserélni a mackónadrágot tavaszi ruhára. A két gyerekem mellett már csak ilyen kis adag szemét cipelésére maradt energia.
Fotó: Neményi Márton
A tavaszi kismamadivat címlaplánya, kinek talpig pink szettjét üdévé teszik a fodrok, szexivé a tűsarkú és irigylésre méltóvá a dagadásmentes boka. Zita sminkje pont passz, se nem túl sok, se nem kevés, szemeinek mosolyából pedig duplán is kaphattunk, ami külön öröm.
Kisszékelyi Veronika, lapigazgató
A legfurább érzés az volt, mikor rádöbbentem, azt a szoknyát veszem fel, amit az első fiam születése után vettem majdnem 10 éve. Pár hónapos volt, bementem vele a belvárosba. Először közös életünkben nem boltba vagy parkba, hanem kimozdulni: magam miatt.
Fotó: Neményi Márton
A nagyvárosi sportos sikk minden kötelező darabját megcsodálhatjuk, miközben a szoknya csíkjai pimasz kis játékra kelnek a cementlap mintájával. Letisztultság és minimalizmus jellemzi a szettet, melynek központi eleme, a szoknya méltón hirdeti: így érdemes örök darab ruhákat venni.
Kun Gabi szerkesztő, újságíró
Egész nap, mindennap farsangi mulatság van nálunk egy panellakásba zárva három gyerekkel. Ők táncolnak az idegeimen, én meg néha lemenekülök levegőt venni a szeméttárolóhoz. Nagyjából ez a napok fénypontja, úgyhogy meg kell adni a módját.
Fotó: Neményi Márton
Év elején egyként kapták fel a fejüket divatszerkesztők, mikor meglátták, mily sok sztár fedezte fel újra az alkalmi kesztyűk szépségét. Gabi ha nem is sztár, de minimum hős, érthető, hogy bemutatta, miként is lehet ezt átültetni életünkbe, ha a vörös szőnyegen innen, az örök februárban élünk.
Megyeri Niki, divatszerkesztő
Végre büntetlenül vehetem fel a legkényelmetlenebb tűsarkúimat is, mert ameddig megjárom az utat a kukáig és vissza, nem tud bennük megfájdulni a lábam. Azért persze nem kicsit várom, amikor majd újra tisztességesen megfájdíthatom…
Fotó: Neményi Márton
Keveseknek áll jól és még kevesebben tudják viselni ennyire jól a harsány virágmotívumokat, Nikinek azonban a kisujjában van, miként vadítsa be a nagyis rekamiémintát, ráadásul brutális, mennyire passzol szettje a környezet színeihez. Tűpontosan.
Pácsonyi Daniella, főszerkesztő
Coco Chanel okos asszony volt, azt mondta, hogy minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned. A karantén sokadik napján bárhol lennék, csak itthon nem, a régen imádott home office minden napját a pokolba kívánom. Ilyen ez. Szóval felkenem a vöröset, felveszem az ünnepi lépőmet és leviszem a szemetet. Már csak pár nap…
Fotó: Neményi Márton
Egyes pozíció, kettes pozíció,… életünk alap pozíciójába beállni balerinához illő könnyedséggel talán így kell. Az utolsódivatos topánka csúcs, akárcsak annak orra, míg a kalap már a (jövő) nyári trendekre utal, a vízparti hesszelésre, a lángostól tocsogó jókedvre. De addig is legyünk kemények, mint a fémöv, kell az most még pár napig.
Tóth Csaba, újságíró
Meg kellett néznem, hogy a húsvétkor idén akasztón maradt locsolkodós zakóm még jó-e rám, és ehhez nem volt most alkalmasabb pillanat a szemét kivitelénél. Elkísért a kislányom is, és ő is megadta a módját.
Fotó: Neményi Márton
Bár a képhez kapcsolódó megszólalónk Csaba, bézs szettjével mégiscsak a biztos, casual hátteret adja a pasztell pink harisnyás kisasszonynak, akinek tüll ruhácskáját és önfeledt vidámságát egyaránt szívből elfogadnánk.
Szentes Adél, szerkesztő
Amikor hetente kétszer hagyom el a lakást, és havonta egyszer megyek be az öt kilométerre lévő Budapestre, akkor a szemetet kivinni szinte ünnepnapnak számít. Mintha csak randira mennék – illik a rúzs és a piros lakkcipő.
Fotó: Neményi Márton
„Vedd fel a pöttyös ruhádat, az lesz ám a feltűnő, Mindenki lássa, hogy velem van ez a szédítő bomba nő!” – énekelte a szemeteszsák, miközben büszkén himbálózott Adél ujjbegyén. Nem csoda, a ruha eszméletlen, Dorothy varázscipője pedig smafu ehhez a piros kopogóshoz képest.
Neményi Márton, fotós
Szeretném elmondani, hogy soha életemben nem tartottam így a zakómat, úgy kellett beállítani, szerencsére ez egy csöppet sem látszik. Ami szintén nem látszik, az az utca túloldalán ordítva ujjongó beherbálozott banda, szóval a szemétlevitel nemcsak a fejemben volt ünnepély, hanem egészen konkrétan.
Fotó: Czvitkovits Judit
Ilyen, amikor akasztják a hóhért? Ritkán látjuk a Marcit, inkább csak azt nézzük, amit ő lát, pedig a zakóról tényleg elhihető, nemcsak kellék, de hétköznapi elem életében. Divatossági szempontból a felöltő maradását javasoljuk, a nem-sportcipőt pedig értékeljük.
A témában javasoljuk még: