Aktuális

82 magyar beteget kell lélegeztetni, van köztük 40 év körüli is

Müller Cecília akkor lesz nyugodt, ha egy héten keresztül csökken majd a fertőzöttek száma. Tájékoztatott az Operatív törzs.

Magyarországon nem tudunk olyan esetről, hogy valaki teljesen egészségesen kapta el a koronavírust és belehalt volna, de a nemzetközi példák közt ilyen is van. Aggasztó, hogy 40-50 éveseket is lélegeztetni kell, a vírus tehát bárkit megfertőzhet – ez volt az Operatív törzs keddi sajtótájékoztatójának fő tanulsága.

Megszólalt Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerláncért felelős államtitkára is. Elmondta: Magyarországon biztosított az élelmiszer-ellátás, még úgy is, hogy súlyos kihívás ez az élelmiszerlánc szereplőinek. A Nébih szakemberei vizsgálják az üzleteket; nem büntetnek, inkább tanácsot adnak, azaz úgynevezett támogató auditot végeznek. Húsvétkor 64 véletlenszerűen kiválasztott üzletben jártak, minden magyarországi áruházlánc sorra került, „számtalan hibával” találkoztak, de alapvetően minden rendben volt. Figyelték a dolgozók személyi higiéniáját, a csomagolatlan, fogyasztásra kész árukészletet és a berendezések fertőtlenítését.

A bevásárlókocsikat naponta, műszakonként, vagy még gyakrabban mossák, ellenőrzik az áruházak, nemcsak elegendő élelmiszer áll rendelkezésre, de biztonságban is szerezhetjük be, amit akarunk – mondta el Zsigó. 230 olyan intézményben is jártak, ahol közétkeztetés zajlik, az ott dolgozókat segítették tanácsaikkal. Sokszor azt találták, hogy nem fordítottak kellő figyelmet a személyi higiéniára, néhol az ételek kezelése sem volt rendben, de maguk az ételek biztonságosak, hőkezeltek voltak.

Az Országos Mentőszolgálat védőruhába öltözött munkatársai a lakók második tesztelésére készülnek a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 19-én (fotó: MTI/Kovács Tamás)

Az Országos Mentőszolgálat védőruhába öltözött munkatársai a lakók második tesztelésére készülnek a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában 2020. április 19-én (fotó: MTI/Kovács Tamás)

Müller Cecília országos tisztifőorvos a következőket üzeni:

  • A fertőzöttek száma átlépte a 2000-et, 2098-at tartunk nyilván;
  • A fertőzések számával egyidejűleg növekszik az elhunytak száma, keddre 14 idős, krónikus beteg hunyt el, azaz eddig 213 ember halt bele a koronavírus-fertőzéssel összefüggő betegségekbe.
  • 287-en gyógyultak meg a fertőzésből.
  • A laborvizsgálatok száma átlépte az 50 ezret, 50.052 embert teszteltek eddig.
  • A jelentős számú fertőződést a zárt közösségekben detektálják, jellemzően idősotthonok, kórházi osztályokban; húsz idősotthon érintett, különböző mértékben, ezek közül számos csak egy-egy eset felbukkanását jelzik, őket persze izolálják, az otthon életét az ilyesmi kevésbé érinti. Minden ilyen intézmény megtette a kellő lépéseket, most sehol nincsenek veszélyben azok, akik eddig nem fertőződtek meg.
  • Budapest, Pest megye a leginkább érintett: a fertőzöttek több mint kétharmada itt található, de nő a többi megyében is. Fejér megyében és a határ menti megyékben egy kicsit nagyobb arányban van jelen a vírus.
  • Az összes fertőzött közül 842-en vannak kórházban, 82-en lélegeztetőgépen, súlyos állapotban. Jellemzően idősek, de 40-es, 50-es korosztályból is vannak, akiket lélegeztetni kell, tehát nem csak az időseket érinti.
  • Nincs a látókörükben olyan személy, aki makkegészségesen kapta el a vírust és belehalt volna. A nemzetközi irodalomból, jelentésekből ismert azonban ilyen eset is.
  • „Járvány zajlik, pándémia van”, változatlanul oda kell figyelnünk, a korlátozó intézkedéseket be kell tartanunk.
  • A megbetegedések száma elér majd egy maximumot és növekedést nem tapasztalunk, az nem jelenti azt, hogy vége a járványnak; előre nem lehet megmondani, meddig tart majd a plató. Néhány hét is lehet. Abban reménykednek, hogy ez után csökkennie kell. „Akkor nyugszunk meg, ha látjuk, hogy egy héten át csökken, az egy-két napos elemzésekből nem lehet következtetéseket levonni.”
  • Tesztelésügyben a WHO módszerei irányadóak, a szervezet „nagy segítséget nyújt, egyszerű, világos üzeneteket fogalmaz meg”. A két, 24-48 óra különbséggel elvégzett teszt a megbízható módszer. A szervezet szerint elég, ha egy igazolt fertőzött környezetében tíz-tíz vizsgálat készül; Magyarországon ez a szám 30.

Kiss Róbert rendőr alezredes, az OT ügyeleti központjának munkatársa is megszólalt. Elmondta: a vendégmunkások közlekedése érdekében átszervezték a határokat. Röszke, Záhony, Nagylak átkelőin naponta négy-négy órában tudnak belépni a munkások, sárga színű tranzitjelzést kapnak az autók, meghatározott útvonalon közlekedhetnek, csak bizonyos pihenőkön állhatnak meg és menniük kell tovább Ausztriába. A cél az, hogy a legrövidebb idő alatt hagyják el az országot. A határon tájékoztatják őket írásban, szóban, egészségügyi vizsgálaton kell részt venniük, akinek pozitív lesz a vírustesztje, nem léphet be az országba. Igazolniuk kell azt is, hogy biztosított a bejutásuk a célországba.

27 ezer szabályszegést regisztráltak a kijárási korlátozások ellenőrzésekor. Az esetek több mint felében csak figyelmeztetésben részesítették a szabályszegőket. A legtöbbször nem a meghatározott indokkal hagyják el a lakóhelyüket, és megszegik a távolságtartás egészségügyi szabályát, illetve nem a megfelelő számban és idősávban tartózkodnak az üzletekben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top