Mindegy, hogy copfba vagy kontyba szeretjük fogni frizuránkat, könnyen feldobhatjuk kedvenc hajviseletünket, ha kéznél van egy szép selyemsál. Sőt, még a rövid hajúak is hasznát vehetik pár, ruháikhoz passzoló sálnak, segítségükkel ugyanis még a pixie frizurát is átvariálhatunk.
Copf sállal
Kezdjük is a legegyszerűbbel. Hosszú hajból a leggyorsabb frizuramegoldás a copf, aminél egy sálas változatot elkészíteni nagyjából plusz 30 másodperc kérdése. Nem kell hozzá mást tenni, mint a kérdéses sálat rákötni az összefogott copfra és voilà, máris kész a franciásan szexi változat.
Mindez persze remekül működik akkor is, ha csak a hajtömeg felső részét akarjuk összefogni. Hajgumit mindenesetre érdemes használni hozzá ekkor is, hiába tűnnek úgy a fotók, mintha a frizura lazasága a sálnak volna köszönhető, annak csúszós anyaga révén könnyen szétjöhet a haj.
Sálas kontyok
Hasonló a helyzet a kontyokkal is, alapjáraton elég, ha a bejáratott módon elkészített frizuránkat plusz egyedik lépésként áttekerjük egy selyemsállal, ami amiatt is jó ötlet, hogy ennek köszönhetően a szökevény tincsek szépen a sál takarásában maradnak.
A konty készülhet a tarkóra vagy egész magasra helyezve is, a sálnak mindegy a pozicionálás, mindenhol szépen fog mutatni.
Sálas hajfonatok
Ha egy copfot megszépít, naná, hogy egy hajfonatot is extrábbá tesz, ha selyemsállal készítjük el. Hajhossztól függően ehhez egy nagyobb sálra lehet már szükség, melyet átfűzünk a gumin, amivel copfba fogtunk hajunkat, majd dönthetünk úgy, hogy a fonat egyik osztatát a sál képezi, és úgy is, hogy a szokásos módon fonjuk be hajunkat, csak két osztathoz hozzáfogjuk a sál egyik-egyik kilógó részét.
Franciafonásnál is hasonló a helyzet, a sálat ott is hajgumival rögzítjük az induló tincshez úgy, hogy egyenlő hosszúság lógjon le mindkét oldalt, majd a sál fogja adni a további induló osztatokat, amelyekhez hozzávesszük a kisebb tincseket.
Ha már kész a sálas fonat, tovább is gondolhatjuk a dolgot és feltekerhetjük kontyba is, a lenti videó jól mutatja, miként tudjuk ezt két szem hajtű segítségével megvalósítani:
Fejpánt sálból
Rövid hajból is jól mutat, ha hajpánthoz hasonlóan egy sállal kötjük át hajunkat. Érdemes próbálgatni, kinek miként áll jól, van, akinek az előnyösebb, ha egyből a homlokvonalhoz van helyezve, máskor a klasszikus, a hajat elöl láttatni engedő változat a szerencsésebb.
Teljes frizurát takaró megoldások
Nem kell lebecsülni a teljes hajat takaró fejkendőzéseket sem. Ha tudjuk viselni a frizurát, nem lesz takarítónénis a kinézetünk, ráadásul akkor is megoldást jelenthetnek, ha végérvényesen kilőttünk már minden hajmosást kitoló megoldást, és nem várt jelenésünk van a világ előtt.
Sálas frizurákhoz a street style fotók is szuper inspirációkat adnak:
Fejpántként is használhatjuk a selyemsálat. (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images)
Kössük át copfunkat egy sállal és máris sokkal nőiesebb lesz frizuránk. (Fotó: Christian Vierig/Getty Images)
A klasszikus fejkendős viselése is csinos, de tudni kell viselni. (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images)
Sikker villámfrizura: fonjuk bele a selyemsálat a hajunkba. (Fotó: Christian Vierig/Getty Images)
Rövid hajból is elkészíthető egy ilyen kendős frizura. (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images)
A nyári, virágos ruhákhoz jól illenek a könnyed selyemsálas frizurák. (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images)
Próbáld ki, illik-e arcformádhoz a klasszikus, kendős megkötés. Ha igen, kár lenne kihagynod ezt a lehetőséget. (Fotó: Edward Berthelot/Getty Images)
Rövidebb hajból így is készíthetsz sálas frizurákat
Ha hosszú a hajad, ez a videó is segítségedre lehet
Nem jön be a sálas frizura? Nézd meg ezeket!
- Hajfonatok készítése lépésről lépésre – ezekkel a videókkal sikerülni fog
- Frizuraváltáson gondolkodsz? Ezt a 10 bubifrizurát látnod kell!