nlc.hu
Trend

Körömerősítő módszerek

10 dolog, amit megtehetsz az erősebb körmökért

Gyengék, fénytelenek a körmeid és nagyon könnyen törnek? Ha a most következő 10 dologra odafigyelsz, néhány hét alatt rendbe jönnek majd.
Az erős köröm teszi igazán szépp a kezeket
  1. A körmeidnek az a jó, ha minél kevesebb víz éri őket. Lehetőleg mosogass gumikesztyűben és a kádban se áztasd túl sokáig a kezed!
  2. Hidratálásra ugyanakkor persze a körmeidnek is szükségük van, ám azt nem áztatással tudod megadni nekik, hanem azzal, ha megfelelő mennyiségű vizet fogyasztasz. Ez persze nem csupán a körmeid miatt, hanem az egész szervezeted egészséges működése érdekében javasolt. Aminek persze pozitív hozadéka a szép haj, bőr és köröm.
  3. Ha gyengék a körmeid, inkább vágd őket rövidre és hordd így egy darabig, hogy legyen idejük megerősödni. A rövidebb körmöket kisebb felületen éri a víz és a vegyi anyagok, illetve kevésbé vannak kitéve töredezésnek is. 
  4. Ügyelj arra, hogy mindig egy irányba haladva reszeld a körmeidet, ugyanis azzal felsértheted, felhasíthatod a felületét.
  5. Mondj le a géllakkról és a műkörmökről, ezek használata ugyanis nagyon igénybe veszi és ezáltal tovább gyengíti a körmöket.
  6. A hagyományos körömlakkot is csak mértékkel használd! Tölts legalább havonta egy-egy hetet teljesen körömlakk nélkül és amikor lakkozol, akkor is használj acetonmentes körömlakklemosót!
  7. Használj kutikulaolajat! Ahelyett, hogy kivágnád a körömágy bőrét, inkább ezzel kenegesd és finoman nyomkodd vissza azt. 
  8. Ne használd a körmeidet “szerszámként”! Nem, még egy matrica lekaparásához vagy egy fedél felnyitásához sem. Ezekkel ugyanis a köröm leggyengébb részeire gyakorolhatsz nyomást, ami megint csak töredezéshez vezethet.
  9. A sampon hajmosáskor óhatatlanul éri a körmeidet is. Ha pedig zsíros hajra szánt sampont használsz, az a körmeidet erősen kiszáríthatja, ezáltal gyengítheti. Cseréld le a samponod, vagy hajmosáskor húzz vékony gumikesztyűt!
  10. Áztasd legalább hetente egyszer, 10 percre növényi olajba a körmeidet!  A legtöbben az olívaolajra esküsznek, de a   kókuszolaj, az argánolaj, a teafaolaj vagy a ricinusolaj is segít.

(Nyitókép: Getty Images)

Még több házi szépségpraktika:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése