nlc.hu
Trend

Az MTV VMA 2020 ruhái

A gála, ahol Lady Gaga dominacsizmában taposott a koronavíruson – MTV VMA 2020

Az az MTV VMA gála ugyan nem maradt el a koronavírus miatt, ám igazából mintha csak Lady Gagának számított volna valamit az egész. Neki viszont legalább nagyon.

A vasárnap esti MTV Video Music Awards volt az első igazán jelentős díjátadó gála, melyet a koronavírus világjárvánnyá válása óta megtartottak. Persze nem a megszokott formában, ezúttal ugyanis nem egyetlen, központi helyszínen, nagy közönség előtt, hanem New York több különböző pontján, szabadtéren zajlottak az események, a produkciók jelentős részét pedig előre rögzítették. A sztárok közül nagyságrendekkel kevesebben vettek részt rajta, mint az előző években, a vörös (illetve szürkéskék) szőnyeges pózolgatás lehetőségével pedig még annál is kevesebben éltek. Lady Gaga viszont nagyon ott volt, minden elképzelhető értelemben. Íme a gála leg-leg leg ruhái!

Lady Gaga kilencszer

Lady Gagától a legkevésbé sem szokatlan, hogy egy eseményen többször is átöltözik. Ezúttal összesen kilenc különféle outfitben láthattuk, melyek együtt, de külön-külön is simán nyerték a gála ruhaversenyét.  

Lady Gaga

Lady Gaga (Fotó: Kevin Winter/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

A vörös szőnyeges szettje a New York-i AREA terveződuó kreációja, melyet a MTV VMA szobrocskája, az ezüst Moon Person ihetett. Az orrot és szájat eltakaró védelem itt egy áttetsző sisak formájában valósult meg.

Lady Gaga

Lady Gaga (Fotó: Kevin Winter/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

A popsztár összesen négy díjat nyert idén a gálán, többek között ő lett Az év előadója is. Az elismerést talpig Valentinóban vette át: ezüst oveálban a hozzá passzoló maszkkal és a társadalmi távolságtartást szimbolizáló, tollas, hófehér gigakabátban.

Lady Gaga

Lady Gaga (Fotó: Kevin Winter/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

Az overál, a maszk és a platformcsizma maradt, itt azonban már egy Candice Cuoco kabáttal és fémes Manuel Albarran kiegészítőkkel felvértezve mutatta be a sztár, milyen az alufólia, ha fejedelmi.

Lady Gaga

Lady Gaga (Fotó: Kevin Winter/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

Újabb díját egzotikus ufóbogárnak öltözve vette át. Az öltözék Iris van Herpen holland divattervező kreációja.

Lady Gaga

Lady Gaga (Fotó: Kevin Winter/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

A Chromatica albumról előadott, előre rögzített egyveleg első felében ezt a szappanzöld-fekete szadmazo szettet viselte. Az egyedi tervezésű, digitális kijelzővel ellátott maszk Michael Ngo Los Angeles-i dizájner munkája.

Lady Gaga

Lady Gaga (Fotó: Kevin Winter/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

A dominastílus a blokk második felére is maradt: az Ariana Grandéval közös, Rain On Me duettre azonban a videoklipből már ismert lila-feketére váltott a színvilág. A dal nem mellesleg a Legjobb közreműködés és Az év dala kategóriákban is nyert.

Lady Gaga

Lady Gaga (Fotó: Kevin Winter/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

A kilencperces produkció utolsó részére aztán újra átöltözött: egy BCalla cicaruhába, Saint Laurent bokacsizmával.

Lady Gaga

Lady Gaga (Fotó: Kevin Winter/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

Az ajánlott másfél méteres távolságot bebiztosította ez Christoper John Rogers által tervezett báliruha is, melyben Az év dalának járó díjat vette át. Az agyaras maszkot Lance Victor Moore amerikai dizájner álmodta meg az outfithez.

Lady Gaga

Lady Gaga (Fotó: Kevin Winter/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

A gála végén aztán Lady Gaga az elnyert szobrocskák társaságban, Music TV-s pólóban pihent meg.

Futottak még…

Amennyire kitett magáért Lady Gaga, a gála többi résztvevője legalább annyira nem erőltette meg magát. Sem a maszkviselés, sem más egyéb téren…

Ariana Grande

Ariana Grande (Fotó: Kevin Winter/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

Ariana Grande a vörös szőnyegen nem vonult fel, kizárólag a Lady Gagával közös produkcióban jelent meg a színpadon, lila-fekete cukidominaként. Rajta legalább volt maszk, még ha nem is egy olyan látványos darab, mint duettpartnerén.

Doja Cat

Doja Cat (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for RCA )

Doja Cat valamilyen érthetetlen oknál fogva riói szambatáncosnőnek öltözve vette át Az év felfedezettjének járó díjat.

Keke Palmer

Keke Palmer (Fotó: Jeff Kravitz/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

A gála házigazdája Keke Palmer volt. Ha másért nem is, akkor legalább ezért kreatívabban is válaszhattak volna ruhát a számára. A kilencvenes éveket idéző szalagavatós kontyról nem is beszélve…

Sofia Carson

Sofia Carson (Fotó: Rich Fury/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

Sofia Carson színész-énekesnő Giambattista Valli Haute Couture ruhája korrekt választás volt, még ha magához az eseményhez annyira nem is passzolt. 

Joey King

Joey King (Fotó: Rich Fury/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

Joey King bemutatta a Versace ruhát, melynek koppintásai néhány héten belül minden bizonnyal  felbukkannak majd több fast fashion márka kínálatában is.

Machine Gun Kelly

Machine Gun Kelly (Fotó: Rich Fury/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

Machine Gun Kelly a “real men can wear pink” jegyében öltözött fel, ami teljesen oké, de igazán elfért volna rajta akkor már egy rózsaszín maszk is.

Miley Cyrus

Miley Cyrus (Fotó: Vijat Mohindra/MTV VMAs 2020/Vijat Mohindra/MTV VMAs 2020 via Getty Images)

Miley Cyrus szettje tipikusan Miley Cyrus-os volt, ezen belül is tűpontosan idézte az énekesnő legrosszabb vörös szőnyeges pillanatait.

Bella Hadid

Bella Hadid (Fotó: Jeff Kravitz/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

A pucérruha egyébként is jellemző holmi az MTV VMA gálákon, ahogy Bella Hadid testén is gyakran előfordulnak ilyen ruhadarabok. Ebben az esetben a szokásosnál is unalmasabb és előnytelenebb formában.

The Weeknd

The Weeknd (Fotó: Kevin Mazur/MTV VMAs 2020/Getty Images for MTV)

A hat kategóriában jelölt és végül két díjjal távozó The Weeknd a márciusban megjelent After Hours című rövidfilmben viselte először ezt a szettet és a hozzá tartozó, szétvert arcot imitáló sminket. Azóta több klipben és az összes nyilvános szereplésén ugyenebben az outfitben jelent meg és ehhez következetesen tartotta magát ezúttal is.

Ilyenek voltak az előző évek MTV VMA-gálái:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top