nlc.hu
Trend

Esküvői ruhák az 50-es évekből

Stílusos magyar menyasszonyok az 50-es évekből

Az évtized, amikor egyszer viseltek csipkéből készült hatalmas fátyolt, és vászon kiskosztümöt a menyasszonyok!

Hogy mennyire nem voltak könnyűek az 50-es évek, azt talán magyarázni sem kell. De az élet sem a háború, sem a forradalom után nem állt meg. A szerelmesek felvették a legszebb ruhájukat, és ha esett, ha fújt, amikor megtehették, oltár elé álltak, hogy kimondják az igent, hogy összekössék az életüket. Az 50-es évek elején még a 30-as, 40-es évek divatja éreztette hatását az esküvői ruhákon. Hódított a látványosan hosszú uszály, a tiara, a selyem és a csipke. Ám az 50-es évek második felétől már nem volt ritka, hogy a hölgyek rövidebb ruhában, vagy kiskosztümben mondták ki az igent. Előnyük volt, hogy kihangsúlyozták a derekat, és sokat zsebbel láttak el, ami ismét nagy divat.

A selyemruha még részben meg is idézi Meghan Markle 70 évvel későbbi esküvői ruháját, ám nekünk mégsem ez a kedvenc részletünk ebben az 1951-es fotóban. Sokkal inkább a hölgy fejét díszítő tiara, ami kicsit sem közönséges, sokkal inkább egyedi és ragyogó.

Tiara menyasszony

Stílusosan, ízlésesen! (Fotó: Fortepan / Hámori Gyula)

1951 – az év, amikor hatalmas kalapban házasodni sikk volt! 

Esküvő az 1950-es években

Csak a kalap is beférjen az autóba! (Fotó: Fortepan / Hámori Gyula)

Íme egy újdonság az 50-es évekből: a csónaknyakú esküvői ruha. Talán az összeállításunk legelegánsabb menyasszonyát látjuk.

Esküvői az 1950-es években

Itt bizony a férj is stílusos (Fotó: Fortepan / Hámori Gyula)

Káprázatos menyasszonyt láthatunk 1953-ból. Csodaszép csipkeruha, és királynőket, hercegnőket megszégyenítő, hosszú fátyol. Ebben az időben még elképzelhetetlen volt, hogy szabad háttal, vállal, vagy túl nagy dekoltázzsal házasodott volna valaki.

Extra hosszú fátyol

Igazán látványos menyasszony (Fotó: Fortepan / Hámori Gyula)

1954 telén házasodott össze ez a pár az angyalföldi Szent László-templomban. A menyasszony jól tudta azt, amit II. Erzsébet – aki szintén télen házasodott –, hogy nem szabad félni a téli esküvőről. Hatalmas fátylát rokon gyerekek tartották, hogy ne érjen bele a sárba. Méretes ruhája felett pedig bundát viselt.

Téli esküvő az 50-es években

A szerelemnek sem a hideg, sem az eső nem tesz be (Fotó: Fortepan / Hámori Gyula)

V-nyakú, gombos, lágy esésű esküvői ruha 1954-ből. 

Esküvői ruha 1954-ben

Nem sok mosolyt villantott a fotósnak (Fotó: Fortepan / Krasznai Gyula)

Boldog menyasszony 1956-ból, a forradalom előtti hónapokban. A Bakáts téri esküvőre egy fehér, térd alá érő kiskosztümben érkezett meg a menyasszony, kezén horgolt kesztyűvel.

Esküvő 1956-ban

A jellegzetes csokor évtizedekig kitartott (Fotó: Fortepan / Hámori Gyula)

Menyasszony 1958-ból. Hétköznapi viseletet idéző, vászonruha, hatalmas csokorral. Polgári szertartásra tökéletes választás volt! 

esküvői ruha az 50-es évekből

A fejdísz nem maradhatott el! (Fotó: Fortepan / Hámori Gyula)

Akarom!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top