Egyetlen napon belül is hullámvasútként emelkedik fel majd bukik alá kedélyállapotunk és válnak lényegtelenné, majd ismét csak fontossá a hétköznapjainkat meghatározó szokásaink a járványhelyzetnek köszönhetően. Nem kivétel ez azól a szépségápolás sem, kezdve onnan, mikor, mivel és mennyit mosunk kezet, addig, hogy mi az a maszkné, sminkeljünk-e a maszk alá és hol, hogyan vegyük meg a fogyóban lévő arckrémet – lehetőleg olcsóbban. Az, amit érzünk, immár konkrét számokkal is kifejezett valósággá vált, a nagy piackutató cégek által közzétett jelentések kristálytiszta képet adnak arról, mi most a helyzet globálisan a szépségápolás világában.
Boltból a netre
A pandémia tavaszi eljövetele pár nap alatt óriási változásokat hozott, bár ami szépségápolási szokásainkat illeti, a kutatók szerint ezek előbb-utóbb maguktól is bekövetkeztek volna, most „csupán” szükségszerűen felgyorsult a tempó. A korlátozó intézkedések világszintű megjelenése és azok gazdasági hatása igaz, hogy visszafogta a vásárlásokat, a megmaradó keresletet villámgyorsan átterelte az online felületekre. A kézmosás fontossága melletti kampányolás mellékeseként pedig az egyéb tisztálkodási, higiéniai szokások is sokkal inkább előtérbe kerültek, így azon kozmetikai márkák, akik aktívan jelen voltak a neten, viszonylag sikerrel vették az akadályokat.
Ezt erősítette az is, hogy számos kozmetikai kezelés vagy épp a hajfestés esetén döntöttünk úgy, inkább mi magunk végezzük el, ezért nemcsak az otthoni manikűr-pedikűrhöz, de az arckezelésekhez, hajápoláshoz kapcsolódó kozmetikumok, eszközök is keresetté váltak, valamint a színes-szagos fürdőtermékek iránt is meglódult az érdeklődés. Mindezt az Euromonitor International minap közzétett kutatási jelentése is megerősíti.
Személyes ajánlások
Influenszereknek áll a világ, azzal ugyanis, hogy felértékelődtek a digitális felületek, a véleményvezérek, szépségtanácsadók jelentősége is megugrott. Az Euromonitor kutatásából kiderült, hogy nem kevesebb mint 34 százaléka a vásárlóknak digitális szépségvásárlónak számít, vagyis a haj- és bőrápolóikat, valamint sminktermékeiket online vásárolják, választásukat pedig az online felhasználók és szakértők tartalmai generálják. Nem véletlen a népszerűsége a Krémmánia felületének, ahol több tízezer termékről találunk vásárlói véleményeket, és annak sem, hogy olyan Instagram-tanácsadók tudtak villámgyorsan kinőni a földből, mint az okosszépség, akihez napi szinten tucatjával futnak be a tanácskérő üzenetek arcápolás témakörben.
A Teleshop napjainkra a közösségi médiára költözött, fancy megfelelőivé váltak az élő streamek, a videó megnézése alatti azonnali vásárlási lehetőségek. A szépségmárkák kísérletező kedve is jelentősen megugrott az elmúlt hónapokban, a L’Oreal például Malajziában rendezett egy félnapos virtuális szépségfesztivált még júliusban a Facebookon, amivel nem kevesebb mint 2,6 millió embert ért el, és egy nap alatt egy egész havi online értékesítésből származó bevételt tehetett zsebre. Ugyanígy felpörögtek az Amazon, az Instagram és a TikTok felületén is a márkák.
Mi foglalkoztatott minket a legjobban az elmúlt hónapokban?
A bőrápoláson belül a legnagyobb érdeklődés az aknés bőrproblémákkal volt kapcsolatos (49%), ezt követi az anti-ageing témakör (44%), az egyéni életstílusnak, életmódnak megfelelő kozmetikumok (34%) és az érzékeny bőr kezelésére szakosodó készítmények (33%) – derül ki az Euromonitor Beauty Survey 2020 riportjából.
Nem szabad elfeledkezni a kézmosásról sem, ami külön programmá nőtte ki magát az elmúlt hónapokban. A felmérés egészen szép eredményeket adott, szinte mindenki (93%) legalább kétszer mosott kezet egy nap – ami azért még nem egy óriási szám –, de a megkérdezettek 60 százaléka ötször vagy annál többször is megtisztította kezeit. A kézfertőtlenítők is intenzíven előkerülnek, bő 60 százalék legalább kétszer fertőtleníti velük kezeit, általánosságban pedig a harmincas korosztály az, aki előszeretettel nyúl ezekért a készítményekért. Nem véletlen, leginkább ők a „kisgyerekesek”, ki számára mindenképp egyszerűbb saját és az aprónép kezeit letisztogatni géles fertőtlenítővel, mint szappanra és vízcsapra vadászni (a higiéniáról már nem is szólva). Ennyi kéztisztítás pedig igényli a kézkrémet is, 44 százalékuk legalább egyszer bekrémezi a kezét és nagyon érdekes, hogy
azok, akik rendszeresen használnak kézkrémet, 22 százalékuk fényvédős változatot használ, ügyelve rá, hogy a napsugárzás káros hatásai (úgy mint a bőrrák kockázata, a bőröregedés, pigmentfoltok) ne alakuljanak ki.
A hajápoláson belül egy érdekes kategória került az első helyre, a legtöbben az idősödő hajszerkezet védelmével, erősítésével kapcsolatban kerestek kozmetikumokat (57%), csak ezt követte a károsodott, száraz haj ápolása (54%) és a fejbőrproblémák kezelésével kapcsolatos készítmények (42%).
A sminkek területén az arcsminkeket keresték a legtöbben (primereket, BB krémeket, korrektorokat), a szemsminkek a középmezőnyben, az ajaksminkek inkább annál hátrébb végeztek a Beauty Survey 2020 felmérésében – nem csoda, a maszk takarja ajkainkat, szemeink azonban főszerepet kapnak. Beszédes az is, mennyit használtak mindebből a válaszadók. A legtöbben (67%) minimálisan sminkelnek, legfeljebb egy terméket használnak egy héten, 20 százalékuk számára 2-6 termék elég volt a smink elkészítéséhez, és mindössze 13 százalék volt az, aki komolyabb arzenált használt, hétnél is több sminktermékkel festette ki magát.
Bizonytalanság szüli az igényeket
Nyolc hónapja másról sem szólnak a napjaink, mint hogy a koronavírus-járvány görbéje épp hogy áll, mennyi új beteget regisztráltak és milyen biztonsági intézkedések azok, melyeket be kell tartanunk, hogy kordában tudjuk tartani a járvány terjedését. Mindez még a kötélidegzetűeket is könnyen stresszhelyzetbe hozza, általános a bizonytalanság, napi szinten aggódunk hozzátartozóink egészségéért és a munkahelyünkért felváltva. A GlobalData piackutató cég úgy látja, a csontig hatoló bizonytalanság csak még inkább azon márkák malmára hajtja a vizet, amik a wellbeing életérzést hirdetik, amik azt akarják segíteni, hogy jól, jobban érezzük magunkat a bőrünkben úgy, hogy minden eszközt biztosítanak hozzá: felépíthetjük személyre szabott, otthoni szépségrituálénkat, legyen szó arcápolási rutinról vagy egyedi körömdesignról. Sokaknak ugyanis a kényszerűen otthon töltendő idő valóban több szabadidőként realizálódik (főként a fiatalabb korosztálynál), miközben az anyagi helyzet bizonytalanabbá vált: így még mindig olcsóbb rendet tenni az arckrémeink között, néhány körömdíszítő alapanyagot vagy egy epilátort beszerezni, mint havi szinten tízezreket otthagyni a kozmetikusnál.
Fenntarthatóság versus házhoz szállítás
Év elején még mi is arról számoltunk be, hogy 2020-ban meghatározóvá válik a fenntarthatóság a szépségiparban: az újrahasznosított és újrahasznosítható műanyag csomagolás, sőt, a műanyagmentes csomagolás előnyben részesítése, a hulladékcsökkentés, az összetevők környezetbarátabbá tétele – csak hogy néhányat felsoroljunk. A pandémia e nemes eszméket is pár hónapra kispadra ültette, az egészség védelme, a biztonság nagyjából minden mást előrébb sorolt annál, hogy épp milyen flakont szorongatunk. Az online vásárlások is nyilvánvalóan nem a fenntarthatóságot segítik elő, a csomagolóanyagból származó megnövekedett mennyiségű hulladék, a szállítás során képződő széndioxid-kibocsátás egyaránt olyan tényezők, melyek felett nagyvonalúan szemet hunytunk, főként, hogy rengeteg más területen visszaszorult a környezetszennyezés mértéke már csak azáltal is, hogy a világ lakossága egy ideje nem utazik sehová. Mostanra azonban jól látszódik, hogy a fenntarthatóság mint olyan kezd ismét lényeges szemponttá válni a kozmetikumok kiválasztásánál. A GlobalData elemzői úgy látják, a hosszú távú trendeket alapvetően befolyásolja ennek alakulása, függetlenül attól, hogy a korlátozások hatására épp ki, mennyi kozmetikumot rendel a netről.