Magyarországon évente mintegy 24-25 ezer házasságot bontanak fel, vagyis a felük válással végződik. Ennek ellenére sokak életében még mindig rendkívüli szerepe van a rítusoknak, a kiemelt fontosságú események méltó megünneplésének, az új életszakaszba lépés jelképes kinyilvánításának nemcsak a hagyományok őrzése, de a biztonságérzet miatt is, amit a boldogító igen kimondása nyújthat: „én a tiéd, te az enyém” – egy-egy ilyen gesztus biztonságos keretet adhat az életünknek.
Világunkban egyébként is egyre kevesebb rítus és biztonság van jelen, de a koronavírus-helyzet még inkább elhagyatja velünk ezeket a szokásokat – legyen szó akár a vasárnapi családi összejövetelekről, a ballagásról vagy a színházba járásról. Pedig kutatások is bizonyítják, hogy a rítusok egyfajta lelki védőfaktort jelentenek, például csökkentik a függőségre való hajlamot. Ezért is jött jókor a Magyar Menyasszony nevű projekt, amely sokkal több, mint Facebook-csoport: inkább mondható egy „átfogó körképnek a hajdan volt és mai menyasszonyokról”, egy közösségépítő szerelemprojektnek, kordokumentumnak, közösségi gyűjtésnek, ahol a felhasználók által elmesélt történetek, a feltöltött esküvői fotók az adott korról mesélnek. Az augusztus végén alakult Facebook-csoport népszerűsége azt mutatja, bár egyre többen valljuk azt, hogy „csak a papírért” ugyan nem házasodunk,
titkon mégis kicsit arra vágyunk, hogy legalább egy napra ünneppé emeljük a szerelmet, és ezt megörökítsük az utókornak.
Igazi szerelemprojekt
A Magyar Menyasszony szó szerint és átvitt értelemben is szerelemprojekt, mégpedig Simonovics Ildikóé, a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményének kurátoráé, aki már 2012-ben, a Street Fashion Budapest projekt kurátoraként is azt fontolgatta, hogy egy külön részt alakít ki a menyasszonyi ruhás fotóknak. A Street Fashion projekt egyébként – hasonlóan a Magyar Menyasszonyhoz – egy online adatbázis építéséről szólt: az emberek önkéntes alapon tölthettek fel magukról képeket utcai viseletben. „Amikor a Street Fashion projekt honlapjának többszörös átdolgozásán gondolkodtam, eszembe jutott, hogy a Facebookon rengeteg olyan nőt látok, akik a profilképüknek esküvői képet raknak fel. Általában büszkék vagyunk az esküvőn készült képeinkre, hiszen ezeket legtöbbször rengeteg készülődés, tervezés és munka előzi meg. Az esküvő valójában a nők ünnepe, legtöbbünk már kislánykorában elgondolkodik azon, milyen lesz menyasszonyként. Ráadásul a családokban az esküvői képek sokadíziglen fennmaradnak, így az is tud csatlakozni a Magyar Menyasszony gyűjtéshez, aki maga még nem is házasodott” – mondja Ildikó.
„Dédszüleim 1904-es esküvője Kiskundorozsmán. A kép szegedi műteremben készült. Lapéta Kovács Magdolna –akkor 18 éves – és Farkas Mihály 23 éves. Bordányban, a tanyavilágban éltek. Ha jól tudom, a buszmegállót ma is Farkas-tanyának hívják. 5 gyermekük született, halálukig együtt maradtak” (Feltöltötte: Taraczky Judit)
Hosszú pihentetés után, a Rotschild-projekt lezárásával (Rotschild Klárának, a Horthy- és a Kádár-kor divattervezőjének életútját, a kor öltözködési kultúráját bemutató CLARA című kiállítás és az ebből készült katalógus és könyv – a szerk.) került elő újra a Magyar Menyasszony terve, de egy sokkal izgalmasabb felületre terelve, Facebook-csoportos közösség építő kampányként. „A Magyar Menyasszony – a Rotschild-projekthez hasonlóan – egy több műfajú témafeldolgozás: 2022-re nagyszabású kiállítást, könyvet és katalógust is tervezek belőle. A csoportot azért hoztam létre augusztusban, hogy egy hatalmas, térben, időben és társadalmi szinten is minél nagyobb kiterjedésű esküvői kép archívum jöjjön létre. A csoporttagok önkéntes alapon csatlakozhatnak, és oszthatják meg a közösséggel a fotóikat és a hozzá tartozó történeteket. Tagként lehet aktív posztoló, de puszta nézelődő is az ember, kalandozhat közel 150 évnyi képben- és írásban elbeszélt történetekben. A menyasszonyi ruhákon túl szerintem pont ezek a személyes, emberi történetek a legizgalmasabbak.”
Sárga csillagos menyasszonyok, katonaruhás vőlegények
A Magyar Menyasszonynak a személyes történeteken túl kulturális, társadalomtörténeti vonatkozása is van: a fotók és a hozzájuk készült leírások nemcsak az esküvői szokások és az öltözködés/divat változásáról, hanem a magyar történelem sorsfordító pillanatiról rajzolnak kultúrtörténeti képet az elmúlt 150 év magyar társadalmáról. „Rengeteg érdekességet ki lehet olvasni a fotókból, de sokszor nem maga a kép vagy a ruha indítja meg az embereket, hanem a mögöttes tartalom, ami tökéletesen leírja az adott korszakot. Például a háború alatt nem voltak fehérek a ruhák, mert a családok gyakran gyászoltak valakit. Egy fekete esküvői ruha, egy katonaruhás vőlegény vagy egy utcai ruhában házasodó menyasszony fotója arról árulkodik, mennyire fontos volt a háborúban elköteleződni, hiszen senki sem tudhatta, mit hoz a holnap. Ezekben a helyzetekben nem a külsődlegesség számított, a fotókon a szerelem és az elköteleződés igénye jelenik meg. Ez tükröződik például a sárga csillagos pár képén is, amelyen Kis Ágnes és Róth Dezső látható utcai ruhában, akik a fotó elkészülte után nem sokkal életüket vesztették; Ágnes agyhártyagyulladásban halt meg, férjét a nyilasok a Dunába lőtték. A fotó mégis a kettejük kapcsolatának boldog pillanata.
Kis Ágnes (Budapest, 1923–1945) és Róth Dezső (Vásárosnamény ?–1944), Budapest, 1944 nyara. Kis Ágnes szüleit, édesapját, Kis Pál neves Király utcai fényképészt és édesanyját 1944 decemberében Buchenwaldba deportálták, ahol mindketten életüket vesztették. Emléküket botlatókő őrzi a Király utca 51. sz. ház előtt, ahol Kis Pál fényképészműterme volt. Kis Ágnes 1945 nyarán agyhártyagyulladásban halt meg, férjét a nyilasok a Dunába lőtték (Fotó: Fortepan/Shoshanna Shofrony–Kis Marianne)
Az érzelmek és a magánszféra független attól, hogy milyen politikai környezetben élnek az emberek.
Például az 50-es években, amikor nem lehetett öltözködni, sokan akkor is szép ruhát csináltattak maguknak erre az alkalomra. Akinek fontos az esküvő, minden követ meg fog mozgatni azért, hogy minden a legtökéletesebb legyen.”
„A régi fotók arról is tanúskodnak, hogy az öltözködési kultúra mennyire leköveti az aktuális divattrendeket – folytatja Ildikó. – Egy századfordulós esküvői ruha például sokkal bonyolultabb és összetettebb, mint a 20-as évek ruhái, amelyek hosszban is rövidültek, a 60-as évekre pedig előkerültek a térd fölé érő mini ruhák. Voltak olyan időszakok is, amikor az alkalmiság helyett a praktikum került az előtérbe – például a 60-as, 70-es években –, és kiskosztümöt, egyszerű, máskor is hordható ruhákat csináltattak maguknak a menyasszonyok, persze ezeket sokszor később mégsem vették föl. Tíz-húsz évvel ezelőtt a hercegnős, kétrészes, különfűzős, dekoltált ruhák voltak hangsúlyosak, ma már elég változatos képet mutat az esküvői ruhatrend. Amellett, hogy még mindig jelen vannak a csipkék, a tüllök, a nemzetközi irányban – amit például Benes Anita és Bálint Sára ruhái is képviselnek – elsődleges szerep jut a kézimunkának, az exkluzív kialakításnak, az anyagoknak, a ruhák sokkal lágyabb esésűek, követik az alakot. Ezek tulajdonképpen nagyon szép estélyi ruhák „menyasszonyosítva”. Ami a hosszt illeti, ebben máig őrizzük a 19-20. századi hagyományokat. Egy alkalmi, de elegáns estélyi ruha hosszú, az esküvői ruha pedig eredendően az estélyi ruha fennköltségéből táplálkozik, de általában visszafogottabb, zártabb annál.”
Miből lesz a konfetti?
A divaton kívül az esküvői szokások változásáról is sokat elárulnak a képek, amelyek gyakran azzal szembesíthetnek, hogy az egykor fontos tartalommal megtöltött rituálék mára kiüresedtek, és alig-alig tudjuk, mit miért csinálunk a szertartáson. A Facebook-csoportba posztolt 1927-es Színházi Életben megjelent cikk például azt taglalja, hogy a konfetti, amelyet a friss házasok fejére szór a násznép, csak a rizst helyettesíti, és eredetileg a termékenység szimbóluma volt, ahogy a búzakalász is, amely aztán esküvői kaláccsá változott, és a fiatal házasok feje fölött szokás eltörni. „A fotók azt is megmutatják, milyen szimbólumrendszereket használtak régen az emberek. Ezek közül sok kikopott, vagy úgy használjuk őket, hogy nem ismerjük a jelentésüket. A mirtuszkoszorú például a szüzességet, a tisztaságot, az ártatlanságot szimbolizálta, akárcsak a menyasszonyi ruha fehér színe, ami egy 19. századi hozomány. Van, ahol komoly képi szimbolikája van annak, hogyan rendezi be a fotós a párt, egymáshoz érnek-e vagy sem, mosolyognak-e vagy komoly arcot vágnak stb. Vannak olyan fotók, ahol elsőre meg sem lehet állapítani, ki a házaspár, mert a koszorúslányok is a párjaikkal állnak, ugyanolyan szép ruhában és csokrokkal, mint a házasok. Ennek az volt az oka, hogy ne tudják megkülönböztetni őket a menyasszonytól, és így az ártó, rossz szellemeket megtévesszék. Ma már az öltözetünknek nincs olyan erős szimbolikája, mint régen, amikor mindent leolvastál egy emberről a ruhája alapján – magyarázza Ildikó, és hozzáteszi: Nagyon érdekes az is, hogy a 19. század végén, a 20. század elején külön elmentek a családok műtermi fotót készíttetni, és nem a fotós települt ki az esküvőkre, mint manapság. Megváltozott az esküvő dokumentációja is:
míg a 90-es évek végén, a 2000-es évek elején alig-alig készült fotó az esküvőről, ma már külön iparág épül erre, sokkal inkább a vizualitáson, az önreprezentáción van a hangsúly.”
Soproni fényképész műtermi felvétele, 1900-as évek eleje
A szerelem mindent legyőz
A divattörténész szerint a csoport népszerűsége nemcsak annak köszönhető, hogy az emberek szeretnek nosztalgiázni, hanem annak is, hogy itt csupa boldog pillanat került képileg megörökítésre. „Még ha nem minden házaspár maradt együtt, ezek a fotók mégis a boldogságról tanúskodnak. Többen is írtak nekem, hogy a Magyar Menyasszony azért is szól a szívükhez, mert most mindannyian nehéz időszakot élünk át. Nagyon jó ilyen megható dolgokat olvasni, az emberek boldogságának megörökített pillanatait nézegetni. Azok is tudnak ehhez kapcsolódni, akiknek nem volt esküvőjük, ahogy azok is, akik esetleg nem boldog emlékként őrzik magukban a házasságukat, hiszen nekik ott vannak a szüleik, nagyszüleik esküvői fotói. Összességében egy nagyon pozitív életérzés az, ami ezeken a képeken keresztül megidéződik.”
Ildikó szerint kifejezetten népszerűek azok a fotók, amelyeken ma már 50 éve együtt lévő párok szerepelnek, vagy ahol a házaspárok egyik tagja ugyan meghalt, de élete végéig, „holtodiglan” boldog házasságban élt. „Az emberek nagyon áhítják a szeretetet, különösen most, amikor kontaktus nélkül, félelemben élnek.
Nekem úgy tűnik, hogy a legtöbben vágyunk egy boldog párkapcsolatra, a fotók pedig ennek a megvalósulásának a lenyomatai. A Magyar Mennyasszony hitet ad abban, hogy van remény.
