Nemrég érkezett meg a Netflixre egy hatrészes sorozat, ami valószínűleg nem fog olyan hullámokat vetni, mint mondjuk az Emily Párizsban, nem lesz olyan hihetetlenül sikeres, mint a Vezércsel, sőt valószínűleg egyáltalán nem fogjuk viszontlátni abban a tízes listában is, ami elvileg azt mutatja, hogy Magyarországon éppen mely filmek/sorozatok azok, amik a legnépszerűbbek. Ez a We are the champions című hatrészes dokumentumsorozat.
Igen, pontosan az a címe, mint a Queen egyik legnagyobb slágerének, illetve mint egy brit műsornak, ami 1973 és 1995 között futott, és amiben gyerekek vetélkedtek egymással. Vetélkedők a Netflix sorozatában is vannak, sőt, ezekről szól a We are the champions, csak egy kicsit másként. A bemutatott versenyekkel és a hozzájuk hasonló rendezvényekkel főként újságok kis színes történetekkel foglalkozó rovatában találkozni – csak annyit mondunk, az első rész a sajtkergetésről szól, az utolsó pedig békaugratásról is.
És ne rettentsen el senkit az, hogy benne soha nem buzgott a versenyszellem, sőt, irtózik mindenféle megmérettetéstől, egy közös pontja ugyanis mindenképpen van a We are the championsnek és a Vezércselnek: míg utóbbi azokat is be tudta szippantani, akik semmit nem konyítanak a sakkhoz, és nem is igazán érdekli őket ez a szellemi sport, előbbi hihetetlenül szórakoztató, sőt, néha lélekmelengető lesz azok számára, akiket a kompetitív szó láttán kiráz a hideg. És sok helyen, sok műsorról írták már azt, hogy egy ilyen pocsék évben mint 2020 ez bizony ez egy olyan sorozat/film, amire nagyon is szükségünk volt,
és hogy a We are the champions tényleg reményt ad, felemel, megnevettet és úgy általában segít egy kicsit elszökni a valóság elől.
És ezt nemcsak mi mondjuk, hanem a sorozat narrátora és vezető producere Riann Wilson is, akit sokan a Hivatal (Office) sorozat egyik legkellemetlenebb figurájaként ismernek. Igen, ő volt Dwight Schrute.
Mint a szokatlan dolgok szakértője, nagyon örülök, hogy bemutathatom ezeket a versenyzőket… Ilyen időkben különösen szükség van hősökre, jöjjenek akár egy táncoló kutya vagy egy jojóversenyző képében
– nyilatkozta a sorozatról.
Hasonlókat mondott Chris Uettwiller, a műsort gyártó Dirty Robber vezérigazgatója is. „A versenyzők lelkesedése és szenvedélye ragadós, és úgy általában megindító. Ki gondolta volna, hogy a sajtkergetés egyszer megindító lesz.”
Mielőtt rátérnék a sorozatra, jöjjön egy kis ismertető a benne szereplő versenyekről, mert a We are the champions csínján bánik az információkkal, inkább hangulatot igyekszik átadni.
A Cooper’s Hills-i sajtkergetés
Minden májusban egy csendes angol faluban, Brockwortban emberek ezrei gyűlnek össze, hogy megnézzék, vakmerő férfiak és nők, hogyan erednek egy többkilós Gloucester-sajt nyomába egy meredek domboldalon. Mindez már nem csak a helyiek szórakozása, a világ minden tájáról érkeznek érdeklődők és versenyzők. Bár az gondolnánk, az a győztes, aki elkapja vagy utoléri a sajtot, de nem ez a lényeg. Rohanni, pontosabban a hely adottságai miatt bucskázni kell utána, a célvonalnál pedig a helyi rögbicsapat kapja el a lendületben lévő versenyzőket. Az a győztes, aki elsőként érkezik meg a célba. A férfiaknak és a nőknek külön versenyt rendeznek, bár aránytalan az elosztás, mert a férfiaknak három, a nőknek pedig csak egy futam jut. Hogy pontosan mi az eredete, nem tudni, egyesek szerint a legeltetési jogok megtartása miatt alakult ki ez a hagyomány, mások szerint egy pogány szokásból ered. Az első írásos emlék az eseményről 1826-ból származik.
A 2014-es győztes sajtkergetők (Fotó: Tolga Akmen-Anadolu Agency)
A sajtkergetés veszélyes üzem, 1993-ban például tizenöt ember sebesült meg, közülük négyen súlyosan. 2009-ben el is maradt a rendezvény a biztonsági kockázatok miatt, egy évvel később azonban nem hivatalosan, és jóval kisebb csinnadratta mellett ismét megtartották, hogy ne szakadjon meg a hagyomány. Hogy mennyire fontos ez a hagyomány, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy amikor 2019-ben a Királyi Posta (Royal Post) kiadott egy bélyegsorozatot az Egyesült Királyság furcsa és csodálatos szokásairól, akkor bizony a Cooper’s Hill-i sajtfutás is helyet kapott a gyűjteményben.
A legdurvább csilievő verseny
A csilirajongók körében szinte mindenki ismeri Smokin’ Ed Currie-t, az ő nevéhez fűződik a világ legerősebb paprikája, a Carolina Reaper, ami 2013-ban bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is. A Carolina Reaper átlagos csípőssége 1 569 300 SHU (Scoville-féle csípősségi egység), legcsípősebb példányának csípőssége pedig 2,2 millió SHU volt. Csak összehasonlításképpen: egy jalapeño erőssége 3500-8000 SHU között mozog.
Az őrült tudósnak is titulált Smokin ’Ed Currie az 1980-as években kezdett paprikát termeszteni, az 1990-es években már több mint 800 töve volt. A saját otthonában, a barátoknál, családtagoknál, ismerősöknél nevelgette a növényeket, feleségével csak a 2000-es évek elején jutottak el oda, hogy vegyenek maguknak egy farmot. Időközben megalapították saját cégüket, a PuckerButtPepper Companyt, de 2019 augusztásáig kellett várni, hogy megrendezzék az első saját csilipaprikaevő versenyüket.
A csilievés művészet (Fotó: Netflix)
Az ilyen megmérettetéseken a szabályok általában a következők: a versenyzők elé egyre erősebb és erősebb paprikákat tesznek, és azokat szépen meg kell enni, csak a száruk maradhat. Aki nem bírja, jelezheti, hogy kiszáll, de annak is távoznia kell, akinek rókáznia kell vagy aki tejjel enyhíti kínjait. A legtöbb versenyen a Carolina Reaper az utolsó állomás, hiszen ez a legpokolibb paprika. Smokin ’Ed Currie azonban nem volt ennyire kíméletes a versenyzőivel, viszonylag hamar ledobta az atombombát.
Fantázia fodrászverseny
Akárcsak csilievőversenyekből, fodrászversenyekből is sok van. A doksi készítői úgy gondolták, hogy a mezőnyből kiemelkedik az atlantai Bronner Bros. Szépségshow-jának egyik műsorszáma. A céget, ami az afroamerikai vásárlóknak kínál hajápolási termékeket, 1947-ben Dr. alapította Nathaniel H. Bronner és Arthur E. Bronner. Első rendezvényüket egy helyi ifjúsági központban tartották meg (azon mindössze háromszázan vettek részt), de azóta óriási népszerűségre tett szert, ma már az Egyesült Államok egyik legnagyobb multikulturális szépségápolási show-ja, és évente több mint 30 ezer szakmabeli és érdeklődő látogat el erre az eseményre.
Az egyik főlátványossága a Fantasy fodrászverseny, ahol ugyan van kötelező téma (2019-ben ez a mardi gras volt) és persze egy-két szabály is, de a versenyzők alapvetően szabadon engedhetik a kreativitásukat, és az a lényeg, hogy minél látványosabb, minék extravagánsabb frizurákat készítsenek. A fodrászoknak 90 perc áll rendelkezésükre bonyolult, szobrászati hajköltemények elkészítésére, de persze van lehetőségük egy kicsit előre készülni, és természetesen az nyer, aki a zsűri szerint a legjobb munkát végezte.
Fotó: Netflix
Nemzetközi jojó-világbajnokság
Rendben, a jojót nem kell bemutatni senkinek. De a története talán megér egy-két szót: a játékszert nagyon sokan kínai eredetűnek gondolják, bár i. e. 500 környékén felbukkant Görögország területén, innen jutott el Európa többi részébe és Ázsiába. A francia forradalom idején egész Európában híressé vált emigrette néven, a yo-yo név pedig a Fülöp-szigetekről ered, és persze az évszázadok során azért változott az eredeti koncepció. A modern jojó komplikáltabb változatainál a tengely körüli hurkot csapággyal helyettesítik, és mivel így kisebb a súrlódás, a jojó sokkal tovább tud szabadon forogni.
Az első világversenyt Londonban rendezték meg, de egészen 1992-ig nem voltak éves szinten ilyen bajnokságok. Egészen 1997-ig a Nemzetközi Zsonglőrök Szövetsége (IJA) éves montreali kongresszusán tartották a világversenyt, ami aztán átköltözött Hawaiira, a szervezést átvette ugyanis egy helyi cég, a HPK Marketing. Az USA 50. államának a sorozatban is fontos szerep jut, hiszen itt született a 2018-as világbajnok, Evan Nagao, és az ő édesapjának, Alan Nagaónak köszönhetően lett az 1990-es években ismét népszerű ez az egyszerű, de nagyszerű játékszer. 2013-ban magyar győzelem született, Karancz János lett a világbajnok a legfontosabb, 1A-s kategóriában, mikor is a versenyzőknek egy jojóval kell bemutatnia különböző látványos trükköket. Idén egyébként Magyarországon lett volna a világbajnokság, de a világjárvány miatt 2020-ra tolták. A We Are the Champions a 2019-es, Clevelandben megrendezett világversenyre látogatott el.
Táncoló kutyák
Talán sokan ismerik a díjlovaglás egyik leglátványosabb formáját, a zenés kűrt, amikor lovasok és lovaik zenére, azzal összhangban mutatnak be gyakorlatokat. Pár évtizede van hasonló sportág a kutyatulajdonosok és kutyáik számára, ez a dog dancing. A sorozatban két műfajjal találkozunk: az egyik freestyle, a másik pedig a heelwork, vagyis szabadon követés láb mellett zenére. Utóbbi az 1990-es években alakult ki, úttörőjének Mary Ray brit kutyatrénert tartják, és nagyjából ezzel egy időben született meg a freestyle műfaj is. A stáb a 2019-es az európai bajnokságra látogatott el, amit az olaszországi Cavaion Veronesében rendeztek meg, és ahol a zsűriben helyet fogalt az Angliában élő, magyar származású Szkukalek Attila, aki a freestyle műfaj egyik legkiemelkedőbb versenyzője.
Amennyire látványos, annyira sok munka van benne (Fotó: Netflix)
Békaugratás Angels Campben
A békaugrást Mark Twain Calaveras megye híres ugróbékája című 1865-ös novellája ihlette, és 1928 óta évente rendeznek ilyen versenyt a Calaveras megyei Angels Campben, bár Indiana, Ohio, Washington, Maine, Missouri, Louisiana, New York, Wisconsin államokban és Kanadában is vannak hasonló bajnokságok. A verseny lényege: minden résztvevő saját békával nevez (vagy választhat azok közül, amiket a megmérettetés előtt fogtak be), és amikor ő következik a sorban, leteszi a választott ökörbékát a starthoz, mögé térdepel, és megpróbálja rávenni, hogy ugorjon. Három ugrás után pedig lemérik a távolságot, és az nyer, akinek a békája a legmesszebbre ugrott. A győztesnek 750 dollár jár, és persze egy emlékplakett. Aki pedig megdönti az 1986-os rekordot (ami 6,547 méter), az 5000 dollárt visz haza. A versenyzőknek természetesen oda kell figyelniük, hogy milyen körülmények között tartják a békákat, miután befogják őket, és a bajnokság után szabadon kell engedni az állatokat.
Fotó: Netflix
A csilipaprika is lehet szexi
Csak a leírás alapján is biztosan lesznek, akik tudják, hogy a körülbelül 30 perces részek közül melyek lesznek a kedvencei. Részünkről: azok a részek működnek jobban, amik kevésbé hivatalos vagy komoly versenyekről szólnak, vagyis ahol nincs bonyolult pontozási rendszer, amit el kellene magyarázni, meg kellene érteni, hanem viszonylag egyszerű eldönteni, hogy ki nyer.
A sorozatot angolos humor jellemzi, szóviccekben sincs hiány. Érdemes bekapcsolni a magyar feliratot, mivel az is okozhat vidám pillanatokat, például amikor látjuk, hogy a hottest pepper legdögösebb paprikaként szerepel.
Bármennyire is furának, különcnek és extrémnek tűnnek is a résztvevők vagy akár maga a verseny, a készítők nem törnek pálcát senki felett, nem figuráznak ki senkit. Amennyire lehet, tisztelettel bánnak alanyaikkal, a humoros megjegyzések sem bántóak. A lassított és közeli felvételeknek köszönhetően úgy érezzük, mi is ott vagyunk, mi is a részesei vagyunk a versenyeknek. Olyan, mintha megszűnne a külvilág, együtt izzadunk a csilievőkkel, beleszédülünk abba, ahogy a drón szépen lassan a sajtgurító domb fölé emelkedik, és elkezdjük feltúrni az internetet, vajon hol lehet jojót kapni.
Pont a fanyar humor miatt pedig egyáltalán nem fáj, hogy alapvetően olyan sokat ismételt, kissé közhelyes tanulságokkal akarnak szembesíteni minket, hogy a hagyományok nagyon fontosak, ezek kötnek minket össze az őseinkkel, hogy nem baj az, hogyha néha megszegjük a szabályokat, így megy előre a világ, hogyha valaki sikereket akar elérni, akkor nem árt tisztában lenni a gyengeségeivel, és dolgozni azokon, hogy nem mindig a győzelem a fontos, hanem hogy megtaláljuk a helyünket a világban, azt a támogató közeget, ahol elfogadnak és szeretnek minket, és hogy az egyik ilyen közösség – jó esetben – a család.
Folyt.köv.?
Hogy lesz-e második évad, azt egyelőre nehéz megmondani. 2020-ban a világjárvány miatt rengeteg esemény elmaradt, ami ebbe a sorozatba kívánkozik. De mindenképpen jó lenne a folytatás, ugyanis nemcsak a pandémia közepén van szükség ilyen könnyed, picit felszínes, de néha hitet adó szórakoztatásra. És hát alapanyag van bőven, hiszen őrült, szokatlan, érdekes, fura versenyekből megszámlálhatatlanul sok van, kezdjük például a japán babasíróversenytől a finn feleségcipelő futáson át a világ számos pontján megrendezett kő-papír-olló bajnokságokig.
