nlc.hu
Trend
Méregdrága horrorcipőket kínál egy skandináv-olasz márka

Háromszázezer forint a véres horrorcsizma, maradhat?

Nem mindennapi dizájn, nem mindennapi árak, de van méret, ami már így is elfogyott.

Beate Karlsson, a New York-i  Pyer Moss egyik divattervezője az Instagramja alapján szereti a furcsa, meghökkentő és a szürreális dolgokat, neki köszönhetjük például, hogy Kim Kardashian fenekéből hordható ruhadarab lett. Karlsson most emelte a tétet, az AVAVAV Firenze márka számára ugyanis egy olyan cipőkollekcióval rukkolt elő, ami biztosan megosztja majd az embereket.

De igény az biztosan van, hiszen a Véres láb fantázianevű csizma hiába került 900 euróba, vagyis több mint 300 ezer forintba, már mérethiányos a kínálat, de ugyanez a helyzet a szintén 900 eurós Nagyon nyálkás lábbal, illetve a 600 eurós Ujjas lábbal. Természetesen aggodalomra nincs ok, a webshop szerint aki akar, feliratkozhat a várólistára.

Beate Karlsson már korábban is tervezett lábbeliket, de azoknál inkább a látvány volt a fő szempont, és nem az, hogy – amennyire a műfaj engedi – hordhatóak, most viszont úgy döntött, mégis ebbe az irányba indul el. 

(via Papermag)

Horrorcipő

Foto: AVAVAV/Facebook

Ez a divat?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top