A boltok kifosztása karantén idején

Viszonylag ritka jelenség, hogy nosztalgiát ébresszen bennünk valami, ami még javában tart, de a koronavírus-járvány annyit változott egy év alatt, hogy ebbe a kategóriába esik. 2020. március 13-án pénteken jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy azt követő hétfőtől digitális oktatásra áll át az iskolai rendszer, és ezzel együtt bezárják a vendéglátóhelyeket. A tavaly ezen a napon kezdődő karantén-életünket minden viszontagsága ellenére még belengte az újdonság varázsa és a remény, hogy ez egy speciális helyzet, ami nem tart sokáig. Gyermeki naivitásunk, az otthonülés és a tény, hogy a legtöbb magyar ember járványügyi alapismereteit a Vírus című Dustin Hoffman-filmből szerezte, néhány jellegzetes, mai szemmel néha bizarrnak tűnő, vagy értelmetlen viselkedésformához vezetett, amiket azóta elhagytunk, mert mire igazán aktuálissá váltak volna, az egyre rémesebb magyar esetszámok és gazdasági válság hatására teljesen deszenzitizálódtunk, és meghaladtuk vagy meguntuk őket. Egy szubjektív toplistával szeretnék emléket állítani ezeknek a talán soha vissza nem térő dolgoknak, amik pár hétig meghatározták a furcsa, keserédes hétköznapokat a nagy magyar lockdown idején. 

10. Karantén-dalok

Még meg sem száradt a tinta a felhatalmazási törvényen, és gyakorlatilag máris elárasztottak minket a zenészek, celebek és civilek által egyaránt folyamatosan gyártott zenei performanszok és kollaborációk, állandó vizuális elemként az otthonról webkamerába éneklő fejekkel. Akadtak jobb és kínosabb produkciók is, de arra mindenképp jók voltak ezek a körkapcsolás jellegű videók, hogy egy kicsit erősítsék a szolidaritást az emberekben: amikor még a híresember is csak a számítógépe előtt produkálhatja magát, akkor tényleg együtt ülünk a szarban. 

9. Tiger King

A tavaszi karantén alatt kétféle ember élt Magyarországon: aki már április elején látta a Netflix tigristulajdonos amcsi pszichopatáiról szóló dokumentumfilm-sorozatát, és aki valahogy kihúzta a hónap második feléig, hogy ráfanyalodjon. A baráti beszélgetések a kötelező udvariassági körök (mikor láttad utoljára anyádat?) és a svéd modell megtárgyalása után rendszerint a „ti már láttátok a Tiger Kinget?” kérdéssel folytatódtak. Egyébként azóta már dolgoznak Hollywoodban a sorozat egész estés filmmé adaptálásán, ki más, mint Nicholas Cage főszereplésével, Donald Trump pedig nem adott elnöki kegyelmet a bebörtönzött főszereplő Joe Exoticnak. Információmorzsák az agyamban, amik a pandémia nélkül valószínűleg nem lennének ott, és lehet, hogy nem is hiányoznának.

8. A „svéd modell”

• Úgy tűnik, a svéd modell kifizetődő.
• Fenntartható-e a svéd modell?
• Nem, a svéd modell nem győzött.
• Mégis működik a svéd modell?
• Mégis megbukott a svéd modell?

Fentebbi csak pár, találomra kiválasztott, tipikus internetes cikk-főcím tavalyról. A média heroikus erőfeszítésekkel préselt ki minden egyes kattintást a Svédország sajátos védekezési stratégiáját övező diskurzusból, miközben valószínűleg mindenkinek volt az ismerősei között legalább egy önjelölt járványügyi szakember, aki folyamatosan azzal agitálta a környezetét, hogy hülyeség bezárni, a svéd modell a nyerő, és egy másik, aki szerint meg ez teljes baromság. Mert nézd meg, a svédek már bezzeg nyitnak, sőt be sem zártak. Na jó, de milyen áron? Elérhető a nyájimmunitás. Sosem érhető el a nyájimmunitás. Most már hosszú hónapok óta látványosan nem érdekli a nagyközönséget a téma – amihez valószínűleg lehet némi köze annak, hogy Svédországban összesítve most már kevesebben haltak meg egy év alatt, mint a kis híján azonos lélekszámú Magyarországon. Szóval, végül is a svéd modell sikeres volt. Vagy mégsem.

7. Operatív törzs

Az operatív törzs a magyar néplélekre optimalizált lakossági kommunikációban verhetetlen magyar kormány egyik legnagyobb találmánya: autoritást színlelő, de esendő karaktereit a hollywoodi katasztrófafilmek kemény kezű, nemes lelkű szakértő-akcióhőseiből, és a Szomszédok sopánkodó kispolgáraiból gyúrták össze. Ha Szikszay Etusnak és a Függetlenség Napja Whitmore elnökének szerelemgyereke születne, pontosan olyan lenne, mint Müller Cecília. Azt ugyan egy pillanatig sem hihette el egyetlen, minimálisan józan gondolkodású néző sem, hogy tényleg egy húsvéti tojások kihipózásáról hadováló nénike, vagy egy bürokratikus körmondatokba belebonyolódó rendőr hozzák az érdemi járványügyi döntéseket, de vélhetően nem is ez volt a cél. A lényeg, hogy a Dallas után 30 évvel végre újra volt valami, ami országszerte rendszeresen a képernyő elé ültette az egész családot. Egy rövid ideig még a sajtó is feltehetett kérdéseket, aminek aztán gyorsan elejét vették, hogy onnantól tényleg semmi ne zavarhassa meg a kollektív nemzeti összetartozás élményét ezekben a vészterhes időkben. A nagy csapat valamiért mégis jelentősen háttérbe szorult a második és a harmadik hullámra, sőt még Győrfi Pál is kikopni látszik a közbeszédből – csak Müller Cecília és a nyunyókája örök.

Forrás: Egymillióan a magyar sajtószabadságért

6. Mindent fertőtlenítés

Az alapos kézmosás fontos, és őszintén hálásak lehetünk a járványnak, hogy talán végre sikerült megtanítania az embereket normálisan tisztálkodni. De a személyes higiéniára való kényszeres törekvésnek, a viszonylagos információhiánynak és a paranoiának az első hullámban még létrejöttek olyan, Facebookon terjedő eltúlzott elővigyázatosság-kombinációi, amik utólag visszatekintve megmosolyogtatók: az otthoni helyiségek külön-külön végighipózása, a posta és a bevásárolt termékek napokig tartó karanténba helyezése, a boltból hozott étel végigfertőtlenítése, a hazaérkezés utáni azonnali hajmosás, az utcai ruháink zsákba gyűjtése, gumikesztyű hordása, és a kutyák folyamatos fürdetése.

5. ZOOM-házibuli

Valószínűleg marketing-iskolákban fogják elemezni a fordulatot, amikor a járvány kitörésekor az előtte szkájpolásként számon tartott videocsetelésre egyszer csak zúmolásként kezdett el hivatkozni a nép. Az online mítingek és a mindent megszívó pedagógusokat (és szülőket) sújtó digitális oktatás mellett a szabadidős tevékenységeket is hamar elkezdte bedarálni a zúmolás, hogy aztán előbb-utóbb mindannyian odáig süllyedjünk, hogy megpróbáljunk zúmon keresztül bulizni is. Az elkerülhetetlenül egymás kényszeredett bámulásával járó videós kommunikáció természeténél fogva ellentmond a baráti összejövetelek laza légkörének, de akkor úgy gondoltuk, még a közös sétákat is jobb elkerülni, biztos, ami biztos. Ez a fajta túlbuzgóság a mai tizenötszörös esetszámoknál sem annyira jellemző már, a fiatalok inkább titkos Facebook-csoportokban szervezik a házibulijaikat, maximum tíz főig és nyolc óráig egyébként legális is, aztán ha kopogtat a rendőrség, még mindig el lehet menekülni az ereszcsatornán.

Forrás: The Last Supper

4. Karantén-önmegvalósítás

Emlékszik még a kedves olvasó, amikor körülötte mindenki rájött, hogy mindig is makramézni/akrojógázni/kenyeret kovászolni akart, csak eddig nem volt rá ideje? A karantén romantikájához hozzátartozott a nyakunkba szakadó végtelen mennyiségű szabadidő erőltetett felruházása a spiritualitással, hogy nem elég elütnünk az időt valamivel, csak akkor lesz értelme a járványnak, ha még önmagunkat is újra feltaláljuk, fejlesztjük közben. Sokan ma már távolinak tűnő gyermeki idealizmussal vetették bele magukat a helyzetbe. Nem dolgoztunk, ami rossz volt. Közelebb kerültünk a természethez, ami jó volt. És itt emlékezzünk meg azokról is, akik a kényszer hatására maguk próbálták elkészíteni a saját frizurájukat, és életükben először használtak hajvágó gépet.

3. A boltok kifosztása

Érthető volt, amikor 2020 tavaszán a Magyarországon korábban legfeljebb építkezéseken és tüntetéseken használt arcmaszkok a kézfertőtlenítőkkel együtt villámgyorsan eltűntek a boltok polcairól, és ez szinte végig így is maradt az első hullám elültéig. (Az élelmesebbek jutányos áron a festékboltból szerezték be a denaturált szeszt, miután a gyógyszertárakból kifogyott a tiszta alkohol.) Kevésbé volt érthető, hogy a korlátozások bejelentése után egyes vásárlók ösztönösen elkezdtek egy olyan posztapokaliptikus világra készülni, ahol a liszt, az élesztő és a WC-papír a legfontosabb erőforrások, amiket – nyilván az ádáz utcai harcokat megelőzendő – jobb már előre minél nagyobb mennyiségben felhalmozni, és elkapkodni embertársaink elől. Mindezt úgy, hogy ellenben például a múlt héten tülekedést okozó IKEA-val, az élelmiszerboltok nyitva tartása szinte érintetlen maradt az első hullámban. 

Üres polcok a kifosztott Bécsi úti Tescóban tavaly ilyenkor (Forrás: nlc)

2. Taps az egészségügyi dolgozóknak

Amikor a magyar kórházak még bőven a kapacitásukon belül teljesítettek, a globális social media trendekre érzékenyebbek már úgy tapsolták az egészségügyi dolgozókat az ablakokból kilógva, mintha itt is Lombardia lenne, ahol valóban drámai állapotok között kellett túlterhelt orvosoknak olyan borzasztó döntéseket hozni, mint hogy kinek ne jusson lélegeztetőgép. Most, hogy már ténylegesen olyan számokat produkálunk, mint Lombardia, és az alkalmatlan törvényhozással még mélyebbre lökött magyar egészségügy folyamatosan az összeomlás szélén áll, régóta nem tapsol nekik senki. Ami attól eltekintve, hogy teljesen logikátlan, tulajdonképpen nem is akkora baj: a hősnek kikiáltás és annak különböző formái, mint például a taps, minden jó szándékuk ellenére nem csak hogy nem segítenek az egészségügyi dolgozóknak, hanem legitimálják azt az igazságtalan elvárást, hogy ezen szakmák képviselőinek erőn felül teljesítve kell feláldozni önmagukat, ha szükséges, ami hamis morális alapot képez a kizsigerelésükhöz. Ha jobb egészségügyet akarunk, akkor egy széles körű társadalmi összefogásnak pontosan arra kellene törekednie, hogy orvosnak, ápolónak, mentősnek (szociális dolgozónak, tanárnak stb.) lenni lehetőleg még szélsőséges esetben se intézményesített heroizmus legyen, hanem megfelelő körülmények között végezhető, élhető és jól fizető munka. A tapsra, a bálványozásra mindenekelőtt nekünk volt szükségünk, akik mások felmagasztosításával könnyíthettünk a saját tehetetlenség-érzésünkön. 

1. 2020

2020 legnagyobb mémje 2020 volt, más néven Minden Idők Legrosszabb Éve. Legalábbis a millenialok szerint, akiknek eddig a pontig a legemlékezetesebb közös történelmi traumája talán az volt, amikor Antall József halála miatt félbeszakadt a Kacsamesék. Sajnos kevés mém veszít ilyen tempóban az aktualitásából, mint ez. A vírus új mutációi fertőzőbbek és halálosabbak, így ha csak a számokat nézzük, 2021 várhatóan igen hamar be fogja előzni, majd lehagyni 2020-at – vakcina ide vagy oda. Ha ennyire lassan haladunk a tömeges oltással, a nyarunk lehet még rosszabb is, mint az elmúlt évben, amikor a napi 10 fő körüli halálozási statisztika mellett még utazni is lehetett. Eközben megfelelő állami segítségnyújtás hiányában meglehet, hogy a tavalyi gazdasági bizonytalanság nem a megoldásnak, hanem a biztos pusztulásnak adhatja át a helyét, és komplett ágazatok mehetnek végleg tönkre idén. És pont 1 évvel vagyunk kiégettebbek és leharcoltabbak, mint tavaly ilyenkor.

Forrás: Boredpanda