A legtöbben azt sem tudják, eszik vagy isszák a demiszexualitást, pedig sokan tartozhatnak ebbe a kategóriába, már ami a szexuális orientációt illet. Ők azok, akiknek több kell a szexuális vágyhoz a szép külsőnél.
Nem mondunk azzal újat, hogy egy viszonylag túlszexualizált világban élünk, amelyben az elmúlt években egyértelműen felértékelődött a szex fontossága, legyen szó a partner kiválasztásáról, vagy a kapcsolat jövőjéről. Persze, a szex kétségkívül fontos része az életünknek, és hangsúlyos szerepe van a jól működő párkapcsolatokban, ugyanakkor a minket körülvevő nyugati világ az utóbbi időben nagyobb jelentőséggel ruházta fel, mint amekkora szerepet ténylegesen játszik a mindennapjainkban. Ez igaz az ismerkedés fázisára is: manapság az emberek elég gyorsan „tesztelik” egymást az ágyban, hogy kiderüljön, működik-e a kémia.
Hevesi Kriszta szexuálterapeutával tavaly készítettem egy interjút, és ő úgy látja – szerintem nagyon pontosan –, hogy a túl hamar bekövetkezett szexszel azt veszítjük el, amit valójában keresünk.
A szakember úgy fogalmazott, hogy a szex épp a szerelem érzésétől katartikus, igazi egymásba feledkezés, a másikkal betelni nem tudás. Viszont a gyors szexekkel nem adunk esélyt arra, hogy a másik személyiségét megismerjük, hogy beleszerethessünk.
Ahogy a szakember is mondja, néha talán nem ártana lassítani kicsit, ugyanakkor az is igaz, hogy egy testi összegabalyodásból is simán kialakulhat komoly párkapcsolat. Valószínűleg te is ismersz olyan párokat, akik egyéjszakásnak induló kalandból maradtak együtt.
„Kb. azért jöttünk össze, mert a szegényes angolommal és lányos zavaromban, amikor a reggeli induláskor megkérdezte, hogy csak szex volt-e vagy több, akkor hebegve mondtam neki, hogy ja nem, több” – mesélt a vicces indulásról Lídia, aki hat éve párkapcsolatban él a férfival, aki távozáskor feltette neki az ominózus kérdést. Egy másik fiatal nő pedig azt írta nekem, hogy a legtöbb kapcsolata ilyen instant szexekből alakult ki. Én is tudok olyanokról az ismerősi körömből, akik hasonló módon jöttek össze a mostani feleségükkel, férjükkel, és köszönik, jól vannak.
Teljesen rendben van ez a verzió is, hiszen a szexualitás egy széles és színes spektrum, mi emberek ebben is különbözőek tudunk lenni. Ezek a személyes eltérések azonban gyakran nincsenek átfedésben a már meglévő társadalmi normákkal, a klasszikus nemi szerepmodellek mentén leképeződött ismerkedési, szexuális szokásokkal. Azok pedig, akik úgy tapasztalják, hogy nem tudnak eleget tenni a berögzült, többségi elvárásnak, megijedhetnek, szégyellhetik magukat, úgy érezhetik, valami baj van velük.
Miközben csak annyi történik, hogy a szex nem mindenkinek ugyanazt jelenti, nem mindenki a társadalmilag elfogadott sémák szerint vonzódik. Persze az is érthető, ha sokak számára nem jól láthatók az árnyalatok azon a bizonyos spektrumon, vagy hogy nem tudják magukat elhelyezni a palettán, hiszen egy viszonylag új témakörről beszélünk. Ha azt vesszük, csak a 19. és 20. század fordulója körül lett a szexualitás fogalma átfogóbb egyes filozófusok (pl. Schopenhauer) és a pszichoanalízis hatására, és azóta tudunk egyre többet és többet a különféle szexuális orientációkról. A világ egyes helyein előrébb haladnak a szétszálazásban, egymás elfogadásában, míg más országokban (mint nálunk is) még igen nagy az értetlenkedés, a tabusítás.
Az átfogó szexuális nevelés-kultúra megteremtését, a szexualitásról való folyamatos és nyílt párbeszédet nehezíti, hogy szexedukáció terén nem túl sok változás történt az elmúlt 30 évben, és az is jócskán akadályozó tényező, hogy a vezető politikusaink vállaltan LMBTQ-ellenesek.
Vagy kettős életet élő LMBTQ emberek, akik itthon keresztény családapák, a melegek jogainak nyirbálásához asszisztáló politikusok, Brüsszelben pedig szabad világpolgárok, akik megélik valódi szexuális identitásukat. Egy ilyen elfojtó társadalmi, politikai közegben nem kell azon csodálkozni, hogy hiába ömlik ránk mindenféle szexuális tartalom, a magyarok igen erős hányada vak a saját szexualitásával kapcsolatban, és a szexuális orientációkról is hiányos az általános tudás. Mint például a demiszexualitásról, amely azoknak az embereknek a kategóriája, akik érzelmi kötelék nélkül nem tudnak szexuálisan vonzódni másokhoz. Felmerülhet a kérdés:
Miért kell mindenre úgynevezett címkéket aggatni?
Ördög Ivett, aki transzneműként a 33-as paragrafus életbe lépése után költözött ki Berlinbe, tud rá válaszolni.
„Minél tájékozottabbak az emberek, minél mélyebb a tudásuk arról, hogy mennyire eltérő vonzalmak léteznek, hogy mik a különböző mikrocímkék, annál kevesebb feltételezéssel élhetnek egymásról. Oda kell eljutni, hogy az emberek ne magukból induljanak ki, amikor egy párkapcsolatba belekezdenek, hanem abból az alapvetésből, hogy a másik fél nagyon eltérően működhet, mint mi, így könnyebben találhatunk majd megoldást arra, hogyan folytathatjuk úgy a közös történetet, hogy az mindkettőnk számára előnyös legyen. Ezeket a kérdéseket azonban csak úgy lehet a felszínre hozni, ha magáról a szexualitásról is nyíltan beszélünk, társadalmi szinten is. Azzal biztos nem jutunk előre, ha a szex bizonyos aspektusait tabusítjuk” – magyarázza Ivett, hozzátéve, hogy annyira nincsenek a köztudatban a szexuális orientációkő különböző fajtái, hogy valószínűleg ő sem találkozott volna a demiszexualitással, ha személyes érdeklődésből nem kezd el kutatni az LMBTQ témakörben.
Ördög Ivett
A megkérdezett interjúalanyaim abban egyhangúan egyetértenek, hogy a demiszexualitás nem csak egy új, trendi kifejezés, amelyet kisajátítottak azok, akik nem ugranak egyből mások ágyába. Erre hívja fel a figyelmet a Guardian cikkében szereplő, saját magát demiszexuálisnak valló, 30 éves Lidia Buonaiuto is: „A demiszexualitás nem preferencia vagy személyiségjegy” – mondja és ezzel egyetért Brian Langevin, az Asexual Outreach ügyvezető igazgatója is: „A demiszualitás olyan szexuális orientáció, mint a homoszexualitás vagy biszexualitás” – fogalmazott, és a 29 éves Bianka is így gondolja, és szerinte az a legnagyobb baj, hogy kevés ismertséget kap ez a típusú szexuális orientáció.
„Az emberek nem is igazán hallottak még erről kifejezésről, de feltételezem, a nagy többség ezt is csak »trendiségnek« tartaná, éppúgy, mint a legtöbb szexuális irányultságot, ami nem alloszexualitás. Igaz, ezt a kifejezést sem valószínű, hogy ismerik. Nincs ezzel semmi baj, én sem ismertem babakorom óta ezeket a kategóriákat. A többség fejében inkább csak a heteroszexuális, homoszexuális és biszexuális szavak élnek maximum. De legalább idáig sikerült eljutni! Ehhez is kellett pár évtized… Nagyon szuper lenne, ha tovább lehetne bővíteni ezeket az ismereteket szélesebb körökben, hogy azok az elveszett emberek, akik nem érzik magukat egyik helyre tartozónak sem, esetleg előbb megismerkedhessenek ezekkel a kifejezésekkel, és rájöhessenek, hogy ez volt az, amit eddig éreztek, csak nem tudták, mi a megnevezése, és van hová tartozniuk. Hogy nem kívülállók, hogy nem »nemnormálisak«. Még akkor is, ha csak az emberiség 1%-áról van szó” – mondja.
A The Guardian riportjából kiderül, hogy demográfiailag fiatal közösségről van szó, aminek elsődleges oka az, hogy csak 2001-ben kezdtek el beszélni az aszexualitásról, és ennek köszönhetően később – egészen pontosan 2006-ban – a demiszexualitásról. Ám még így is csak viszonylag kevesen tudnak róla. 2016-ban a Washington Post korábbi írója, Meryl Williams arról írt, hogy ő is teljesen véletlenül találta meg a „demiszexualitás” kifejezést a Twitteren, lényegében ez indította el abban, hogy kutakodni kezdjen a témában, és végül ez vezette el ahhoz, hogy megismerje és megélje a szexuális orientációját.
Ezeket nem árt, ha tudod:
Aszexuális: aki egyáltalán nem tapasztal szexuális vonzalmat senki felé.
Demiszexuális, aki szexuális vonzalmat csak és kizárólag erős érzelmi kötelék kialakulása után érez, tapasztal.
„Szürke”-(a)szexuális, aki ritkán, rendszertelenül érez szexuális vonzalmat. Vagy érez szexuális vonzalmat, de alacsony a libidója. vagy érez szexuális vonzalmat és van libidója, de nem elég intenzíven, hogy reagáljon, és olyan is van, aki élvezi és vágyja a szexuális aktust, de rendkívül korlátozott és sajátos körülmények között. A demi- és „szürke”-(a)szexuálisok bármelyik másik nem iránt érezhetnek szexuális vonzalmat.
A Demiszexuális Oktatási Központ azt mondja, a demiszexuálisok az aszexuális közösség részének számítanak, mivel az idejük legtöbb részében nem éreznek szexuális vonzalmat. Legtöbbjük csak egy maroknyi emberhez vonzódik egész életében, vagy csak egyetlen személyhez. A leírásból az is kiderül, hogy a demiszexualitás egyénenként változó, különféle okokból kifolyólag: az első és legfontosabb ok, hogy a „szoros érzelmi kötelék” különféle értelmezése személyenként eltér. A másik ok, hogy az aszexuális közösségekben gyakran fordul elő, hogy új fogalmat társítanak az emberek az orientációjukhoz az életük során, és az identitás és orientáció változása megszokottnak tekintető. Egyébként bármilyen romantikus orientációjuk lehet, és amennyiben érez romantikus vonzalmat, az lehet hetero-, homo-, bi-, pán-, vagy poliromantikus.
De milyen fokú érzelmi kötődésre van szükségük, hogy szexuális vonzalmat érezzenek?
„Erre sajnos nem tudok választ adni, mert ezt érezni szoktam, hogy kivel, mikor, mennyire és hogyan mélyedünk el érzelmileg. Ez minden egyénnél más és más élmény, tapasztalat volt” – válaszol a kérdésemre Bianka, míg ezzel kapcsolatban Holly Richmond, szexuálterapeuta azt írja, hogy a szexuális vágy fokozatosan tör elő az ilyen nőkből (vagy férfiakból), ahogy idővel a párkapcsolat elmélyül.
Ahogy Richmond is mondja, a demiszexuálissal nem fordulhat elő, hogy meglát egy szép férfit és azt gondolja, szívesen lefeküdnék ezzel az emberrel.
A szerelem vagy a szexuális vágy első látásra számukra teljesen ismeretlen. Ez nem azt jelenti, hogy a szex nem fontos számukra, ugyanis a legtöbbjüknek van libidójuk, csak jól ismerniük kell valakit ahhoz, hogy szexuálisan is vonzódjanak hozzá. Jellemző rájuk, hogy nem képesek az egyéjszakás kalandokra, nem tartják alkalmasnak magukat arra, hogy ismeretlen emberekkel szexeljenek. A fentebb említett Lidia Buonaiuto is hasonló élményekről számolt be: „Egyáltalán nincs bennem ilyen vágy, az agyam nem így működik, és ha efféle helyzetekbe kényszerítettem magam, sok érzelmi gyötrelmet okoztam magamnak” – mesélte, és hozzátette, mindez nem egyenlő a cölibátussal. „Vannak szexuális késztetéseim, de csak akkor, ha olyan kapcsolatban vagyok, amely először intenzív érzelmi egymásra hangolódásból származik. Számomra a szellemi közös pontok, összekapcsolódások válnak szexivé, kelti fel a szexuális vágyát a másik iránt” – magyarázta és ezzel egyetért Bianka is. „Alapvetően nagyon hasonlóak a félreértések, mint az aszexualitással kapcsolatban, ami nem csoda, hiszen nagyon közel állunk egymáshoz a spektrumon. Sokan közülünk megkapták már, hogy frigidek, félnek, gyerekesek. Ez nagyon bántó tud lenni, főleg, mivel ha már megvan az erős érzelmi kötelék, tudunk ugyanúgy, vagy akár aktívabban is működni az ágyban, mint alloszexuális társaink bármelyike” – reflektált a kérdésre.
Fotó: Getty Images
A szürkének is vannak árnyalatai
Természetesen a demiszexuálisok sem egyformán működnek, vannak eltérések közöttük is. Ivett azt mondja például, hogy a szexuális vonzalom nem feltétlen előfeltétele a szexnek.
„Rengeteg ember önkielégít a világon, de kétlem, hogy közülük sokan találják a saját kezüket szexuálisan vonzónak”
– magyarázza Ivett. Bianka pedig úgy véli, hogy számos oka lehet annak, amikor egy demiszexuális mégis egyéjszakás kalandba bonyolódik, vagy hamarabb fekszik le valakivel, mint ahogy egyébként megkívánná az illetőt.
„Szokott úgy alakulni néha az életben, hogy nem a szexuális vonzódás, hanem más az oka egy-egy alkalmi szexuális kapcsolatnak. Rengeteg külső nyomás is helyezkedik az emberekre ebből a szempontból. Mivel gyerekkorunktól fogva úgy nevelnek bennünket, hogy ez normális, ezért sok emberben fel sem merül, hogy lehet másképp is, hanem magában kezdi el keresni a hibát, hogy vajon mi lehet a baj, miért nem érzi, hogy szeretné ezt? Közben pedig nincsen baj, csak másképpen vagyunk bekötve. Jó lenne, ha a külvilág is toleránsabb lenne – na persze nem csak ebben a témában, hanem összességében véve –, és meg tudnánk erre tanítani a jövő nemzedékeit is” – mondja, Ivett pedig arról számol be, hogy akikkel összesodorta a sors, sokkal hamarabb viszonyultak hozzá úgy, mint szexuális partnerhez, míg neki az érzelmi kötődés volt fontosabb.
„Előfordult, hogy amikor tisztázni akartam, mi is történik, akkor akadt olyan, aki azt hitte, így szeretném lekoptatni” – meséli az aktivista, míg Biankának nem voltak rossz tapasztalatai, mert az előző partnerei általában távkapcsolatokból alakultak ki, így volt idő a megismerkedésre, nem volt szükséges magyarázkodnia.
Ivett jelenleg egy szintén transznemű férfivel jár, aki alloszexuális, ezért a vele a kapcsolat eleje kicsit több kommunikációt igényelt. Beszélniük kellett arról, kinél hogy működik a szexualitás.
„Sosem kérdőjelezett meg, nem gondolta azt, hogy játszmázom. Mindez megteremtette a lehetőségét annak, hogy ezeket a témákat meg tudjuk beszélni és kialakítsunk egy közös nevezőt”
– magyarázza.
Felmerülhet a kérdés, mi a különbség egy demiszexuális és az „inkább várok a szexszel, nem szeretném elsietni” gondolkodású emberek között. Ennek eldöntésére érdemes átgondolni, hogyan alakultak az eddigi szexuális kapcsolataink. Ha tudjuk magunkról, hogy időre, a másik megismerésére, sok beszélgetésre és egyre növekvő érzelmi impulzusokra van szükségünk ahhoz, hogy szexuális vágyat érezzünk a másik iránt, akkor nagy eséllyel demiszexuálisok vagyunk. Ha azonban stratégiai, vagy például neveltetés okán várunk a szexszel, akkor az teljesen más asztalra tartozik.
