nlc.hu
Trend

Köszönetet mondott megmentőinek a tűzből kimentett kislány

14 év után köszönetet mondott megmentőinek a tűzből kimentett kislány

Eltelt jó pár év, de Gréti azóta sem felejtette el azt a napot, ezért meglátogatta megmentőjét a debreceni laktanyában.
Vékás Gréti,, tűzoltó, mentés

„Én vagyok az a kislány, akit 14 éve megmentettél” – jelentkezett be a tűzoltónál Vékás Gréti, akit 14 éve mentettek ki egy lakástűzből.

2007 tavaszán gyulladt ki egy debreceni lakás a Károlyi Mihály utcában. A lépcsőház füsttel telítődött, és több emeleten otthonaikban rekedtek a lakók. Köztük volt Gréti is, aki akkor a nagyszüleinél volt látogatóban.. Tímár János tűzoltó ért fel hozzájuk a leghamarabb.

Ráadta Grétire a mentőálarcot, ölébe kapta a kislányt és lesietett vele a nyolcadik emeletről.

14 évvel később János nagyon meglepődött, amikor a szőke tinédzser bekopogott hozzá bemutatkozni és köszönetet mondani.

Tímár János tűzoltó főtörzszászlós tizenkilenc éve lát el szolgálatot Debrecenben, jelenleg különlegesszer-kezelő. Vékás Gréti pedig egy érdekességet is megosztott az életével kapcsolatban, az érettségijére készülő lány ugyanis egy fiatal, idén felszerelt tűzoltóval randizik.

Fotók: Papp-Kunkli Nóra tűzoltó főhadnagy/Hajdú-Bihar MKI 

Még több felemelő történet:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése