nlc.hu
Trend
Nehéz intézkedni, ha nem jött meg a védettségi igazolvány

Hosszadalmas ügyintézés vár azokra, akik nem kapták meg a védettségi igazolványt, vagy hibásan kapták azt

Az első oltás beadása után jellemzően 8-10 nappal postázzák a védettségi igazolványokat. A többség gond nélkül megkapja, de aki mégsem, az könnyen elveszhet a bürokrácia útvesztőiben.
Oltva vagy? Holnaptól már utazhatsz Szerbiába és Montenegróba

Megkapni a védőoltást fél siker, ugyanis néhány héttel később már védve leszünk a megfertőződéstől. A siker másik feléhez azonban egy védettségi igazolvány is kell, ugyanis a négymilliomodik beoltott után számos programlehetőséget (mozi, színház, éttermek belső terében fogyasztás…) csak ezzel tudunk majd igénybe venni. A hivatal jellemzően 8-10 nappal az első védőoltás beadása után postázza az igazolványt, és a többség két héten belül meg is kapja azt, akiknek viszont valamilyen okból nem hozza a postás, elég nagy lemaradással tudnak csak hozzájutni az igazolványhoz – derül ki az RTL Híradó riportjából.

Bár Müller Cecília korábban elmondta, hogy a nagyszámú beadott védőoltás miatt mostanában kicsit csúszhat az igazolvány postázása, az RTL Híradótól olyan nővel is beszéltek, aki már március végén megkapta a vakcinája második adagját, azonban a védettségi igazolványának se híre, se hamva, és mivel egy idősebb asszonyról van szó, az interneten sem tudja magának elintézni. Olyan férfival is beszéltek, aki viszont hibás adatokkal kapta meg az igazolványt – emiatt a kedvezményeket sem kaphatja meg – , és több helyről azt az információt kapta vissza, hogy csak háromezer forint ellenében igényelhet újat, miközben egy másik helyről meg azt mondták neki, hogy az ingyenesen járna neki. Aki az ügyintézők bakiját próbálná helyrehozni, arra nem vár könnyű menet. Először is azt javasolják neki, hogy ellenőrizze az adatait az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben, mert amennyiben ott rögzítették a beoltását, akkor védettségi igazolványt is kellene kapnia. Ha elmaradt a rögzítés, annak kapcsán ott tudunk reklamálni, ahol az oltást kaptuk. Ez háziorvosok esetében egyszerű, egy tömeges oltópont esetében már egyáltalán nem az. Ha pedig a sikeres rögzítés ellenére sem jön az igazolvány, maradnak a Kormányablakok, ahol ehhez időpontot kell foglalni, csakhogy például Budapesten két hétre előre telt ház van, de legalább Ügyfélkapun keresztül is be lehet jelenteni az elmaradást. A rossz hír az, hogy így is, úgy is postán fogják csak küldeni, személyesen átvenni az igazolványt a Kormányablakoknál sem lehet.

Legfrissebb híreink a koronavírus-járványról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top