A próbafülkékben nemcsak ruháiktól szabadul meg sok vásárló, de belső tartásuktól is. Mi több, néhányan még a függönyök mögé sem húzódnak, hogy felfedjék valódi énjüket, és olyan hangnemet ütnek meg az eladókkal, aminek foszlányát is kikérnék maguknak fordított esetben. Olyanok, mint a trollok a közösségi médiában.
A lenézés mesterfoka
Minden történetnek, amit a ruha üzletek eladói megosztottak, közös pontja volt, mennyire lenézik őket a vásárlók. Természetesen nem mindenki, az esetek mégis mindennaposak. Mintha mi vásárlók és ők eladók nem is ugyanabban az országban, városban, vagy akár környéken élnénk, ne járhatnának a gyerekeink egy iskolába, ne hozhatna össze minket a sors egy baráti társaságban. Mintha a szolga és kiszolgáló szavak furcsán összekeveredtek volna a fejekben, holott kiszolgáló maximum a pult lehet, és szerencsére szolgák sincsenek már. Mégis, a bolti eladót személyi inasuknak képzelik sokan, akinek elég csettinteni. Szó szerint. „Volt olyan esetem, hogy a vásárlónk férje csettintett nekem, hogy menjek oda hozzá, majd miután megmondtam neki, hogy így nem áll módomban, kifelé menet bemutatott nekem” – mesélte Kata, aki egy fővárosi ruhaüzletben dolgozik.
De honnan jön ez a rátartiság, hogy felsőbbrendűbbnek gondoljuk magunkat? Fanni diákként egy ruházati üzletben dolgozott, akkor történt vele a következő eset: „A kasszák a próbafülke mellett voltak, így észrevettem, hogy egy vásárló, aki 4-5 ruhát is bevitt, üres kézzel jött ki. Nagyon kellett figyelnünk rá, hogy mindig üresek legyenek a próbafülkék, állvány is volt mindig kitéve, hogy csak ráakasszák, ami nem kell. Rögtön indultam befelé, és ahogy sejtettem, a ruhák gyűrötten a földre voltak dobálva. Megkértem a hölgyet, máskor ne tegye ezt, mert más megvenné még őket, erre ennyit válaszolt: »Csak hogy tudd, mérnök a diplomám«. Ekkor jöttem rá, hogy az emberek nagy része mennyire lenézni a kereskedelmi dolgozókat. Szomorú.”
Képünk illusztráció (Fotó: Trae Patton/NBCUniversal via Getty Images)
A ruhák rongyként kezelése általános jelenség. Mi is láthatjuk, az eladók is tapasztalják, amit a vásárló még percekkel korábban tartott annyira jónak, hogy felpróbálja, és esetleg megvegye, az pillanatok alatt képes értéktelen szemétté válni a szemében. Hölgyek esetén erről tanúskodnak a sminkfoltok is. „Mint a torinói lepel – jellemzi ironikusan a helyzetet Beáta. – Igénytelen és nem is biztos, hogy kijön a ruhából.” Véletlen balesetek persze előfordulnak, de aki sminkeli magát, nagyon jól tudja, hogyan cserélje le a ruháját, ha sminket visel. Persze, ha kiderül, nem áll jól a kiszemelt felső, már egész más a helyzet, akkor elég valahogy lerángatni magunkról, úgysem kell. Nekünk. Pontosabban másnak, a másiknak, mert ilyen dolgokat mi sosem tennénk.
Vivien az egyik legnagyobb Pest megyei sportáruházban dolgozott évekig, ott történt vele az eset: „Az egyik vásárló az én részlegemen lévő próbafülkéből jött ki, és a felpróbált ruhákból gombócot csinált, majd behajította az egyik polcra. Ezt látva megjegyeztem neki, hogy azt nem onnan vette el, mire azt válaszolta: »Szerintem meg azért vagy itt, hogy te pakolj el utánam!«. Nagyon megrázó volt számomra.”
A sötét oldal: vásárlói archetípusok
Kata, aki egy fast fashion márka egyik fővárosi üzletében dolgozik, tökéletesen listába szedte, viselkedéseik alapján milyen vásárlókkal találkoznak nap mint nap.
- Vannak a hangoskodók, akik állandóan kiabálnak, hogy „Nem dolgozik itt senki, aki segít”. Vagy odafurakodnak a kasszához, akkor is ha sor van, és beállnak kérdezősködni.
- Akik nem hajlandóak elolvasni a nekik járó kedvezmény feltételeit, majd csapkodva kivonulnak, ha nem tudom levonni fizetéskor.
- Akik az üzletbe rendelt csomagjuk papírdobozát, és a ruhák csomagolóanyagát bent hagyják a próbafülkében.
- Akik visszaváltási időn másfél hónappal túl próbálják visszakérni a ruhák árát.
- Akik azért írnak be a panaszkönyvbe, mert nem olvasták el a kitett akciónkat hirdető plakátokat (minimum 10 helyen kell kint lennie, különböző méretekben) és arra a termékre, amit kiválasztott, nem vonatkozik.
- Akik lazán benyitnak az irodába, megnézni, van-e ott valaki, aki segít nekik.
- Akik a szépen lehajtogatott ruhákat úgy nézik meg, hogy széttúrják, és ha levernek valamit, akkor visszafordulnak, megnézik, hogy mi esett le, és ott hagyják.
- Akik egymást piszkálva vásárolnak.
- Akik nyitás előtt 20 perccel már az ajtóban toporzékolnak.
- Akik zárás után akarnak bejönni.
- Akik nyitva tartási idő előtt másfél órával már telefonálgatnak.
- Akik trehányul a próbafülkében hagyják a ruhákat, és ha rákérdezek, azokkal mi a helyzet, közlik, hogy „azokat nem kérem”. Holott két állvány és egy asztal is rendelkezésükre áll, hogy a felpróbált ruhákat letegyék.
- Akik este záráskor toppannak be, miközben épp a kasszát számolom, és nem zavarja őket, hogy koncentrálok, nekiállnak kérdezősködni.
- Akik mindennel és mindenkivel kötekednek, keresik a feszültséget.
- Akik az üzletben kihelyezett szlogenbe kötnek bele.
- Akik nem akarják elfogadni, hogy nem tudunk megfelelő méretet adni, ha egyszer elfogyott.
- Akik „akkor baszd meg”-gel vágják rám a telefont, ha nem tudom megmondani, merre jár a csomagja.
És hozzájuk csapódnak még, akik mindennemű szükségleteiket a próbafülkében végzik el. Kis és nagydolgok mellett találtak már az eladók véres tampont is a földre dobva, ilyen esetről mesélt Tekla is: „Egy idős vásárló szólt, hogy valami folyik a padlón és szerinte a raktárból jöhet, nézzük meg, nehogy baj legyen. Sajnos, nem az volt, amire számítottunk. A puff mögé volt rejtve egy zacskó, igényesen be is volt csomózva és vizelet volt benne. Szerintem nem kell mondanom, mennyire elszörnyedtünk a dolgon. Mélységesen felháborítónak és megalázónak tartom ezt a fajta viselkedést velünk szemben. Mert mindig a vásárló az első, de szerintem vannak bizonyos határok, és ez mérföldekkel túllépte azt. Nagyon szomorúak lettünk ezt látva, hogy valaki ennyire nem becsül minket, a munkánkat, az igyekezetünket.”
A ruhák rongyként kezelése általános jelenség (Fotó: Getty Images)
Ékszerüzletekben sem jobb a helyzet, ott a patika külső repedezhet meg azonnal, ha nem figyel a kedves vásárló. Violát, amíg ékszerüzletben dolgozott, rendszeresen kérték meg rá a vásárlók, hogy szedje ki a fülbevalót a fülükből. „Ezeket általában azért nem tudták kivenni, mert a rengeteg lerakódott fülváladék, szappan és más szennyeződés teljesen benőtte a kapcsot. Túlnyomó többségében tiptop(nak látszó) hölgyek voltak: műköröm, műszempilla, smink, egyebek, és mégis ott volt a fültrutymó.”
Az énközpontú attitűd a jelenlegi Covid-helyzetben is kitermelte saját önzőségét. „A legnagyobb problémát az okozza most, hogy a létszámkorlátozást hogyan tudjuk betartani. Kis üzlet vagyunk hozzá, hogy naponta két főnél több dolgozó legyen bent, azonban elég nagy ahhoz, hogy nem tudjuk megoldani, hogy valaki az ajtónál álljon. Hiába hajtjuk be az ajtót, hiába van kitéve a tábla, hogy megtelt, lökik be az ajtót. Konkrétan félretolják a megállító táblát és utána ők vannak felháborodva, ha rájuk szólunk” – mesélte Kata. Onnan pedig, hogy egy párbeszéd személyeskedésbe csap át, pillanatok kérdése, mikor zúdulnak szexista megjegyzések az eladók nyakába. „Amikor rövid hajam volt, leszbikusnak hívtak és lefiúztak, mert közöltem a kedves vásárlóval, hogy nem tudjuk garanciálisan visszavenni a betonozásra használt futócipőt” – mesélte Vivien.
Fanni is jól látja, „mindenki, aki olyan munkahelyen dolgozik, ahol sokféle ember megfordul, tudna hasonló történeteket mesélni. Leginkább egymás tiszteletének a hiánya mutatkozik meg ezekben a helyzetekben. Mindkét oldalról. És azt látom, hogy ez egyre csak rosszabb. De pozitív dolgok is vannak, például volt, hogy csokit kaptam, mert segítettem egy vásárlónak, pedig az volt a munkám.”
