nlc.hu
Trend
Audrey Munson tragikus élete

Elmegyógyintézetben halt meg az első amerikai szupermodell, Audrey Munson

Ma is szobrok tucatjai őrzik az emlékét Amerika-szerte a tragikus sorsú szépségnek.

“Szeretett és híres leszel. De amikor azt gondolod, hogy a boldogság a tiéd, minden hamuvá omlik. Több ezer dollárt szórsz majd el a szeszélyeidre, aztán fillérekért könyörögsz majd. Kineveted majd a szerelmet, aztán hiába keresed, soha nem találod meg” – állítólag ezt jósolta egy javasasszony az akkor 5 éves Audrey Munsonnak. A jóslat pedig valóra vált.

Az első amerikai szupermodell

Audrey Munson 1891. június 8-án született Rochesterben. 8 éves volt, amikor a szülei elváltak, édesanyjával előbb Providence-be, majd New Yorkba költözött. Az anya felismerte a lánya feltűnő szépségében rejlő lehetőséget és arra biztatta Audrey-t, hogy a színház világában próbáljon szerencsét. 17 évesen debütált a Broadway-en. Ebben az időszakban figyelt fel rá Felix Benedict Herzog fotóművész is, aki bevezette a művészek köreibe. Hamarosan kora legfoglalkoztatottabb modellje, lényegében az első amerikai szupermodell lett. Fotósoknak, festőknek, szobrászoknak, sőt még egy kárpitszövőnek is modellt állt. Még nem volt nagykorú, amikor Isidore Konti osztrák szobrászművész elkészítette róla az első aktszobrot. 1915-re New York városának utcáin és épületein mintegy két tucat róla mintázott szobor díszelgett, ugyanebben az évben pedig a San Franciscó-i Panama-Csendes-óceán nemzetközi kiállítás szobrainak háromötöde is őt ábrázolta.  

Audrey Munson

1915-ben (Fotó: Getty Images)

Megszerzett hírnevét a film világában akarta kamatoztatni, ezért  Kaliforniába költözött. Hamarosan meg is kapta első filmszerepét az Inspiration című némafilmben, melyben egy szobrász modelljét alakította. Ő volt az első nő, aki nem pornográf témájú filmben meztelenül tűnt fel a filmvásznon. Ezt követően még három filmben játszott, majd visszatért a keleti partra. Tehetős férfiakkal kezdett randizgatni, köztük amerikai leggazdagabb agglegényével, ifjabb Hermann Oelrichsszel.

A Manhattan önkormányztai épület

A Manhattan önkormányzati épület tornyának szobrát is róla mintázták (Fotó: Wikimedia Commons)

Hamuvá omlik

Ebben az időszakban édesanyjával egy panzióban élt, melynek tulajdonosa egy idős orvos, Walter Wilkins volt. 1919 februárjában a férfi egy vascsővel agyonverte a feleségét. A rendőrség később kiderítette, hogy Wilkins megszállottja volt Audrey Munsonnak és feltételezhetően azért ölte meg a házastársát, hogy vele lehessen. Audrey és édesanyja még a gyilkosság előtt elhagyták New Yorkot, de a rendőrség Kanadában rájuk bukkant. A modell tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban állt volna Wilkinsszel. A férfit végül halálra ítélték, ám mielőtt kivégezhették volna, felakasztotta magát a cellájában. Az ügy nyilvánosságra került, ami gyakorlatilag tönkretette Audrey karrierjét. Sehol sem kapott munkát, jó ideig édesanyja támogatására szorult, aki házaló ügynökként háztartási eszközöket árult, hogy el tudja tartani magát és lányát. 

Audrey Munson

Audrey Munson (Fotó: Getty Images)

1921 januárjától kezdve 20 cikk jelent meg a neve alatt Hearst’s Sunday magazinban, melyekben a saját karrierjének anekdotáit idézte fel. Allen Rock ügynök-producer ezt követően azzal kereste fel, hogy szeretne vele filmet forgatni a történetek alapján. Mindezért egy 27,500 dollár értékű csekket is átadott neki, mely azonban érvénytelen volt. Munson pert indított ellene, az eljárás során viszont az is kiderült, hogy a cikkeket valójában nem ő, hanem Henry Leyford Gates újságíró írta meg. Ugyanezen év nyarán egy magazin segítségével, a nyilvánosság előtt fogott bele a tökéletes férfi keresésébe. Végül egy Joseph J. Stevenson nevű, vagyonkezelőként dolgozó egykori világháborús pilótára esett a választása, ám végül úgy döntött, inkább nem házasodik meg.

Az utolsó 65 év

1922. május 27-én olyan kilátástalanságot érzett, hogy el akarta dobni magától az életét, és higanyt ivott, de szerencsére megmentették az életét. Az ezt követő években elméje egyre inkább elborult. Skizofréniát és depressziót diagnosztizáltak nála. 1931-ben az édesanyja bírósági végzéssel elmegyógyintézetbe záratta az akkor 40 éves Audrey-t. Az ogdensburgi St. Lawrence Intézetbe került, és itt élte le élete hátralévő közel 65 évét.  Évtizedekig látogatója sem akadt, 93 éves korában, egy másodunokatestvére Darlene Bradley látogatta meg először. 1996. február 20-án, 104 éves korában hunyt el. Jelöletlen sírban temették el a New Haven-i temetőben, majd 20 évvel később rokonai végül sírkövet állíttattak az emlékére.

via

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Még több különleges életút

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top