nlc.hu
Trend
Galla Miklós és a Karinthy-gyűrű

Galla Miklós bocsánatot kért és többet nem vetkőzik

Galla azt ígérte, nem lesz több meztelenkedés, majd hozzátette, hogy persze van az a pénz.

Karinthy Frigyesnek minden évben van születésnapja, ő itt lesz, türelmesen vár – mondta Galla Miklós az ATV Egyenes beszéd című műsorában, arra utalva, hogy néhány hónapja értesítette őt a közmédia, hogy megkapja a Karinthy-gyűrűt, majd visszavonták tőle az elismerést, mert egy fellépésén elővette a nemi szervét.

Galla Miklós a pucér-botrány ellenére magának követeli az elismerést

Galla Miklós a pucér-botrány ellenére magának követeli az elismerést (Fotó: Tv2)

A humorista most úgy véli, hogy nem lehet azt mondani, hogy ezt közönség előtt tette volna, hiszen ez nem nyilvános előadás volt, mindössze öt ismerőse volt jelen. Szerinte egy rosszakarója tehetett arról, hogy ebből ilyen ügy kerekedett.

Galla levélben bocsánatot kért a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatójától, és azt ígérte, hogy ilyen soha többé nem fog előfordulni. Az ATV műsorvezetőjének kérdésére megjegyezte, „persze van az a pénz”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top