Míg nálunk az ónos eső, Kaliforniába a havazás jelentett gondot mostanság. A Sierra Nevada hegységben egy év leforgása alatt ötméternyi hó szokott lehullani. Ha itt erős havazásra figyelmeztetnek, azt érdemes komolyan venni. A hatóságok villogó figyelmeztetések sorával készültek idén is, de mindhiába: több száz autós rekedt a hegyi utakon, miután úgy gondolták, jó dolog ítéletidőben útnak indulni – írja a 444.
Az ítéletidőben megrekedt autósok két taktikát választottak. Az egyik csoport addig ment a tisztítás nélküli autópályán, míg el nem akadt, míg a többiek próbáltak a GPS segítségével kerülőutakat keresni. Csakhogy ha az autópálya is annyira havas, hogy azt az útkezelők képtelenek megtisztítani, a kisebb utakra ez hatványozottan igaz. Ezeknek a többségét le is zárták, de ez nem igazán érdekelte a sofőröket: eltávolították az erről szóló jelzést, majd továbbhaladtak addig, míg el nem akadtak a hóban, hogy aztán kétségbeesve hívják a hatóságokat a kimentésükre. Ezek az autósok olyan időben indultak útnak, amikor a hatóságok két hóekéjével a telephelyről is képtelenek voltak kiállni, és egészen elképesztő indokokat hoztak fel arra, miért volt szükségük arra, hogy az ítéletidőben autóba üljenek.
Ezek voltak a leggyakoribb válaszok:
1. szupermarketbe indultam
2. moziba mentem
3. csak meg akartuk nézni a havat
Az elakadó autókat kimentők egészen extrém esetekről is beszámoltak. Ezek közül a legdurvább talán az volt, amikor egy család három villogó ÚTLEZÁRÁS táblát is figyelmen kívül hagyott, és a rendőrség, az elektromos művek és az autómentős cég húszórányi közös megfeszített munkával tudta kimenteni őket. A mentés azért tartott ilyen sokáig, mert a mentésükre küldött két hóeke is elakadt, valamint az egyik jármű kidöntött egy villanyvezetéket.