nlc.hu
Trend
Gyereke se ismerte fel a tetovált anyukát

Micsoda átváltozás: eltakarták a tetoválásait a fiatal anyukának, kisebbik gyereke fel se ismerte

Mindenkit megdöbbentett a végeredmény, de mindenki más következtetést vont le belőle.

Aimee Smith egy kétgyermekes anyuka, akinek több mint 40 tetoválás borítja a testét, de egy műsor kedvéért vállalta, hogy ideiglenesen hagyja, hogy eltüntessék azokat. A végeredmény pedig nemcsak őt sokkolta, hanem édesanyját is, igaz, más véleménnyel voltak az átalakulásról, míg Aimee Smith nem érezte magát jól a bőrében, mintha egy másik ember nézett volna rá vissza a tükörből, addig anyukája, aki el is sírta magát, azt mondta, gyönyörű így. 

Érdekes volt két gyermekének is a reakciója, állítása szerint nagyon meglepődtek, a kisebbik gyermeke nem is ismerte meg. „Ez döbbentett rá arra, hogy a tetoválásaim mennyire hozzám tartoznak” – nyilatkozta Smith, aki a jövőben szeretne még több tetoválást csináltatni, és ennek az emberkísérletnek köszönhetően még inkább büszke a külsejére, és szívesen vállalja történetét mások előtt, nemrég például egy helyi általános iskolában tartott előadást a gyerekeknek az tetoválásokról. „Voltak idők, amikor ketrecbe zárt állatnak éreztem magam a tetoválásaim miatt, de most már egyszerűen büszke vagyok arra, aki vagyok, és nem érdekel, mit gondolnak mások” – tette hozzá.

Tetoválóművész munka közben

Fotó: Pixabay

(via LadBible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top