nlc.hu
Trend

Az alkoholfogyasztás hatása az agyra

Ennyivel öregíti az agyat napi egy korsó sör

Egy új kutatás szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás is öregítheti az agyat.
Egy korsó sört fog egy vendég a sötét kocsmában

Középkorúként minden este egy korsó sör vagy egy pohár bor elfogyasztása akár két évvel is öregítheti az agyunkat – derült ki egy új kutatásból.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói 36 ezer 40 és 69 év közötti felnőtt MRI-felvételét elemezték: kiszámították az agy méretét, majd ezt összehasonították a résztvevők alkoholfogyasztási szokásaival.

Kiderült, hogy a napi egy egység alkoholt fogyasztó 50 éves ember agya hat hónappal volt idősebb, mint ha tartózkodott volna az alkoholtól. (Egy egység alkohol nagyjából 1 deciliter bornak, 1 pohár sörnek vagy 3 centiliter égetett szeszes italnak felel meg.)

  • Akik rendszeresen napi két egység alkoholt fogyasztottak – ez egy közepes pohár bor vagy egy korsó alacsonyabb alkoholtartalmú sör –, azoknak két és fél évvel idősebb volt az agyuk.
  • Napi négy egység alkohol pedig már 10 évnyi öregedést okoz az agyban.

A tanulmány vezető szerzője, Gideon Nave professzor azt mondta: „Bizonyítékok vannak arra, hogy az ivás exponenciálisan hat az agyra. Egy plusz ital az adott napon nagyobb hatással lehet, mint az aznapi korábbi italok bármelyike.”

A kutatók szerint az eredményeknek komoly következményei lehetnek az alkoholfogyasztási irányelvekre nézve. Az Egészségügyi Világszervezet jelenlegi állásfoglalása szerint a férfiak esetében heti 14-21 egység, míg a nőknél heti 10-14 egység az elfogadható alkoholfogyasztás legfelső határa.

(LadBible)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top