Szinte sose válik meg attól a kis dísztől Szikora Róbert, amelyet felesége, Zsuzsika akasztott a nyakába még szerelmük hajnalán. Az előadó számára nagyon fontos ez a medál, amelytől szinte soha nem válik meg.
„A kis szívecskét még Zsuzsika akasztotta a nyakamba ’72 – ’73 nyarán, amikor még udvaroltam neki. Egy damilon lóg, szinte mindig a nyakamban van. Miután nekem adta két évvel később már a feleségem lett. Azóta is ő a legfőbb múzsám” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Szikora Róbert, aki számára a hűség az egyik legfontosabb alappillér az életben.
„Amikor az R-Goval ismét felkapott lettem, millió levelet kaptam nőktől, köztük olyat is, amelyben azt állították, hogy az én gyerekemmel várandósak. Sok pletyka volt akkor körülöttem és persze voltak, akik a külsőmet kifogásolták. Akadtak olyan megnyilvánulások, amik nem estek jól, de ma már nem foglalkozom a gyűlölettel” – tette hozzá az előadó, akit soha egy pillanatra sem részegített meg a hölgyek ostroma.
„A hűség döntés kérdése, számomra egy szép emberi tulajdonság, amiben nincs megingás. Isten színe előtt mondtuk ki, hogy holtomiglan-holtodiglan, jóban-rosszban. Mindig is hűséges akartam lenni, hiszen egy olyan emberrel mondtam ki az ’igen’-t Isten színe előtt, akibe szerelmes vagyok, akiért az életemet odaadtam volna, hogy minden nap mellettem legyen. Ezt soha nem felejtheti el az ember, ez az alapja a hűségnek” – mondta Szikora Róbert a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak.