A fekete meteor – Donyale Luna, az első színes bőrű szupermodell ragyogása és zuhanása

1963 tavaszán a neves amerikai fotós, David McCabe épp autókat fotózott Detroitban a Ford vállalat megbízásából, amikor életében először megpillantotta Peggy Anne Freemant. „Megdöbbentett ez a csaknem 2 méter magas, gyönyörű, 14 év körüli lány, aki a katolikus iskolai egyenruháját viselte” – idézte fel a fotós a sorsdöntő találkozást. Peggy akkor valójában már majdnem 18 éves volt, és a közelben lévő középiskolában tanult, emellett a helyi közösségi színházban játszott, színésznőnek készült, és saját magát szívesebben nevezte Donyale Lunának. A iskolából épp egy meghallgatásra indult aznap, ám néhány percre megállt a fotózás környékén bámészkodók között. McCabe azonnal meglátta a lehetőséget a fiatal lányban, ezért megszólította: elmondta neki, hogy divatmagazinoknak is fotóz, majd megadta neki a telefonszámát és arra kérte, ha egyszer New Yorkban jár, hívja fel. Luna a következő évben döntött úgy, hogy él a felkínált lehetőséggel. Bár édesanyja le akarta beszélni róla, mondván, legyen inkább ápolónő, a fiatal lány 1964 őszén felhívta a fotóst, majd New York államban élő nagynénjéhez költözött.

Az első

McCabe állta a szavát, a New York-i divatszcéna több illusztris szereplőjének bemutatta, köztük Richard Avedon divatfotósnak. Utóbbi tesztfotókat készített róla, majd exkluzív szerződés keretében vállalta a menedzselését. Rövidesen az első munkáját is megkapta: a Mademoiselle magazin fotózásán pózolt, méghozzá Woody Allen társaságában. Megismerkedett Nancy White-tal, a Harper’s Bazaar szerkesztőjével is, akit annyira lenyűgözött a fiatal lány már-már valószerűtlen szépsége, hogy úgy döntött, őt teszi a készülő januári szám címlapjára. Nem fotót, hanem divatrajzot készítettek azonban róla, melyen nem egyértelműen afroamerikaiként, inkább etnikailag beazonosíthatatlan módon ábrázolták. Ezzel mégis ő lett az első színes bőrű modell, aki az akkor már 98 éve létező magazin címlapjára került.

A divatszakmában ebben az időszakban még nem csupán nem volt szokás a színes bőrű modellek szerepeltetése, de egyenesen megütközést, felháborodást keltett. Paco Rabanne például egy bemutatóján kizárólag fekete modellekkel – köztül Donyale Lunával – dolgozott, a jelenlévők közül pedig többen leköpdösték őt ezért a divatshow után.

A forradalminak számító Harper’s Bazaar-címlap sem aratott osztatlan sikert, különösképp a déli államokban élő olvasók körében, akik tömegesen mondták le miatta az előfizetéseiket, de több jelentős hirdető is beszüntette együttműködését a lappal. Akadtak olyan divattervezők is, akik nem járultak hozzá, hogy a készülő divatanyagokban az afroamerikai modell viselje a ruháikat. A nyomás hatására a magazin kiadója úgy döntött, többé nem dolgoznak Lunával és fotósuk, Avedon sem menedzselheti őt.

Hedonizmus, drogok, menekülés

1965 tavaszán a modell tragikus hírt kapott: édesanyja Detroitban önvédelemből agyonlőtte az édesapját, miután a férfi ittas állapotban megtámadta őt. Luna nem utazott haza a temetésre. Azt ezt követő hónapokban az alkoholban, a drogokban, és a hedonista partikban keresett vigaszt, világhírű barátai, köztük Andy Warhol, Sammy Davis Jr. és Miles Davis társaságában. Időközben házasságot is kötött egy német művésszel, a frigy azonban csupán pár hónapig tartott.

A családi tragédia, megfeneklett karrierje és tönkrement házassága miatt végül úgy érezte, menekülnie kell, mégpedig minél messzebbre. 1965 végén Londonba tette át a székhelyét. A legjobbkor érkezett: rögvest a Swinging Sixties kellős közepében találta magát. A brit divatvilág az amerikainál sokkal nyitottabban állt a színes bőrű modellhez, így hamarosan a legnagyobb nevekkel, köztük Helmut Newtonnal vagy épp William Claxtonnal dolgozhatott. Claxton bemutatta Salvador Dalínak is, aki egyenesen „Nefertiti reinkarnációjának” nyilvánította és a múzsájává fogadta őt. 1966 márciusában ismét történelmet írt, amikor ő lett az első fekete modell, aki a brit Vogue címlapján szerepelt David Bailey Picasso stílusát idéző fotóján. 

Valamiféle fantázia

Luna pár hónap leforgása alatt a londoni divatszcéna ikonjává vált. Nem csupán a külseje, de a visszaemlékezések szerint a személyisége is lebilincselő és egészen kaméleonszerű volt. Előszeretettel talált ki magáról szórakoztató vagy épp sokkoló történeteket. Amikor pedig megkérdezték tőle, honnan jött, annyit válaszolt: „A Holdról jöttem, drágám.”

„Sétáltunk az utcán, és a férfiak szája tátva maradt a döbbenettől. Amikor bementünk egy étterembe, az emberek abbahagyták az evést, felállva tapsoltak. Olyan volt, mint egy délibáb, vagy valamiféle fantázia” – mondta róla egy későbbi interjújában egykori modell kolléganője, Pat Cleveland.

Luna előszeretettel múlatta az idejét művészek, köztük olyan világsztárok társaságában, mint Michael Caine, Julie Christie, Mia Farrow vagy a Rolling Stones tagjai. A zenekar Rock and Roll Circus című legendás produkciójában is fellépett, és egy ideig egy párt alkotott a banda gitárosával, Brian Jonesszal.

A hatvanas évek második felére a világ egyik legkeresettebb modellje lett: többek között André Courrèges-nek, Yves Saint Laurent-nek, Guy Laroche-nak Valentinónak és Paco Rabanne-nak dolgozott, rendszeresen pózolt a brit és a francia Vogue-nak, illetve más vezető divatmagazinoknak. 1969-re már heti 1000 dolláros fizetségért dolgozott. 

– jellemezte egy korabeli újságcikk.

Legsikeresebb éveit is végigkísérte azonban a droghasználat, melyet a nyilvánosság előtt sem titkolt. A New York Times-nak adott nyilatkozatában például úgy fogalmazott: LSD-t fogyaszt, mert az nagyszerű. A kábítószer vetett véget kapcsolatának Klaus Kinski német sztárszínésszel is, aki azért szakított vele, mert attól tartott, árthat a karrierjének, hogy a párja köztudottan drogfüggő.

Luna a modellkarrier mellett sem mondott le színészi ambícióiról. Andy Warhol több filmalkotásában is szerepelt, melyekben jellemzően saját magát alakította, később a Ki vagy te, Polly Maggoo? című francia szatírában egy modellt formált meg. 1968-ban egy kisebb szerepben felbukkant Otto Preminger Skidoo című komédiájában. Fellini 1969-es Satyriconjában pedig Enotea szerepét játszotta el. Utolsó és egyben legjelentősebb filmes munkája az 1972-es Salomé címszerepe volt.

A modell a hatvanas évek végén egy időre Olaszországba költözött. Egy ottani divatbemutatón ismerkedett meg későbbi férjével, Luigi Cazzaniga fotóssal. Ekkoriban azonban még Juan Fernandez dominikai színésszel járt. Később egy partin találkozott újra Cazzanigával, akivel ugyan a nyelvi nehézségek miatt az első hónapokban szinte egyáltalán nem tudtak beszélgetni, mégis egymásba szerettek.

1973-ban néhány hónapra visszatért a tengerentúlra, ahol elsősorban kifutói munkákat, illetve néhány címlapfotózást vállalt. A Playboy 1975 áprilisi számában meztelenül pózolt, a képeket Cazzaniga készítette róla. A művészi igényű fotósorozat azonban, melyen a modell különféle fantázialények szerepeiben mutatta meg magát, jóval túlmutatott a meztelenségen.

Szabadesés

Az Egyesült Államokat elhagyva aztán párjával visszatért Olaszországba, ahol fotózásokon és más művészeti projekteken dolgoztak együtt, készítettek többek között egy kézzel illusztrált mesekönyvet, illetve avantgárd filmforgatókönyveket is írtak. Bár ez volt élete talán legboldogabb és legkreatívabb időszaka, a drogfogyasztásról továbbra sem tudott lemondani.

A hetvenes évek második felére modellkarrierje mélyrepülésbe került, egyrészt amiatt, mert ebben az időszakban inkább a művészetre koncentrált, másrészt pedig köztudottan excentrikus viselkedése és drogfüggősége miatt a média folyamatosan pellengérre állította, ennek következtében pedig a közvélemény is negatívan ítélte meg.

Luna és Cazzaniga 1976-ban kötötték össze hivatalosan az életüket, 1977-ben pedig megszületett a lányuk, aki Martin Luther King híres I Have a Dream beszéde tiszteletére a Dream nevet kapta. A pár házassága azonban néhány hónappal később zátonyra futott és külön költöztek. 

1979. május 17-én Donyale Lunát heroin-túladagolással szállították kórházba Rómában, az életét azonban már nem tudták megmenteni. 33 évesen távozott az élők sorából. Kislánya mindössze 18 hónapos volt ekkor.

„Meteorikus felemelkedés, majd szabadesés a névtelenségbe” – így jellemezték Donyale Luna pályafutását a The Migrant’s Time: Rethinking Art History and Diaspora cmű esszékötet szerzői. És valóban. Minden idők első afroamerikai szupermodellje életében és halálában is kétségkívül megosztó személyiség volt. Vitathatatlan azonban, hogy ő volt az, aki a divatiparban megnyitotta az utat a színes bőrű modellek érvényesülése előtt. Neve ennek ellenére méltatlan módon feledésbe merült. Kortársa és egykori barátja, Stephen Burrows amerikai divattervező ennek okát egyrészt abban látja, hogy túl rövid volt az élete, másrészt pedig, ami talán még fontosabb: megelőzte a korát.

(A cikk elkészítéséhez felhasznált források: The Cut, Wikipedia, Vogue.)